Elfojtott érzelmek

1

-Mennyi az idő? - rekedtes hangjára nyílnak ki a szemeim és próbálok megbírkózni az ablakon beszűrődő erős napfénnyel. Unottan feléje fordulok. Csak az egyik szeme van nyitva és egyik kezével próbálja elérni az éjjeliszekrényen lévő digitális órát, melyet a tegnap fordított el a fénye miatt.

Nem is veszem a fáradtságot, hogy még előtte megnézzem az időt. Számomra teljesen mindegy, hogy reggel hét vagy tíz óra van.

-Bassza meg! - mondja, amint leolvassa a piros számokat az óráról. Kimászik az ágyból.
A tegnap éjjeli vibrálás közöttünk azonnal megszűnik, még csak rám sem néz, de nem is mond semmit... még egy annyit sem, hogy: jó reggelt vagy hogy aludtál.
Talán túl sokat várok el tőle, vagy ő akar keveset ebből az egész "kapcsolatból".

Felöltözik én pedig figyelemmel követem mozdulatait. Meglepődöm azon, hogy egyáltalán megtalálta a ruháit, hiszen szanaszét dobáltuk az éjjel.
A sarokból a kabátját is felveszi, ekkor döntök úgy, hogy megszólalok:

-Mész is?

Keze félúton megáll amint a kilincs felé nyúl és megfordul. Fáradt szemei kérdőn pillantanak a lepedőbe csavart testemre, miközben felhúzza szemöldökeit.

-Forgatásra kell mennem, majd... beszélünk - azzal elhagyja a szobát és utána magát a lakást is.

Nem, nem a pasim, de mégcsak nem is a haverom. Szép szóval mondva hálótársnak szoktam hívni, ami elég hülyén hangzik. Néhány napja próbálom megértetni magamat azzal, hogy nincsenek érzeseim iránta, de kit akarok bolondítani?

Amúgy régebb ellene voltam ennek a hálótársas dolognak. De azóta ez az álláspontom megváltozott és titkon szeretném, ha Tylerből több lenne, mint hálótárs. Egyenesen utálom magam, amiért ilyeneket gondolok, de ez van.

Mindig ugyanaz történik, tudom, hogyha valaki későn kopog, az Ő. Tudom előre, hogy reggel amint felébred, fogja magát és eltűnik, aztán meg egy hét múlva vagy akár másnap írja az üzenetet, kopog az ajtón, hív, ha jönni akar.

Lehet ezek alapján beszámíthatónak tűnik, de nem. Sejtésem sincs, hogy min kattoghat az agya amikor itt van. Sosem beszél magáról, semmit nem említ énjéről. Nem is tudok kérdezősködni, ugyanis mindig a megszokott választ kapom a magánéletéről: nem fontos.

Fura, hogy eddig még nem unta meg ezt az egész viszonyunkat. Nem értem, hogy miért jön mindig, annak ellenére, hogy nem érdeklem.
Mikor megcsókol vagy hozzám ér, olykor érzek valami többet is köztünk, de amint abba hagyjuk, ez az érzelem megszűnik.

Ezekkel a gondolatokkal ülök fel az ágyban, amikor kopogást hallok. Homlokomat ráncolva csavarom magamköré a takarót és úgy megyek a bejárati ajtóhoz. Az ajtón lévő kukucskáló végén Tylert pillantom meg. Mit keres itt? Csak úgy eltűnik és most meg itt áll? Biztosan itt hagyott valamit. Kinyitom az ajtót és beengedem.

-A kulcsaim... - mondja. Ahogy gondoltam, nincs ami más miatt vissza jöjjön.

Berohan a konyhába és a csilingelő csomóval a kezében tér vissza. Épp elakarja hagyni a lakást, amikor megtorpan és végig méri a fehér textilbe csavart alakomat.

-Pucér vagy? - mosolyodik el halványan.

-Nem - hazudom lazán, de váratlanul a kezem után kap, amelyik a takarót tartja, így az leesik rólam.

Beharapja az alsó ajkát, miközben szeme a testemen pihen.

-Nincs forgatásod? - szakítom félbe őt és lehajolok, hogy újból eltakarjam magamat.

-Tudod, néha tök király lenne, ha magammal tudnálak vinni bárhová a farzsebemben... de mivel ez nem lehetséges, találkozunk a következő alkalomkor - rám kacsint azzal el is megy.

Párat pillantok döbbenetemben, becsukom az ajtót és vissza megyek a szobámba felöltözni. A konyhában főzök egy kávét, miközben a telefonomat nyomkodom és lassan elfogadom a tudatot, hogy mennem kell dolgozni.

Sziasztok!
Fogalmam sincs, hogy mit írjak ide 😂
Remélem tetszeni fog a történet Tylerrel, imádom ezt az embert 😍
U.i.: Nem lesznek hosszú részek