Paragrafus rock and roll

Nyolcadik fejezet 1.1

Két szálú fonal

Lay unottan váltogatta a csatornákat. Unatkozott a szülői házban. Ide menekült vissza, hogy ne kelljen egy darabig találkozni Polyval. A közös ünneplést sem kívánta. Mikor a lány megkérdezte, hogy együtt töltik-e a karácsonyt arra csak azt írta válasznak, hogy ne haragudjon rá, de ő a szüleinél lesz. Nem hívta el, nem vett ajándékot sem neki. Bár igaz, hogy Apollónia elnézést kért tőle vagy valami olyasminek akart látszani. Lay inkább érezte védőbeszédnek, sem mint őszinte szívből jövő ne haragudj-nak.
- Lay, kérsz süteményt? - bukkant fel a szobája ajtajában az édesanyja.

- Igen. - állt fel Lay és kiment a konyhába.

- Nem unatkozol?

- Nem. - hazudta és leült a megszokott helyére. - Örülök, hogy végre együtt töltjük a karácsonyt.

- Mi már annyira nem... - sóhajtott fel az anyja huncut mosollyal. - Bár a sors tényleg így akarta. Most mond meg, pont ilyenkor mondják vissza a foglalást, csőtörés miatt! Pedig mennyire jobb lett volna egy termálfürdős helyen énekelni a Kis karácsonyt...

- Miért nem kerestetek egy másik helyet?

- Egy másikat? Oh, nem... arra már nem igazán volt idő és különben is mi oda akartunk menni.

- Te, akartál oda menni. - bukkant fel Lay apja és leült lánya mellé. - Én mondtam, hogy Bálintékhoz kellene elmenni.
- Oda akár mikor el tudunk menni... így hát igaz is, holnap oda megyünk pár napra.

- Anya, nem hiszem, hogy Bálint örülni fog ennek...

- Na, beszélj a fiaddal! - nógatta meg a férjét Ludmilla.

- Ide, figyelj, Lulu, az a gyerek a te fiad is és a te fejedből pattant ki ez a hírtelen menjünk át dolog...
- Iván, ideje lenne neked is csinálni valamit.

- Azt biztos nem, hogy Bálintot felhívjam és közöljem vele, holnap érkezünk. Ez most a te sarad Lulu. - állt fel a férfi. - Megyek fát hasogatni.

- Veled megyek! - állt fel Lay is, gyorsan bekapott egy süteményt és a nyaka köré dobta anyja sálját. A kissé jeges ösvényen átsétáltak a fás házba.

- Borzalmas anyád ezzel a felpattanunk és megyünk dolgával...- morogta Iván.

- Holnap akkor elmentek. - hajolt le egy fatömbért Lay.

- Jöhetsz te is.

- Én most csak nyugiban akartam lenni.

- Akkor a legrosszabb helyre jöttél! Anyáddal nem lehet nyugiban lenni. Na, de hallod, Lay. Tudod ki keresett a napokban?
- Sejtem. - sóhajtott fel a lány és a következő rönköt emelte fel a fára.

- Veled akart beszélni.

- Én egyelőre nem akarok vele beszélni.

- Haragszol még rá?

- Azok után csodálkozol?

- Nem, persze, hogy megértem, hogy azok után nem akarsz beszélni veled, de nagyon igyekezett. Még anyáddal is beszélt! Az meg tudod, hogy mennyit tud beszélni...
- Félre szoktam tenni a telefont.
- Nem vagy ezzel egyedül. - nevetett fel a férfi. - Na, de ha hív mit mondjuk neki?

- Ha hív majd beszélgessetek, de nélkülem.

- Ah, de makacs vagy Lay. Fogadni merek ezt az anyádtól örökölted.

Mire visszamentek Ludmilla boldogan csapta le a kagylót.

- Holnap indulunk! Bálint örömmel fogad minket!

- Képzelem mennyire... - kuncogott Lay.
- Drágám, az én sálamban mentél ki?

- Igen, anya...

- Az nem kinti sál...

- Tudom. Ne hari érte!

- Tényleg drágám, te maradsz vagy jössz?
- Maradok, ha nem baj. Én pihenni szerettem volna.

- Jól van..Iván, drágám, ideje lenne pakolni!

- Ki se csomagoltam...

- Ah, te! - legyintett Ludmilla és nevetve huppant le a helyére.

A nap hátralévő részében Lulu, ahogy Iván a feleségét szólította vidáman készült a holnapi utazásra. Lay segített bepakolni, elkészíteni az ünnepi süteményt és elcsomagolni az ajándékokat. Este, miután a szülei elmentek aludni a szobájába visszavonulva leült a gép elé zenét hallgatni és egy régi mesekönyvet lapozott át. Az évek alatt nem sok minden változott itt. Ez megnyugtatta.

Sokáig elszöszmötölt a felgyülemlett emlékek között. Elnézegette a régi fényképeket, a kissé, megkopott játékokat, a régi könyveit és a kinyomtatott írásokat, amiket szeretett. Későn jött a szemére az álom.
Sokáig aludt, sőt akkor is félálomban volt mikor elköszönt a szüleitől, majd visszazuhant az ágyba. Későn ébredt a telefoncsörgésre. Fáradtan nyújtózkodott a takaró alatt majd előhalászta a mobilját és felvette.

- Halló?

- Lay.

A lány ledermedt.

- Itt vagy?

- Le kellene tennem.

- De nem fogod.

- Honnan van meg a számom?

- Anyukádtól. Készségesen lediktálta és a lelkemre kötötte ma telefonáljak. Jókor hívlak?
- Nem.

- Tudom, hogy bármikor is hívnálak, nem lenne jó. Mikor szeretnél felutazni Lay? Felviszlek. Akár a két ünnep között is...

- Ne haragudj, de nem lesz jó. Már...
- Olvastam róla.

Hallgattak.
- Lay emlékszel mikor elmentünk kirándulni?

- Nem.

- Amikor kettesben elmentünk kirándulni és felmásztál arra a nagyon magas fára és nem mertél lemászni. Akkor mennyit nevettünk...
- Csak te nevettél...

- Akkor nagyon boldognak tűntél. Sajnálom, hogy ezt az örömöt már nem látom rajtad.

- Inkább, beszélgessünk másról... Mesélj...

- Csak emlékekről tudnék mesélni...

- Nem baj...

- Emlékszel amikor...