Paragrafus rock and roll

Nyolcadik fejezet 1.3

Apollónia örömmel fogadta Layt a ház előtt. A lány vidáman pakolt ki a csomagtartóból, miközben a srác a kormánynál a tükörből figyelte. 

- Szia, Koppány! - hajolt az ablakhoz Lay majd kiegyenesedve megölelte Apollóniát. A fiú csak felemelte a kezét majd kifordult és beállt a forgalomba.

- Ki volt az? - kérdezte Polly és felvonta a szemöldökét.

- Koppány. - vette a hátára a táskát Lay és elindultak felfele.

- Koppány? - kérdezte Apollónia. - Még, soha nem hallottam róla.

- Mert, nem igazán beszéltem róla...

- Majdnem minden barátodat ismerem...- és a lift nagyot zökkent, ahogy megérkeztek az emeletre. Lay szórakozottan pörgette ujjai között a lakáskulcsot. Elgondolkozva torpant meg az ajtó előtt,  Apollónia kissé türelmetlenül kapta el a kezét. Lay észbekapott és kinyitotta a lakás ajtót majd lerúgta csizmáját és a kanapéhoz táncolt.

- Édes otthon! - kiáltotta és a terem visszhangzott.

- Szóval, Lay...Ki volt az a srác?

- Dr. Báld Koppány, gyermekorvos. Nem rég tért haza Afrikából. Egy kutatóintézetben dolgozott egy gyógyszeren, amely a HIV fertőzötteknek reményt add a gyógyulásra...

- Nem mondod komolyan...

- De. Amúgy meg egy időben jártunk, szóval olyan ex féleség is..

- Lay, ne szívass ilyesmivel kérlek. Nem vagy vicces.

- Tényleg így hívják és jártunk egy időben... De aztán kiment Afrikába... Na, de képzeld, mire hívott el Hanna! Lesz egy kialítás megnyitó! Holnap! Arra minden képen el kell mennünk és megnéznünk! Kortárs!

- Annyira azért nem vagyok oda a kortárs művészetért.

- Ezért oda leszel! Meglátod! Nagyon szuper lesz!

- Kissé későn szólsz, nem?

- Kissé igen, de azt hittem tudsz róla...

- Honnan kellene tudnom róla!? - kérdezte ijedten Apollónia. - Nagyon régen nem beszéltem Hannával...

- Azt hittem barátok vagytok...

- Persze azok vagyunk... csak ritkán beszélünk.

- Lehet akkor elfelejtett elhívni, na de akkor is, mi megyünk! Már itt is van a meghívó!

- Szép darab.. - húzta el a száját a kávéfoltos karton lapra, amely kiolvashatatlan macskakaparást tartalmazott.

- Szóval, mit mondasz Polly?

- Menjünk.

- Na, elmegyek fürdeni... Ja és képzeld hoztam otthonról egy filmet! Nézzük meg együtt!

- Rendben. - sóhajtott fel Apollónia. Valahogy a viszontlátás öröme annyira nem volt öröm. Inkább olvasott volna vagy beszélgetett volna. Mindent szívesebben csinált volna, sem mint valami ostobácska filmet nézzen. Felvetethette volna az ötletet, hogy beszélgessenek, de igazán akármennyire is keresett közös témát nem talált és Layt ismerve, abból nem beszélgetés lett volna, hanem csacsogás.

Így aztán félig meddig végig aludta a filmet, miután a kisasszony előbújt a fürdőszobából és betette a lejátszóba. A film után, pedig Lay hosszas beszámolóba kezdett az otthoni dolgokról. Lay kellemes duruzsolása álomba ringatta.

