Paragrafus rock and roll

Harmadik fejezet

A teli poharat kiönteni szabad

Ahogy a hetek teltek, úgy találkoztak egyre többet. Hol egy jótékonysági kirándulásra, piknikre vagy koncertre mentek el, hol csak moziba vagy egy színdarabra. Nem volt olyan hét, hogy legalább kétszer ne találkozzanak. Apollónia ezekre a találkozókra pedig beszerzett farmer nadrágot, divatos és fiatalos felsőket és még giccses bizsukat is. Kezdte jól érezni magát ezekben a holmikban és a haját is más-más frizurákba kötötte át, de volt, olyan nap mikor szabadon engedte és úgy ment a munkába.

– Hanyagolsz mostanában... – lépet az irodahelyiségbe András. A hangja sértetten csengett.

– Ne haragudj, de ezt majd este beszéljük meg, ne munka közbe.
– Más vagy...

– Tudom. – lapozott bele az aktába Apollónia, hogy ne kelljen a férfival beszélgetnie. – A Berger ügy óta jobbnak érzem magam...

– Nem erre gondoltam. Bár meg kell hagyni, ez is rád jellemző, egy olyan ügyből másztál ki sikeresen, amit el kellett volna veszítened...

– A siker szériám töretlen! – nevetett fel a nő.
– Töretlen. – horkantott fel András. Sértve érezte magát, irigyelte és egyben bosszantotta Apollónia sikerei. Neki kellene ilyen bravúrosan az ügyek végére pontot tennie és nem ennek az asszonynak.

– Csak nem féltékeny vagy?

– Nem, de ebben a töretlen siker szériában nem jut időd rám...

– Mondtam már, ezt majd a vacsoránál megbeszéljük. – pirított rá erényesebben Apollónia. Kellemetlen lett volna most a munka helyén kimondania azokat a szavakat, amiket a vacsoránál szeretett volna. Már pár napja ezen rágódott. A tökéletes védőbeszéd készen állt.

– Ne húzzuk addig az időt. – foglalt helyet András.
Apollónia tágas irodája hirtelen leszűkült kis térré és fojtogatóan kevésnek tűnt a levegő.

– Szóval, a kapcsolatunkról lenne szó. – sütötte le a szemét Apollónia. A képzeletében sokkal magabiztosabban ült a férfi előtt, szinte kegyetlenül döfte a szívébe a szakítás tőrét. A valóság sokkal rosszabb volt, nem mert egyenesen a férfi szemébe nézni a gondolatai összefolytak.

– Kissé eltávolodtunk egymástól. – ismerte el a férfi. – Megváltoztál...

– Tudom, felszabadultabb lettem.

– Nem áll jól neked. – torkolta le a férfi szinte azonnal. – Ez a komolytalanság nem illik hozzád. Nem illik egy olyan emberhez, aki a Berger ügyet nevetve zsebre vágja.

A szavak szíven ütötték Apollóniát.

– Nem járhatok mindig kosztümben és felfogott hajjal. Eddig, úgy éreztem magam mintha ötven éves lennék, de alig múltam harminc kettő... és...

– Apollónia, Apollónia... – csóválta meg fejét András és arcára kiült a kissé leereszkedő mosoly. – Már nem vagyunk tizenévesek. Már elmúlt a farmernadrágos, giccses pólós időszak. Komoly munkád van, ahhoz pedig igazodni kell.
– Nem azt mondtam, hogy tündéres pólóban fogom levezetni a tárgyalást. – és érezte a harag kezd felül emelkedni a bánatán és együtt érzésén. – Csak azt mondom, hogy nem akarok már ennyire berögzült dolgokat. Élni akarok!

– Figyelj Apollónia, mióta azzal a züllőt zenésszel barátkozol az óta kissé más az érték rended.

– Nem! Amióta vele barátkozok, tudod, boldogabbnak érzem magam...

– Ez nevetséges! Teljesen megbolondít a sok hülyeségével...

– Nézd, egyszerűen nem voltam boldog. Szabályokhoz kötöttem magam, minden percben lefoglaltam magam, hogy ne kelljen azon gondolkoznom, hogy miért is nem érzem, magam elégedettnek. Nem szerettem a külsőmet, nem szerettem a ruháimat, semmit sem szerettem magamban... Elmentem vásárolni, de ha fel is próbáltam egy kissé fiatalosabb ruhát, máris rosszul éreztem magam benne.

– Akkor öltözz úgy, mint egy közönséges ember...

– Ah, – sóhajtott fel Apollónia. – Attól még, hogy ügyvéd lettem, nem kellene ennyire bezárnom magam.

– Még valamit?– kérdezte András megbántva.

– A kapcsolatunk holt pontra ért.

– Holt pontra. Jó hallani... Miért is? Vagy kérdezzem azt mikor is?

– Nincs benne se szenvedély, se szerelem, csak vagyunk egymás mellett és praktizálunk... Így nem is lehet családot alapítani...

– Miket beszélsz?
– Nézd, András. – Apollónia arca teljesen kipirult, ahogy a monoton szeretkezésükre gondolt. – Hiába mondtuk azt, hogy jó, akkor járjunk, elég régóta ismerjük egymást... Egyszerűen megmaradt a munka kapcsolat csak a testiséggel egészült ki... Unalmas.

– Unalmas? Miért? Izgalmasabb egy olyan nővel járkálni, aki bizonytalan szexualitásában a fél várost végig keféli?

– Elég volt András! – csattant fel Apollónia. – Az egész életem unalmas! Nem akarok így élni tovább! Nem akarok hozzád menni és nem akarok gyereket sem tőled! Értsd meg, nem akarom már ezt a kapcsolatot!

– Hát így állunk! – A fájdalom és sértettség szinte kiült András arcára. Megfordult és minden szó nélkül ott hagyta a nőt.

       Apollónia kissé fellélegzett, ahogy a férfi végérvényesen kilépet az életéből. Valahol egy próbateremben Lay is könnyedén felsóhajtott, ahogy elolvasta a telefonja kijelzőjén megjelent üzenetet.

„ Ma lezártam a kapcsolatomat. P."

Szerette Apollóniát és minden együtt töltött órában sokkal közelebbinek érezte magához, mint bárki mást. Nem tudta volna megmondani miért, de egy elveszett érzést támasztott fel benne. Újra szeretett adni és élni. Fontossá vált a konzervatív ügyvédnő minden dorgáló szava és dicsérő bókjai. A világ mintha újra ezer érdekességből állna...