Sherlocked? [*Szünetel* - 2021.04.06-tól]

The game is on...

A következő nap reggel egy üzenet ébresztett Mary-től.

13:00 Baker Street. Nem fogadok el nemet.

Egy mosoly kíséretében írtam meg a válaszom:

Nagyon remélem, hogy igent mondtál. 😏

Válaszul csak egy smile-t küldött.

Miután kikászálódtam az ágyból úgy határoztam, hogy egy kiadós reggelit készítek magamnak. Egy pár hete lefagyasztottam egy pár darabra való angol reggeli muffin tésztát. Amíg megvártam, hogy süthető hőmérsékletűre melegedjen nekiálltam a „töltelékének". Bacon-t pirítottam, hagymát szeleteltem egészen vékonyra majd a kisült zsíron dinszteltem meg. Közben főtt egy tojás is. Mikor a tésztát megsütöttem összeállítottam a reggelim. Majonéz, bacon, tojás, saláta, bacon, mustár... és persze az elmaradhatatlan kávé az egész mellé kísérőnek.

Ezzel együtt helyezkedtem el kényelmesen a konyhaszigeten. A laptopomon böngészve kötöttem le a figyelmem evés közben.
Miután befejeztem elintéztem egy-két telefont, majd elkezdtem készülődni. Nagyjából 30-45 percre lakom a Baker Street-től, de a déli csúcsban lehet majd' másfél óra is az út.

És igazam lett. 12:45-kor még mindig a Warren Street-i metró megállónál álltam a dugóban. Nem igazán a dugó zavart, hanem a tény, hogy 15 perc múlva későnek számítok. Sosem kések, és ez az első alkalom rendkívül idegesít... viszont próbálom elterelni a gondolataimat. Vagyis a minimum hangerő jelenleg a kocsiban a 10-es, és a zenétől függően annál csak hangosabb. Az előzőt teljes átéléssel énekeltem, mert az egyik kedvencem volt. A szomszéd kocsiban a pasi úgy nézett, majd' kiestek a szemei. Vicces volt.

A jelenlegi számot a bejövő hívás dallama szakítja meg. Megnyomom a kormányon a gombot amelyikkel fogadni tudom a hívást.

- Szia! Ne mond, hogy elfelejtetted – tölti be Mary hangja a C-Max belsejét.

- Nem mondom. Azt viszont igen, hogy aki az útfelújítási munkálatokért felel, annak valószínűleg csuklik az édesanyja – válaszolom teljes nyugalommal.

- Hol vagy?

- Nagyjából két sarokra. A legdurvább esetben is max. 15 perccet kések. Lassan, de biztosan haladunk.

- Jól van, megmondom a fiúknak... tessék? – ez utóbbi a lakásban tartózkodók egyikének szólhatott, mert mintha eltartaná a telefont a fülétől, csak motyogást hallok – Mrs. Hudson azt kérdezi készítsen-e teát – mondja végül a telefonba, és hallatszik, hogy mosolyog.

- Igen, köszönöm szépen – válaszolom szintén mosollyal az arcomon.

Mrs. Hudson annyira kedves asszony és az emberek többségének fel se tűnik, hogy amúgy egy eléggé erős személyiség. Habár a múltját ismerve a tény nem meglepő.

- Akkor várunk. Vigyázz.

- Vigyázok – válaszoltam majd letettem a telefont.

És folytatódott a zenei utazásom, egészen a Baker Streetig. Valamelyivel lejjebb parkoltam le, így sétáltam egy kicsit. Mikor odaértem az utca tele volt újságíróval és fényképésszel. Akik mind arra vártak, hogy a nagy Sherlock Holmes elmesélje a visszatérése történetét és a legutóbbi ügyet. Pechemre az egyikőjük felém fordult és már el is indult a lavina.

- Ms. Wolf! – nagy levegő, mosoly fel és mintha érdekelne.

- Tessék – válaszoltam sokkal visszafogottabban mint gondoltam, hogy képes vagyok rá. Erre már az összes jelenlévő körém ért, és én csak egy kis hézagot kerestem, amin át az épületbe juthattam volna.

- Mi járatban erre felé? Csak nem a detektívékhez jött? – hangsúlyából érződött, hogy tudja a választ, hisz nem annyira egyszerű lélek, hogy ne tette volna össze a nyilvánvalót. Ráadásul Mary gyakorlatilag az egyetlen barátnőm, ami - szintén - nyílt titok. A választól egy-egy újabb kérdés „mentett meg".

- Hogy fogatta Mr. Holmes, hogy lenyúlta a segédjét?

- A legutóbbi ügyön már hárman dolgoztak? Hogy jöttek ki egymással?

- Sajnos egyik kérdésre sincs felhatalmazásom választ adni. Egyrész, mivel az érintettek nevében nem beszélhetek. Másrészt pedig, egy folyamatban lévő nyomozásról, ami ráadásul eléggé kényes dolgokat tartalmazhat, semmiféleképpen nem beszélek. A bírósági döntés elhangzásáig, még akkor sem....

Az ajtó nyitódása szakított félbe, amit annyira nem bántam. Az épületből Sherlock lépett ki, nyomában John-nal, a fején pedig egy eléggé idétlen sapkával. Mármint tudom, hogy hagyományos vadászsapka, angol meg minden... akkor is, ami nem áll jól azt nem kéne erőltetni.

Végül nem úsztam meg a beszédet, mivel John maguk mellé állított. Leginkább a detektív beszélt, amit nem bántam. Az ügy(ek) mellett a visszatérése, és az „új felállás" volt a téma főleg. Én csak annyit fűztem, hozzá, hogy majd meglátjuk mi sül ki ebből. A kamerák kattogása közben eszembe jutott amiben Mycroft-tal megegyeztünk.

És elégedetten nyugtázhattam, hogy nem vagyok teljesen normális...