Alone

#23

~Reggel~
8:00 körül elkezdett csörögni a telefonom. Először azt hittem hogy az ébresztő az, de aztán láttam hogy Eliza hív.
- Haló.
- Szia Mel. Felkeltettelek?
- Igen, de mindegy. Mit szeretnél?
- Rá érsz ma kettőkor?
- Aha miért?
- Király. Talizhatnánk és akkor beszélgethetnénk ha már tegnap nem nagyon jött össze.
- Oké.
- Szupi. Akkor kettőkor a plázánál szia.
- Ott leszek. Szia.
Eléggé meglépődtem hogy a tegnapi után ma felhívott Eliza és talizni akar velem, de nagyon örültem neki. Ezek után persze már nem is akartam vissza aludni inkább lementem a konyhába reggelizni.
Sara még aludt szóval egyedül kellett reggeliznem. Épp indultam volna fel a szobámba mikor kijött a szobájából.
- Jó reggelt.
- Neked is kicsim. Hogy hogy ilyen korán fent vagy?
- Eliza felkeltett. Reggel hívott hogy ma kettőkor talizzunk.
- Nah ez szuper. Látod van rád is ideje.
- Aha. Ja amúgy már kérdezni akartam tőled hogy mit akartál mondani nekem? Még a kórházban mondtad hogy elmondasz nekem valamit, de még azóta se mondtad el.
- Jah hát az rá ér. Majd ha haza értél elmondom.
- De Sara már napok óta halasztgatod kérlek most mondd el.
- De ez nem a legjobb időpont. Nem akarom elrontani a talitokat.
- Ezzel miérr rontanád el?
- Mert ez olyan dolog amitől ideges esetleg szomorú leszel és ha elmondod Elizának akkor lehet hogy ő is sőt szerintem biztos.
- Nah jó Sara most már tényleg mond el!!!!
- Jó legyen. Gyere ülj le.
- Le ültem mond.
- Szóval gondolom észre vetted hogy Bob már egy jó ideje nincs itthon.
- Igen.
- Hát az a helyzet hogy börtönben van.
- Tessék. Mégis miért?
- Még régebben megölt egy embert és a rendőrség most kapta el őt.
- Jézusom. Ezt nem gondoltam volna. De emiatt miért akadna ki Eliza nem értem.
- Mert az ember akit Bob megölt az Eliza anyukája volt. De azt tudnod kell hogy akkor mi még nem ismertük őket.
- Hogy mi????? Állj!!!! Bob az én nevelő apám megölte a legjobb barátnőm anyját. Na nem! Nem nem nem!!!! Ez nekem túl sok!
- Tudom kicsim. Én sajnálom. Esküszöm nem tudtam erről az egészről. Nagyon sajnálom Mel.
- Ezek után hogy fogok Eliza szemébe nézni? Oké semmi közöm ahoz az idegbeteg állathoz de akkor is.
- Mel! Ne beszélj így róla kérlek.
- Mert? Én csak az igazat mondom ez az ember egy idegbeteg állat nem is tudom miért véded. Megölt egy embert felfogtad? Ráadásul a legjobb barátnőm anyját.
- Ne beszélj így velem! Én ezek ellenére szeretem Bobot és már mondtam hogy akkor még nem ismertük Elizáékat.
- Pont leszarom hogy nem ismertétek őket akkor is Bob oltotta ki egy ember életét basszameg és te ezek ellenére még szereted és az ő oldalán állsz hát te se vagy semmi mondhatom.
- Na ide figyelj ne merészelj velem így beszélni. Nem hogy örülnél hogy én és Bob magunkhoz vettünk téged hogy rendes életed legyen. Erre te elhordod őt mindennek és még rám vagy kiakadva mikor nekem semmi közöm ehez az egészhez.
- Rendes élet mi. Hát ez kicsit sem az. Utállak titeket. Volt egy kis idő mikor már úgy éreztem hogy igazi család lehetünk de ez elszállt. Szívből utállak mindkettőtöket. Jobb lett volna ha inkább hagytok megrohadni az intézetben.
- Na most elég legyen!!! Húzzál felna szobádba és szobafogság.
- Hah te nekem nem parancsolgathatsz nem vagy az anyám.
Ezzel fogtam magam és felfutottam a szobámba. Tiszta ideg voltam már folytak a könnyeim is utáltam őket utáltam itt élni utáltam magamat utáltam az egész világot utáltam az életet.........
Össze pakoltam az összes cuccomat egy nagy bőröndbe majd mikor Sara nem figyelt egyszerűen ki mentem az ajtón.
Kicsivel később már Elizáék ajtaja előtt álltam és vártam hogy valaki kinyissa az ajtót.