Versek

Hol van az igazság?

Csendesen sír a fiú,

könnyed cseppeket hullajt,

hajában fekete szálak lengnek,

lábán kiültek az erek.

Kiejti kezéből,

kendőjét véletlen,

ráncos bőrét símitsa,

végtelen.

Szemei vérben uszkálnak,

elveresedő homály,

gyenge hideg szellőtől,

libabőr a hátán.

Becsapodik az ablak,

megreped üvege,

szívroham se olyan erős,

mint ez a réműlet.

Senki sincsen számára, 

ki vígaszt jelentene.

Ki hallgatná panaszait,

fájdalmait s más mindent?

Kirekesztő ez a világ,

szegénykének is,

mert gonoszak az emberek,

mint például most is.

Szerelemre mikor lesz,

esélye végre?

Mikor értik szegénykét,

kétség nélkül meg.

Hogyan kapja meg,

ugyan azon érzést?

Mikor nem lesz depressziós,

hanem boldog végképp?

Fájdalmas a sors,

mint szegénykének is.

Bizzunk abban,

hogy változik majd ez is.

Majd mikor az emberek,

nem lesznek rasszisták,

akkor lesz ő is,

szabad ember hát.

Majd mikor kézenfogva,

sétálhat párjával az utcán,

boldog lesz az ember,

végre már.

Elmúlnak, elmúlnak,

a keserves napok,

s már nem fog sírni,

semmikor.

Max. örömkönnyek,

hullanak ölébe,

szeretet veszi  körül,

mely manapság képtelen.

Utóirat: A szerelem határtalan!