Alone

#31

~Mel szemszöge~

---------- 1 héttel később ----------

Pár napja még azt mondták hogy lehet hogy kiengednek a kórházból de azóta romlott az állapotom. Alig eszem és soha nem mosolygom. 

- Jó reggelt! Jöttem a rutin vizsgálatra és hoztam a reggelit.

- A reggelit nyugodtan vissza viheti. Nem vagyok éhes. 

- Ez az utolsó napod itt szóval kérlek legalább most az egyszer edd meg.

- Hogy érti hogy az utolsó napom? 

- Úgy hogy itt már nem tudnak veled mit kezdeni ezért átvisznek egy másik kórházba hátha ott többre jutnak veled.

- Hát szerintem ott se fognak többre jutni, de ahogy gondolják. Engem már nem érdekel.

- Kérlek állj rá a mérlegre.

- Tovább fogytál. Ez nem mehet így tovább!

- Hány kiló vagyok?

- 34. És pár napja még 36 kiló voltál. Ha tovább fogysz nem fogsz meggyógyulni és kijutni innen. 

- Sajnos már nem tud érdekelni. 

- Változtatni kéne a hozzáállásodon. Akkor még rendbe jöhetnél.

- Pakolj össze. Később vissza jövök és viszünk át.

- Rendben. 

Csak pár cuccom volt kirakva a bőröndből amit Jack behozott nekem. Azokat össze is szedtem majd leültem az ágyra.

Egy darabig szemeztem a reggelivel. Vajas kenyér volt sonkával. Gondolkoztam hogy mi lenne ha most az egyszer megenném. De nem, inkább ott hagytam és megittam a teát ami hozzá volt. 

Fél óra múlva vissza jött az ápoló.

- Készen vagy?

- Igen.

- Akkor induljunk.

- Melyik kórházba visznek?

- A Szent János kórházba. 

Ismerős volt a neve aztán beugrott. Ott voltam a múltkor is. Ott van Abby és Shane. Tényleg, annyira magam alatt voltam hogy róluk teljesen megfeledkeztem. Mégsem vagyok egyedül. Ők itt lesznek nekem. És most végre újra látom majd őket.

Bő negyed óra múlva már a kórház ajtaja előtt álltunk. 

- Vigyék a pszichiátriai osztályra.- mondta az egyik volt orvosom.

Bementünk az ajtón és onnantól át is vett engem egy másik orvos. Felmentünk a harmadik emeletre. 

Ismerős folyosó ismerős szobák ismerős orvosok. Végre újra itt. :)

Kicsit furi lehet hogy én ennyire örülök annak hogy itt vagyok  a kórházban de szerintem ha más ebben a helyzetben lenne mint én akkor ő is örülne neki hogy itt van. Mert itt legalább van hol aludnom. Van mit ennem és innom (nem mintha ételre annyira szükségem lenne), az orvosok foglalkoznak velem és itt vannak emberek akiknek fontos vagyok és szeretnek. 

Mikor rájöttek az orvosok hogy én már voltam itt a régi szobám felé vezettek. 

- Mindjárt ide hívjuk Medison doktort addig pakolj ki.

- Rendben. 

Elkezdtem kipakolni a cuccaimat. Itt már kicsit több mindent raktam ki mert gondoltam hogy úgy is maradnom kell egy ideig és itt amúgy is szívesebben vagyok. 

Míg pakoltam valaki bejött a szobába. 

- Mel?

- Abby! :) Istenem de örülök neked.- egyből oda futottam a lányhoz és a nyakába ugrottam. 

- Hát te hogy hogy megint itt? Mi történt?

- Gyere üljünk le és mindent elmesélek. 

- Rendben most úgy is van egy kis időm.

Le ültünk az ágyra és mindent elmeséltem Abbynek ami Elizával, Sarával, Bobbal és Jackel volt. A történetem után Abby egy kicsit lesokkolva nézett rám.

- Jézusom Mel. Én én nem is tudom mit mondjak. Ez mind szörnyű.

- Tudom.

- De ezek ellenére enned kéne. Ne tedd tönkre magad miattuk. Hidd el őket úgy se fogja érdekelni, de ha erős maradsz és megmutatod hogy már pedig te igen is fel tudsz innen állni ezek után is akkor fognak csak igazán felfigyelni rád. 

- Köszönöm a tanácsot. És ígérem hogy átgondolom. 

- Rendben. 

- Mel! Miért? Miért csinálod ezt magaddal? A kezed hogy nem eszel ez nem megoldás!- rontott be az ajtón Shane.

- Nyugi Shane most beszéltem vele. Elmesélt mindent és tényleg nagyon kemény dolgokon ment keresztül. Ne bántsd te is! Inkább segíts neki innen felállni. 

- Jó rendben. De akkor is.

Eközben én már nem bírtam tovább felálltam oda futottam Shane hez a nyakába borúltam és elkezdtem sírni. 

- Istenem Shane annyira hiányoztál.

- Te is nekem. 

- Már csak rátok számíthatok. 

- Mi történt?

- Gyere ülj le elmesélek mindent.

- Én viszont megyek. Este jövök és hozom a vacsit amiből enni fogsz.- nézett rám szúrós szemmel Abby.

- Jól van na.

Közben Shane leült az ágyra és elmeséltem neki is a történteket. Miután végeztem a történetemmel rám nézett majd szorosan átölelt és a fülembe súgta.

- Szeretlek. Sajnálom hogy nem voltam melletted ebben az időszakban, de ígérem mostantól mindig melletted leszek. Nem leszel többet egyedül.

- Köszönöm.

Egy ideig még Shane karjai közt voltam majd neki is mennie kellett.

Este pedig jött Abby ahogy ígérte.

- Szia. Hoztam a vacsit. Mivel már egy jó ideje nem ettél semmit ezért neked nem azt hoztam amit mások is esznek. Hoztam be magamnak ebédre fasírtot és maradt 2. Ezt én csináltam szóval kérlek edd meg.

- Jó rendben megpróbálom.

- Tessék hoztam hozzá egy kis kenyeret is.

- Köszi.

Először nagyon nehezen mentek le a falatok a torkomon. De mikor már a második fasírtot ettem akkor már kezdtem újra hozzá szokni az evéshez és kezdett újra éhséget és teltséget érezni a hasam. 

- Na látod megy ez. Csak mi kellettünk hozzá.

- Igen.

És ha tudná mennyire igaza van. Eddig nem ettem mert hát minek. Úgy se volt senki aki szeret akit érdekelne hogy mi van velem. De most itt van Abby és Sahane és az ő kedvükért megpróbálom magam össze szedni. Remélem sikerül.