Ismerem, vagy mégsem?

22. rész

Amikor felkeltem egy ismeretlen szobában voltam.
-Mi az Isten...
Egyszercsak nyílt az ajtó és belépett rajta Benii.
-Hol vagyok?!-kérdeztem kissé (nagyon) hisztérikusan.
-Nyugi nyugi, nálam vagy. 
-Mégis miért? Úgy volt hogy hazamegyünk Geryvel.
-Nemtudom. Én az első naptól fogva úgy tudtam hogy ide jöttök.
-És holvan..-ekkor kattant a zár-Gery.-Benii rögtön felpattant és megnézte az ajtót. Nem nyílt. Bezárt minket ide. 
-Szuper...-sóhajtottam. Ooppsz remélem Benii nem hallotta. 
-Oké tudom hogy nem örülsz neki hogy ittvagyunk, hidd el én sem. De most úgy érzem itt maradunk egy darabig.
-Okés.-és beállt a kínos néma csönd. Ez így nem lesz jó. Benii a számítógépnél ül és forog a széken, én pedig még mindig az ágyon fekszek. Összeszedem az összes lélek energiámat, felülök és megszólalók.
-Benii..-rámnéz azzal a gyönyörű kék szemeivel-........szeretlek.-enyit bírtam kinyögni, de benne volt minden eddig felgyülemlett érzelem. De Benii értette. Elmosolyodott és felállt a székből. Mellém ült és magafelé fordította a fejem. Letörölte azt a kósza könnycseppet az arcomról majd megcsókolt. Gyengéden de mégis benne volt minden ami fontos volt. 
-Domi...-mélyen a szemembe nézett-én is szeretlek.-majd újra megcsókolt. Kattant a zár és Gery nagy vigyorral az arcán lépett be.
-Tudtam hogy hamar megtörsz kislány.-kacsintott majd kiment. Beniire néztem, sugárzott belőle a boldogság. Imádom. Miért nem jöttem rá hamarabb. Megcsókoltam és felálltam és mentem volna kifele ha Benii nem szól utánam.
-Várj.-Ő is felállt, megfogta a kezem és így szólt:
-Konics Dominika, leszel a barátnőm?
-Persze!-a nyakába ugrottam és megcsókoltam. Majd kezén fogva mentünk le a lépcsőn...

Vége...

Hát gyerekek ez a pillanat is eljött, befejeztem az első könyvemet.
Leszmég egy "búcsúzó" rész ott minden fontosat elmondok.
😘😘