Alone

#13

~Mel szemszöge~
Egy kórteremben ébredtem. Nem emlékszem rá hogy hogyan kerültem ide de itt vagyok. És én utálok kórházban lenni. Bár legalább egyedül vagyok. Na igen amint ez eszembe jutott megjelent egy nővér.
- Szia de jó hogy végre felébredtél.
- Meddig aludtam?
- Két napja csak alszol. Azt hittük már nagy baj van.
- Hogy kerültem ide?
- A barátnőd és az apukája behoztak téged.
- Mi? De hogyan? Mikor?
- Ezt majd kérdezd meg tőlük. Minden nap suli után jönnek.
- Jaj de jó.
- Most viszont hagy néztem a kezedet.
- Tessék.
- Jó kezd gyógyulgatni. Átkötöm egy új gézzel és bekenem. Hidd el hetek alatt el fog tűnni.
- Király.
- És elmondod nekem hogy miért csináltad vagy inkább csak a pszichológusnak?
- Hogy kinek? Na nem én nem fogok vissza menni a pszichológushoz.
- De muszály. Amíg itt vagy muszály hozzá járnod. És ő fogja megmondani hogy mikor mehetsz el.
- Istenem már.
- Máskor majd nem csinálsz ilyen hülyeséget. Szia.
Király ez is Eliza hibája. Mi a fenének kellett engem megtalálnia és behoznia inkább hagyott volna meghalni.
Kip-kop
- Ki az?
- Khm. Bemehetek?
- Persze gyere csak Sara
- Hogy vagy?
- Szarul. De remélem te jobban vagy.
- Hát eléggé magam alatt vagyok. De most te vagy a fontos. Mel én úgy sajnálom hogy egyedül hagytalak. Miattam lett ez az egész. Majdnem meghaltál miattam.
- Sara nyugi ne sírj ez nem a te hibád. Össze vesztünk Elizával és tudod hogy nem bírom ezeket mert úgy éreztem hogy ő az első igaz barátnőm. És nélküle tök egyedül éreztem magam. És már nem bírtam.
- De ha én ott lettem volna akkor nem lettél volna egyedül és lehet hogy nem lenne ez az egész.
- Lehet. De nem hibáztatlak neked is időre van szükséged.
- Nem Mel nem. Ezt együtt kellett volna megoldanunk. Csak féltem. Féltem a reakciódtól féltem hogy mi lesz ezek után. Nem akartam hogy gyengének láss. De ebből elég ha innen haza engednek akkor elmondok mindent és újra együtt leszünk.
- Oké. De mire én innen kijutok.
- Figyelj mondj el mindent a pszichológusnak amit érzel ami bánt. Tudom hogy idegen és ezért nem akarod neki elmondani. De hidd el tud segíteni. Ha benne nem bízol legalább bennem bízz.
- Jó rendben megpróbálom.
- Köszönöm
Egy puszit nyomott az arcomra.
- Most mennem kell. De holnap újra bejövök. Szia.
- Szia.

~Délután~
- Szia Mel. Bejöhetek?
- Gyere.
- Hogy vagy?
- Szarul. De am hogy hogy most hirtelen ennyire érdekellek.
- Eddig is érdekeltél Mel. Te vagy a legjobb barátnőm.
- Igen eddig én is azt hittem.
- De az is vagy Mel én megmagyarázok mindent
- Jaj köszönöm hogy megtisztelsz a magyarázatoddal.
- Mel én reggel azért voltam a könyves szobában mert meghívókat csináltam.
- Meghívókat? Jobb hazugságot nem tudsz?
- Ez az igazság. Meghívókat csináltam a meglepetés bulidra. És egész nap azokat osztogattam és beszéltem mindenkivel hogy jöjjenek el.
- Te tényleg bulit akartál szervezni nekem?
- Igen.
- Istenem én meg azt hittem hogy már nem akarsz velem barátkozni.
- Mel én soha nem tennék ilyet. Nagyon fontos vagy nekem. Annyira megijedtem mikor megláttalak a földön elájulva. Körülötted minden véres volt. Azt hittem elveszítelek.
- Tényleg ti hogy kerültetek oda?
- Miután kifutottál a lakásból egyből utánad mentünk de már nem találtunk. Elmentünk minden hova a környéken de sehol nem voltál így haza mentünk. Majd eszünkbe jutott hogy mivan ha haza mennélt. Így elmentünk hozzátok.
- Aha értem.
- Ugye nem haragszol?
- Azért mert tartani akartál nekem egy bulit csak én hülye egyből félre értettem a dolgokat? Dehogy haragszom.
- Akkor jó köszi.
- De ugye te se haragszol?
- Nem nem haragszom de ígérd meg hogy ilyet soha többé nem csinálsz.
- Megígérem.
- Köszönöm. Most sajnos mennem kell. De holnap is jövök. Szia.
- Szia.
Oda jött megölelt és kiment az ajtón.
Most itt legalább lesz időm gondolkozni mindenen.