Paragrafus rock and roll

Ötödik fejezet 1.1

                                                                             Borban úszó két hajó    

 - Apollónia! - csendült fel Hanna vidám hangja. A nő a verandán állt, lazán nekitámaszkodva a meszelt oszlopnak. Mosolyogva figyelte, ahogy az ügyvédnő kiszállt a kocsiból. Sután kihalászta a csomagtartóból a bőröndjét majd a kissé rögös, egyenletlen talajon, maga után húzva az imbolygó koffert  felé közeledett.

- Próbáltalak hívni, de nem voltál elérhető. - jegyezte meg Hanna. 
- Bocsi, csak vezetés közben nem szeretek telefonálni és kikapcsoltam. - és ez így félig meddig igaz is volt.

- Semmi gond, gyere. Megmutatom a szobádat, aztán bemutatlak a többieknek.

- Rendben. - bólintott rá a nő. A régi parasztház, padlásterében három kissé apró, de annál komfortosabb szobát alakítottak ki, és bele fért még egy zuhanyzó, wc-vel. Apollónia a lépcsővel szembeni szobát kapta meg. Az ablak egyenesen az erdőre nézett. Bár a kétszemélyes ágy, kissé csalódást keltett benne.
- Azt hittem veled jön. - olvasta le az arcáról Hanna.

- Nem gond. - rázta meg a fejét Apollónia. - Felnőtt emberek vagyunk, nem muszáj örökké együtt lennünk. - ült le a heveretre és kezével végig simított az ágytakarón. - Meg aztán, nem hiszem, hogy annyira élvezte volna a társaságot. Lay nem olyan, akit lekötnek a komoly dolgok... - Meg csak vedelne... tette hozzá magában.

- Akkor ne keseredj el Apollónia. Gyere, nincs is jobb egy kis vaddisznó pörköltnél és egy pohár bornál... Majd kipakolsz! Mienk az egész hétvége! - húzta fel a lányt Hanna és kéz a kézben mentek le a többiekhez.
Először Pollynak fel sem tűnt, hogy mennyire is természetes, hogy nem Lay kezét fogja, hanem Szerendi Hannáét. Alig ismerte, annyira kevés dolgot tudott róla és mégis mennyivel természetesebb az, hogy a két kéz észrevétlenül is összefonódik. Meglehet nem is annyira észrevétlenül...

Ahogy az ebédlőbe értek, a terített asztalhoz, Apollónia elengedte a meleg kezet. Az asztalnál ülők felálltak és sorban bemutatkoztak és ezt a bemutatkozást egy - egy orcára adott csókkal is megpecsételték. Ez a sok ismeretlen ember olyan barátsággal fogadta őt mintha elveszett rokon lenne. Apollónia meglepetten vette észre magán, hogy otthonosan mozog a nyaralóban. Oly könnyed természetességgel segít leszedni a mosatlant, segít be a mosogatásba vagy a forralt bor készítésébe mintha mindig is ezt csinálta volna hétvégenként.
Beköszöntött az este a kandallóban fellobbant a láng. Előkerültek a régi, gyerekkori társasjátékok, és a kellemes nosztalgia. Aztán, ahogy lassan elmúlt az éjfél és két óra fele közeledett az idő, lassan mindenki jó éjt-t kívánva nyugovóra tért. Apllóniának még nem volt kedve aludni.

- Van kedved táncolni? - lépet elé Hanna és a kezét nyújtotta. Apollónia mosolyogva fogadta el és simult hozzá a lágy dallamra. Lay nagyon messzinek tűnt.

- Olvastam, hogy elvesztetted a Rácz ügyet. - suttogta Hanna. Apollónia gerincén egy kellemes bizsergés futott végig.

- Mindenki, akivel találkozok a részvétét fejezte ki, csak éppen Lay nem. - és az arcát Hanna vállába fúrta. - Erőm sem volt ezt így elmondani neki...

- Mindenki hibázik.
- Mennyit hallom ezt! - lépet arrébb Apollónia egy pillanatig zavartan nézet végig Hannán, majd felszaladt a lépcsőn a szobájába. Az ágy kellemes puha párnái és takarója hívogatóan ölelték magukhoz. Hallotta, hogy a háta mögött nyílik majd csukódik az ajtó és egy test az ágy szélére ül.

- Nem az a legrosszabb, hogy elvesztettem az ügyet... - szipogta a párnába Apollónia. - hanem, hogy úgy érzem, ez mind Lay miatt van... Ha nem kellene anyáskodnom felette akkor nyugodtan felkészülhettem volna...