Másnap már korán fent volt és a közeli kávéházba vonult el, Lay elől. Nem akart ma igazán beszélgetni vele és kissé frusztrálta az is, hogy megint el kell menniük közösen egy ünnepségre... Mindennek a tetejében pont Hanna az aki ezt az egészet szervezi. Hanna hiába ismeri Lay-t, hiába tudja, hogy ő mindent megtesz, hogy távol tartsa a botrányoktól, édes kevés az ereje... Megint, ő lesz az, aki a rövidebbet húzza, mint a múltkor. Mindenki őt gorombította le, hogy nem kellene ennyire anyáskodnia Lay felett... és! ez igazán bántotta és talán amiatt sem tudott igazán bocsánatot kérni a viselkedéséért, mert Laynek igaza volt. Az épület nem neoreneszánsz volt, ahogy ő rávágta, ezzel kijavítva... hanem neogótikus. Tévedett. Ott mindenki előtt hibázott egy legalapvetőbb dologban.

Csak délután ment vissza a házba. Lay szokásához híven a gép előtt ült és hangosan kopogott a billentyűzeten.

- Szia! - köszönt oda Apollónia.

Lay lecsukta a laptop fedelét majd felállt és vidáman Polyhoz sietett.

- Nem sokára indulni kell! Megyek készülni!

- Mit írtál? - kérdezte Apollónia és a gép mellé ült.

- Oh, csak egy levelet, hogy épen miben szenvedek. Ez egy játék. Régen nagyon sok mindentől paráztam aztán minden marhaságot kitaláltam magamnak. Így egy csomó betegséget és tűnet együttest tudok... Volt, hogy Koppányt nyúztam azzal, hogy mi a bajom. Nem vett komolyan, de mindig utána nézet neki és ez tök jól jött, mert egyszer azért kapott eggyel jobb jegyet, mert tudta a betegséget... Hála nekem...

- Igazán.. Pazar hobbi...

- Már nagyjából leszoktam róla! - öltözködött Lay. - Szóval ne aggódj, de van itthon orvosi enciklopédiám, ha ne adj' Isten találnál valami kórós elváltozást magadon, meg tudod nézni mi is az... Te így jössz?

- Nem, átöltözök én is. - állt fel Apollónia és a fürdőszobába ment. Meglepte, hogy Lay exe egy orvos volt. Valahogy soha nem tudta másképp elképzelni előző kapcsolatait, mint drogos, alkoholista a világtól elfordult emberek, akik bár érzékeny lélekkel, de annál pusztítóbb belső tűzzel rendelkeztek. Egy orvos nem illet a képbe.

Ez a kapcsolat sem fog sokáig tartani. 

Apollónia már tudta. Januárban elválnak útjaik egymástól, de a decembert nem rontja még el ezzel. Hanna is egyetértett vele. Bár, ahogy az ünnepek teltek, és ami még előttük van már annyira nem éri meg a fáradságot.

Apollónia elgondolkozva indult el Layel a kialításra.

- Kérdezhetek valamit?

- Mondjad Polly! - az egyik piros lámpánál álltak. Apollónia felsóhajtott és a járdán sétáló embereket nézte.

- Miért mentetek szét?

- Koppánnyal?

- Vele.

Saját magán is elcsodálkozott, hogy megkérdezte. Ezek szerint annyira nem találta egyértelműnek, hogy azért mentek szét, mert Lay gyerekes és botrányos. Egy orvosnak sem tesz jót az ilyen kapcsolat. Hogy nézhetnek rá a betegek. Sok veszekedés... A sok hiába mondtam ezt... és azt... Aztán Koppány egy nap belefásult, úgy, mint Apollónia és véget vetett mindennek.

- Hát, egyszerűen elment. Megnyert egy ösztöndíjat és minden képen élni akart vele. Úgy gondolta, sok az a két év, amelyet kint töltene. A két év alatt bármi történhet és nem akart távkapcsolatban maradni. Mindig van tiszta lap... Tudod, Apollónia, kicsit hasonlítottál rá. A merev beszéded és a társasági életed... Talán épen ezért akartam annyira járni veled...a tiszta lap miatt...

- Nem vagyok álomkép.

- Tudom. - kacagott fel Lay. Az autó csendesen siklott az úton. - Hát, sokkal zsémbesebb, vagy mint Koppány.

- Kösz... - és Apollónia hozzá tette magában, ő nem akar egészen Afrikáig elmenekülni Lay elől.