12.

187 15 4
                                    

- Nagyii. NamJoon erőltetett magára egy apró mosolyt. Ajkaimat beharaptam ne, hogy elnevesem magam hülye arckifejezéssén. Majd beljebb  invitálta szeretet nagy anyját.
- túl vézna az arca és túl alacsony még így is hogy magassarkú van rajta. Kritizált nagyanyja majd.     lassan elkezdett a konyha felé sétálni. NamJoon biztatóan rám mosolygott majd a nagy anyja után indult. Én is nyomukba eredtem majd az asztalhoz ülve bátorítóan mosolyogtam úgy mondott férjemre.
- Túl zsíros a hal,  A rizs borzalmas hogy főznek itt rátok egyszerűen fel hábori. Dobta le a villáját az asztalra majd levette a blúzára tett fehér szalvétát. Felállt az asztaltól majd kisietett a nappaliba. NamJoon hatalmas szemekkel nézett rám majd öreg anya után sietett. Nagyot sóhajtva TaeHyungra néztem majd megrántotta a vállát és tovább evett ugyanazt téve  én is folytattam a vacsorámat kb 10 perc telhetett el mikor NamJoon tért vissza idegesen össze ráncolva homlokát majd mélyen sóhajtva leült a székre. Ránéztem egy kérdő pillantást intettem felé.
- történt valami? Néztem a fiú nagy Íriszeibe amelyek tele voltak bánattal és dűhvel.
- azt mondta hogy ide költözik miszerint Az öcsémmel nem élünk megfelelően majd ő vigyázz TaeHyungra én pedig nyugodtan dolgozzak a cégnél majd el lesz a mennyével és a kisebbik unokájával. Szemeim csésze nagyságúra nyíltak majd levegőt is elfelejtettem venni.
- NamJoon de nekem férjem van és ha ezt YoonGi megtudja nekem is végem és neked is véged. Ráztam a fejem plusz nekem még ma haza kell mennem és otthon magyarázkodotthatok YoonGinak. Tarkom idegesen vakarni kezdtem. Előre félek hogy YoonGi mit fog ehhez szólni.
- ha nem haragszotok én most távoznék, otthon főznöm kell. Találtam ki  egy jó kifogás majd meghajolva elköszöntem a társaságtól.
- Jó éjszakát és mindent köszönök.  köszönt el tőlem NamJoon. Gyorsan levettem az ál jegygyűrűket majd felvettem az eredetitt amit YoonGitól kaptam. Majd mélyen táskámban nyúlva elővettem gravíroztatott gyűrűm és az ujjamra húztam. Alig vártam hogy hazaérjek és végre YoonGival is tölthesek egy kis időt. A házba lépve sötétség honolt felkapcsoltam a villanyt az előszobában majd körbe néztem a földszinten. Nem találtam senkit se lent felléptem a lépcsőn majd egyenesen YoonGi szobája felé léptem halkan bekopogtam az ajtón hogy ha esetleg alszik nehogy felkeltsem tudni illik hogy fel van keltve nagyon bunkó tud lenni. Kopogásomra egy halk "gyere be" szűrődött ki a fehér falapon.
Benyitottam a szobába és az ágyon fekvő férfira emeltem a tekintetem.
- Szia. köszöntem.
-haragszol amiért ma itt hagytalak? Kérdeztem fejem lehajtva a köröm cipő orrát  nézve.
-Szia. Köszönt.
- nem csak kérlek most hagyj magamra. Majd a másik oldalára fordult. Szomorúan Kiléptem az ajtón majd magam után becsukva azt. Egyenesen a fürdőszoba felé mentem ahol egy nagy kád forró vizet engedtem levetettem a koszos ruháimat majd  beleültem a jó meleg kádba. Élveztem ahogy a habok csíkizik az oldalamat és ahogy a meleg pára csapódik az arcomnak. Hátra vetettem magam majd a meleg vízbe hajtottam a fejem és a plafont bámultam. Ezer százalék hogy haragszik amiért egész nap NamJoonal voltam és amiért nem voltam hozzá őszinte. Kb 10 perc fürdés után kiszálltam a kádból majd egy törölközővel eltakartam csupasz bőrfelületemet és alaposan meg törölköztem felvéve a pizsamámat a szobámba siettem majd befeküdtem az ágyamba. Hosszú fárasztó napod tudhatok a hátam mögött. Megpróbáltam álomra csukni a szemem De sehogy sem sikerült folyamatosan YoonGin járt az eszem olyan furán viselkedik ebben a pár napban. Nagyon régen láttam már nála  ezt  a viselkedés formát. Nagyon ritkán kedves mindenkivel mintha teljesen kicserélték volna mintha nem is ugyanaz az ember állna velem szembe. Úgy érzem visszakaptam a tíz évvel ezelőtti MinYoonGit. Gondolataimból az ajtó nyitódás szakított ki majd egy kócos mentazöld hajú férfi lépett be rajta.
- Ma itt aludhatok? Kérdésén meglepődtem majd kisebb gondolkodó után bólintottam egyet. Befészkelte magát mellém majd szorosan magához húzott fejem a hófehér mellkasába fúrtam. Nem érdekelt hogy fura élveztem a közelségét. Ahogy esténként hozzám bújik majd reggelente mosollyal arcán vár az étkezőben. 

YoonGi:

Eléggé idegesített hogy egész nap azzal a bohóccal volt. Nem tudtam mit tenni ellene egyszerűen féltem attól hogy  újra elveszíthetem. Az önmarcangolás után átmentem hozzá és bekopogtam az ajtón mivel nem jött  választ ezért benyitottam majd a lányra néztem.
- Ma itt aludhatok? Láttam ahogy elgondolkodik és meglepődik a kérdésemmen. Kisebb gondolkodó után megengedte majd közelebb lépve hozzá bebújtam mellé homlokát a mellkasomba furta majd el is aludt. Homlokára nyomtam egy csókot majd puha ajkaira és vissza tettem fejem a párnára átölelve karcsú derekát és vékony kezeit össze kulcsolva enyéimmel csuktam álomra a szemem.

Mr. Beképzelt úr.Where stories live. Discover now