Elfojtott érzelmek

16

Kérdésemre, hogy mi lesz velünk, nem válaszol azonnal. Már kezdek bepánikolni, ezért eltávolodom tőle és kérdőn nézek a szemeibe.

-Fogalmam sincs, Lily - böki ki szomorkás arccal.

Hosszasan tanulmányozva lesem az arca minde egyes pontját. Kezem akaratlanul is a haja felé irányul és ujjaimmal végig szántok rajta. Tyler lélegzete elakad, tudom, hogy engem néz de én akarattal nem akarok szemkontaktust kezdeményezni vele.

-Lily! - hirtelen megragadja a kezem én pedig összerezzenve nézek rá - Nem mehet ez így tovább, valamit lépnünk kell!

-Erre magamtól is rájöttem - mondom monoton hangon.

Hiába próbálok logikusan gondolkodni, nem megy. Itt van mellettem, érzem teste melegségét és egyszerűen nem megy a gondolkodás.

-Két külön világ vagyunk szerintem... - szólalok meg bizonytalanul. A babráló kezeimet nézem, nem vagyok képes a mélybarna szemeibe nézni.
Államon az ujjait érzem meg, ami egyszintbe emel az arcával. Először a csókolni való ajkaira meredek, majd egyenesen a szemeibe. Nagyot kell nyelnem, teljesen elgyengülök. Rajta is látok valamit, valamit, ami...

Még a gondolatomat sem tudom befejezni, hiszen megcsókol. Nem úgy, ahogy eddig, ez most a lehető legszenvedélyesebb és ugyanakkor leggyöngédebb csók volt. Karjai körém fonódnak és szorosan magához húz.

-Csak valld már be magadnak, hogy van valami köztünk, amit nem szabad veszni hagynunk, Lily - mormogja elszakadva tőlem.

Tudom jól, hogy igaza van, csak nehéz valamiért elfogadni a kész tényt.

-És mégis mit fogunk csinálni? Randira járni? - kérdezem nevetve. Tyler is elvigyorodik.

-Először szeretném megmutatni a világomat - szemei rögtön felcsillannak - Viszont a média biztos a szájára vesz téged majd...

-Azt hiszem megtudok bírkózni vele - ha rólad van szó - tettem magamban hozzá. Úgy érzem, jelenleg bármit eltudnék viselni, ami vele kapcsolatos. Hirtelen a boldogság szele borzongtatott meg. Most azonnal fel szerettem volna állni és hagyni, hogy vigyen magával, amerre csak szeretne.

-Holnap reggel dolgozol? - kérdi miközben a hajammal játszadozik.

-Igen, és csak délután végzek.

-Akkor onnan majd elviszlek a forgatásunk helyszínére - arcára egy óriási mosoly ül ki.

Egyik percről a másikra mindketten megváltoztunk. A bennem lévő tartózkodó énem megszűnt létezni és minden porcikámmal Tylerrel akartam lenni, megismerni, hogy ki is ő valójában. Megismerni a barátait, munkatársait, egyszóval mindenkit. Látni, hogy milyen körülmények között él, milyen a lakása.

Ebből a szempontból ő sokkal jobban ismer engem. Nem teljesen, de jobban, mint én őt.

-Menjünk aludni? - kezét elhúzza a hajamtól. Válaszul csak bólintok. Felállunk és úgy, ahogy vagyunk, bedőlünk egymás mellé az ágyba. Némán figyeljül egymást, ujjai néha pedig az arcomat cirógatják.

-Sosem gondoltam volna, hogy itt fogunk kilyukadni, amikor találkoztam veled azon az estén, amikor minden elkezdődött - nevet fel halkan, én pedig mosolyogni kezdek.

-Hidd el én sem...

-Miért folytottad el magadban az érzelmeidet?

-Ezt én is kérdezhetném - nevetek fel. Szemem már hozzá szokott a sötéthez, így tisztán látom az arcát - Nem akartam csalódni. Nem akartam az a gyenge nő lenni, aki belesze... - hirtelen elhallgatok - akinek hirtelen szimpatikusabbá és szimpatikusabbá válik az a személy, akihez a hálószobai tevékenységeken kívül semmi köze sincs - magyarázom.

-Akkor mindkettőnknek ugyan az volt a problémája - felnevet és kezét most az enyémre helyezi. Melegsége és szeretete végig áramlik bennem és minden apró kis szegletembe beivódik. Sokkal többnek érzem magam miatta, pedig nem is ismerem igazán.