Sherlocked? [*Szünetel* - 2021.04.06-tól]

Terror fenyegetettség

Sherlock szemszöge:

A következő napokban munkához is láttam. A lehetséges terroristákat megfigyelés alá állítottam. Habár nem teljesen értettem egyet, annyiban hagytam, ami a visszatértem estéjén történt. Watson nem teljesen úgy reagált, mint elképzeltem. Nem fogom megérteni az emberi érzéseket és a miért-eket.

Az egyik nap meglátogatott a bátyám. Beszélgetés helyett leültünk a fotelekbe, a kandallóhoz és agytornával ütöttük el az időt szótlanul. Végül ő törte meg a csendet egy idő után.

- Fölöttébb izgalmas Sherlock, azonban a terrorfenyegetettség szintje mára már kritikus.

- Uncsi – mondtam miután léptem – Te jössz.

- Biztos információink vannak. A támadás közeleg.

- Nem értem mi abban a rendkívüli, ha titkos társaságok támadást terveznek. A titkos terrorista szervezetek már csak ilyenek. Olyan ez, mint neked a golf.

- Egy ügynök az életével fizetett a hírért.

- Lehet, hogy hiba volt? Pedig csak feszíteni akart.

- Na, és az indikátoraid közül senki sem viselkedik gyanúsan? Nincs mozgás?

- Nincs Mycroft; bíznod kell bennem. Tudni fogom, ha baj van. Egy fura mondatból egy őrült blogon, egy váratlan vidéki útból, vagy egy oda nem illő társkereső hirdetésből. Te jössz – hívtam fel a figyelmét, miközben egy pillanatra sem szakítottuk meg a szemkontaktust.

Egy pillanatra lepillantott, a lépéshez: – Biztosítottam a miniszterelnököt, hogy dolgozol az ügyön.

- Dolgozom rajta, te is dolgozol, elég csak ránk nézni. – bíp-bíp. Szólalt meg a játék érzékelője Mycroft próbálkozására.

- Az ördögbe.

- Hoppá. Nem tudsz bánni egy összetört szívvel. Jaj, de beszédes.

- Ne okoskodj.

- Mint kiskorunkban. 'Ne okoskodj Sherlock, én vagyok az okos.'

- Mert én vagyok az okos.

- És én elhittem, hogy hülye vagyok – idéztem fel néhány emléket, egy kissé elbambulva.

- Mindketten elhittük, hogy hülye vagy. Nem volt viszonyítási alapunk, amíg más srácokkal nem találkoztunk.

- Igen, ez nagy hiba volt.

- De mekkora, mit hittek volna rólunk?

- Mondjuk azt, hogy barátkozni próbálunk?

- Óh persze barátkozni. Mert te újabban ilyesmivel próbálkozol?

- Te nem próbáltad? Soha? – néztem rá kérdőn miközben hátradőltem a fotelomban.

- Ha még te is lassú vagy nekem, gondold el milyen lehet egy átlagember. Mintha aranyhalak között élnék.

- Igen, ám két évig nem voltam itt – az ujjaimat összeérintve felvettem a szokásos gondolkodó testhelyzetemet; így nézve bátyámra.

- Na és?

- Azt hittem választottál magadnak egy aranyhalat.

- Na, váltsunk témát... gyorsan – mondta egy nagy levegő vétel után, felált és a kandallóhoz sétált.

- Egész biztos lehetsz afelől, hogy bármire készül is a titkos szervezeted, az látszólag jelentéktelen, vagy bolondság.

- És, hogyan állsz a másik ügyeddel?

- Milyen másik üggyel?

- Az ügyvéddel.

- Megmondtam; nem bébiszitterkedek.

- Nem bébiszitterkedést kértem. Hanem, hogyha úgy tetszik szervezd be.

- Hogy...? – néztem rá meglepetten – Beszervezni? Nem azt mondtad nem volt hajlandó csatlakozni hozzátok?

- Nem hozzánk; magadhoz. Arra gondoltam mivel Watson-nal nyomozott, talán hárman folytathatnátok.

- Nem vagyok csapatjátékos.

- Ő sem. Legalább egyszer beszélj vele.