Halihó!
Tudom, egy egész hetet késtem vele, de az a lényeg, hogy itt az új fejezet!
El sem tudom mondani nektek, mennyire nagyon jól esik az a rengeteg szeretet, amit a történet kap. El sem hittem volna, hogy valakit is érdekelhet, de képzeljétek, már több, mint 40 csillagot kapott az első 5 fejezet.
Szóval fogadjátok szeretettel az újat, szívem-lelkem benne van. :-)Kellemes olvasást!
🙏🏻Imo***
Három hónap.
Pontosan ennyi idő telt el azóta, hogy Tao a kisbuszba húzott, és kezdetét vette a közös életem az EXO-val, Koreában.
Ennyi idő alatt szinte mindent megtudtam róluk, és a nyelvi korlátok ellenére igyekeztünk összebarátkozni, ami viszonylag könnyen ment, ugyanis valamilyen csodálatos oknál fogva mindenkivel volt valami közös elfoglaltságunk. Sehunnal és Luhannal szinte minden nap eljártam buborékos teát venni, amit már mindhármunknak én rendeltem, a kedvencem hivatalosan is a táró kókusz, ami anyu specialítására, a kókuszos kekszre emlékeztet, amitől egy kicsit hazainak érzem. Luhan itt jelentette ki, hogy most már buborékos tea testvérek vagyunk, ugyanis az ő kedvence is a táró. Ebből kifolyólag igyekeztünk szinte mindig valami lilát csempészni az öltözékünkbe, amitől a készülődés sokkal hosszabb lett, és Sehun néha a falra mászott, vagy a bejárati ajtóból siettetett minket. Kyungsooval a konyhában találtam meg a közös nevezőt; egyik nap ő tanított valami koreai étel elkészítésére, másnap én mutattam neki valami magyar vagy amerikai különlegességet. Gulyást már négyszer főztünk, ez lett hivatalosan is a fiúk kedvence. Persze csak a sütemények után. Reggelire kötelező volt legalább négy tucat amerikai palacsintát sütni, és szinte mindennap ott gőzölgött az almás vagy meggyes pite az asztalon. Chennel legtöbbször együtt kártyáztam, vagy ha előkerült egy kirakó, Lay is csatlakozott hozzánk. Suhoval rendszeressé tettük a reggeli kávézást, amit mintás kapucsínókkal igyekeztem emlékezetessé tenni. Nem volt kidobott pénz a barista tanfolyam. Taoval sorozatokat néztünk. Igaz, már mindet látta, amiket én most fedezek fel, de ugyanolyan lelkesen vetette bele magát például a The Heirs-be, akárcsak én. Esténként átsomfordált, hogy együtt nézzük, aminek az első alkalommal az lett az eredménye, hogy hárman nyitottak ránk, hogy túl hangosan és hevesen gesztikulálunk, és mindenki úgy érzi, hogy velünk nézik a sorozatot, olyan hangosan kommentálunk mindent. Ő kínaiul, én magyarul próbáltam rávezetni a főszereplőket a helyes útra.
Kris és Chanyeol lett a lelki szemetesládám, velük főleg az érzéseimről beszéltem, például egyedül ők tudnak a könyvről is, ami idáig kergetett. Persze, csak rébuszokban beszéltem mindenről, egyelőre még félek annyira tőlük, hogy igazán kiöntsem a szívem minden titkát. Kai minden délután táncolni tanított, több-kevesebb sikerrel. Balettozni tanultam, amivel eleinte elszórakoztunk, de amikor a saját koreográfiák kerültek elő, bizonytalanabb lettem. Baekhyunnal igazán különleges hobbit találtunk. Origamiztunk. Szinte minden fecniből darut hajtogattunk, ugyanis a fejünkbe vettük, hogy meglesz az ezer, aztán kívánunk valamit.Ott volt a sor végén Xiumin, Minseok. Végignéztük együtt az EXO Showtime minden epizódját. Egy idő után feloldódott annyira, hogy már nem az ágyam szélén, vagy az íróasztalomnál néztük az epizódokat, hanem óvatosan felült az ágyra mellém, szemben Tao első átslisszolásával, aki nekifutásból az ágyamra vetődött, és kisajátította a plüssmacimat, Balázst. Minseok közelében egészen máshogy éreztem magam. Sokmindenről beszélgettünk, hála neki, és a sorozatoknak, egyre jobban sikerült kifejeznem az alapdolgokat koreaiul, de mégis olyan törékenynek tűnt a kettőnk között létrejött légkör. Mintha mindketten zavarban lennénk. Talán így is van. Mióta többet tudok róluk, gondolatban már tisztáztam magammal, hogy ha rajongó lennék, egész biztosan érte vesznék meg.
Ez azonban sosem válhat valósággá. Túlságosan mély és friss a seb, amit egy hozzá hasonló híresség ejtett a lelkemben, mintsem hogy újra közel engedjek egyet a szívemhez.
ESTÁS LEYENDO
El Dorado - |EXO ff.|
RomanceKemény az élet egy olyan lánynak Szöulban, aki nem beszéli a nyelvet, fél éve alig eszik, és összezárják 12 idollal egy házba, hogy angolt tanítson nekik. Ez a lány én vagyok. 8000 kilóméterre az othonomtól tanítok egy idegen nyelvet, miközben én e...