Sherlocked? [*Szünetel* - 2021.04.06-tól]

Tisztázzuk...

Sherlock szemszöge:

- Én aztán nem tettem sehová, ostoba nőszemély. Mindenesetre nekem tűnt fel, hogy hiányzik. Kérdezem én, megnézted a kanapé párnája mögött? Mindig ott veszti el a holmijait. Nem így van? - magyarázza anya miközben próbálok gondolkozni. Valami nincs a helyén az elmúlt napok történéseiben.

- Sajnos így van - mondja apa lemondóan.

- Ah, a kulcsait, az apró cukorkát... főleg a szemüvegét.

- A szemüvegem.

- Megőrjít, mondom neki, miért nem rakatsz rá láncot, és hordod a nyakadban? Mire ő: Nézzek ki úgy, mint Larry Grayson?

- Larry Grayson.

- Na jó, és meglett végül az a lottószelvény? - kérdeztem elindulva a falon lévő nyomozati anyagok felé, nem törődve meglepett arcukkal, mikor a dohányzó asztalra, majd a kanapéra léptem. Megőrjít Mycroft, hogy lepasszolta őket. Ad két ügyet, a nyakamra jár miattuk és most meg ez.

- Meg, hála a jó égnek - mondja anya, miközben mintha neszezést hallottam volna a konyha felől. Hátra pillantok, ám a következő pillanatban semmit nem hallok csak anyámat - Még a buszt is elértük. Bejutottunk a Szent Pál Székesegyházba, a Towerbe, a parlamentbe s viszont senkit nem engedtek be, ott valami ülés lehetett.

Mint végszóra, csörömpölés hallatszott a konyhából. Valami összetört. Elképzelésem sem volt mi lehetett, ezért a dohányzó asztalon átlépve elindultam a hang irányába. Még a székekig sem értem, mikor egy káromkodás és egy bocsánatkérés kíséretében belépett a szobába Hope és legnagyobb meglepetésemre John követte, némi - talán - kávéval a kabátján.

- Bocsánat, csak... - kezdte Hope, azonban John közbe vágott.

- Én voltam a hibás. Nyitva volt a konyhaajtó, és láttam, hogy benn van. Azt hiszem sikerült meglepnem egy kicsit - mutatott végig magán eleresztve egy apró mosolyt.

- John - nyugtázom kissé meglepetten, ami mondhatom nem valami gyakori.

- Bocsánat, nem tudtam... - mondta John, Hope-ra pillantva, mintegy kérdőn.

- Én szeretnék bocsánatot kérni Mr. Holmes, kávét szerettem volna, aztán hallottam, hogy elfoglalt így gondoltam...

- Semmi baj, épp indulnak - mondtam, közben elindultam kitessékelni a szüleim.

- Óh, indulnánk?

- Bizony.

- Nem, első az ügyfél.

- Ez nem is ügy - válaszoltam John mondatára, majd' egyszerre vele. Közben Hope eltűnt, ám amikor bepillantottam a konyhába, láttam, hogy épp befejezi, amit félbeszakított a kedves doktorom.

-||-

Hope szemszöge:

- Szombatig vagyunk itt ne feledd - mondja az idősebb nő. Eléggé bizalmas hangnemben, ha nem tudnám mit mondanak a nagy Sherlock Holmes-ról, azt mondanám gyengéd szálak fűzik őket hármukat össze. Nem kell rosszra gondolni, kizárólag rokoni szálakra gondoltam. 😉

- Hogyne.

- Csörgess meg.

- Csodás, csak kifelé! - mondják szinte kórusban.

Mivel a lépcsőházból a nagyszobára és a konyhára is nyílik ajtó, és mivel John csak behajtotta a konyhaajtót, diszkréten tudom végignézni a jelenetet. Az immár sikerrel kitöltött és ízesített kávét két kézzel fogva kortyolgatom. Nem hiányzik még a fejfájás is a történtek után.