Paragrafus rock and roll

Negyedik fejezet 1.4

András egy darabig állt tálcával a kezében majd leült Apollónia mellé. A nőt meglepte a férfi gesztusa. Egy ideje nem igazán keresték egymás társaságát. A helyiségben rajtuk kívül voltak még páran és szabad asztalokat is találhatott volna. Igazság szerint Apollónia szeretett volna egy kicsit egyedül lenni, a gondolataival. Bár be kellett látnia valahol örült annak, hogy a férfi mellé ült és még beszélgetni is akart vele.
- Hogy vagy mostanában? - kérdezte András és kissé haloványan a nőre mosolygott.
- Meg vagyok. Kifog rajtam ez a Rácz ügy...

- Ne, mond ezt. - nevetett fel a férfi. - Ha a Berger ügyet sikeresen végig vitted... akkor ez gyerekjáték!
- Elvesztem az ügyet. Ma pontban hatkor véget ér a tárgyalás és én vesztesként lépem át a küszöböt egy dühős ügyféllel...

- Ne keseredj el, Apollónia. Az embernek meg kell tanulnia veszítenie is. Az igazság nem mindig a te oldaladon áll. Vagy a törvény...

- Olyan mintha feladtam volna...

- Ne beszélj hülyeséget! Amúgy is te az a fajta, vagy aki nem képes harc nélkül feladni. Megizzasztod a bírót, a felperest és a hájas Kovátsot. Minden rendben lesz. Nem lehet mindig győzni, ideje lenne belátnod.
- Pedig ez a cél!
- Igen? - kacsintott rá András. - Azt hittem az a cél, hogy egy perből legalább egy hétig a Görög tengerpart egyikén süttessem a hasam.
Apollónia szívből nevetett. Jól esett neki a férfi közvetlensége és bármennyire is nyomorultul érezte magát, igazat kellett adnia neki. Nincs olyan, hogy mindig a csúcson legyen az ember. Túlságosan is tökéletes lenne.... és ami túlságosan is tökéletes az már nem lehet emberi.
- Nagyon más vagy Apollónia. De jó értelembe.
- Tényleg más lettem. Azt hiszem, lassan rá jövök, ki vagyok... Részben neked is köszönhetem. Időben elengedtél.

- Minket csak a megszokás tartott volna össze... Jobb ez így. Mi a terved a hétvégére?
- Lehet, elutazunk egy ismerősünkhöz. Hobby borász.
- Nincs ehhez kissé késő?
- Fűtött, kényelmes hely vár minket egy pohár tavalyi bor és kellemes zene...

- Azt hiszem ehhez tényleg, soha nincs késő...