El Dorado - |EXO ff.|

Hey, Mama!

Halihó!
Sajnálom, hogy túl vagyunk az eddigi legnagyobb szüneten, de egy ideje nem találom a helyem. Hogy ennek mi az oka, azt inkább csak sejtem, mindenesetre nem tudom még egyelőre megosztani a világgal, vagy inkább senkivel. De most nagyon szeretnék egy lakatlan szigeten élni.
Mindegy, ennyit rólam, meg a késés miértjéről. Íme a fejezet, amiben új arcok bukkannak fel, és végre valami elindul, minek után túl vagyunk a Comeback izgalmain. Nem tudom, hányan vagytok még velem, de nagyon kiváncsi vagyok, szerintetek milyen mederbe terelem a folytatást, úgyhogy aki gondolja, azonnal ossza meg velem! ;-)

🙏🏻Imo🙏🏻

A Comeback után felgyorsultak az események.
Másnap a családommal és a fiúkkal együtt ebédeltünk, aztán ahogy jöttek, úgy mentek. Sehunnal és velem.
Sokkal jobban éreztem magam, mégis a következő napokban annyira tele lett a naptárunk, hogy elveszett őzikéhez hasonlítottam az autópálya közepén, rohanó autók társaságában.

Közvetlenül nem ültük meg a fiúk visszatérését. A fellépés után szinte azonnal az SM épületébe mentek vissza, és a közös ebédet leszámítva alig láttam őket. Tudtam, mikor hol vannak, hiszen a falon volt, de szokatlan volt, hogy szinte csak annyi időre találkoztunk egymással, hogy ledaráljam nekik az angolt. Tulajdonképpen inkább csak gyakoroltunk, az első igazi vizsgájukra. Egyet a Comeback előtt már rendeztem, amolyan főpróbaképp. Mindenki remekül vette az akadályt, de ez nem jelenti azt, hogy az igazi éles helyzetben is jól szerepelnek. Elismerem, hogy a szereplés olyan nekik, mint nekem a fogmosás, de rettegtem tőle, hogy valamelyikük lefagy, vagy elfelejt valamit. A diákjaim voltak, természetes, hogy azt akartam, hogy mind tökéletes és elégedett vigyorral lépjenek ki a megmérettetésről.

- Minden rendben lesz - simogattam meg a folyosón Jongin hátát. Ő maradt a szóbelin utoljára. Mindenki szépen vette az akadályokat, de Kai nagyon izgult. Az írásbelije neki sikerült a legjobban, de szóban nem szeret szerepelni. Semmi gond nem lenne egyébként, ha nem zavarná annyira a kiejtése. Mintha attól tartana, hogy lenézik miatta. Rendben van, hogy nem egy Benedict Cumberbatch, de nem is szépkiejtési versenyen vagyunk.

- Izgulok... - zavartan tördelte az ujjait. Az utóbbi napokban amúgy sem volt a helyzet magaslatán. Miután kijöttek az írásbeli feladatlapok eredményei; boldogan hívta fel a barátnőjét, hogy elújságolja a hírt, aki erre közölte vele, hogy elfoglalt, és éppen forgat. Amúgy gratulál.

- Nyugi! Ügyes vagy, menni fog! - bátorítóan mosolyogtam rá, továbbra sem fejeztem be a háta simogatását, úgyhogy ha gyorsan nem szólítják be, meggyullad a pulóvere.

- Chanyeol sokkal régebb óta van benn, mint a többiek...

- Szerintem ő tartja szóval a vizsgabiztosokat - ezen Kai is elnevette magát, végszóra pedig kivágódott a terem ajtaja.

- Kim Jongin! - azonnal szólították Kait, így csak megszorítottam a kezét, a helyére pedig Chanyeol huppant.

- Hogy ment? - fordultam az említett felé. Megbeszéltük hogy ezen a héten csak angolul beszélünk egymással, hogy nekik is minél természetesebb legyen.

- Király voltam! Mármint... Köszönöm, hogy ilyen csodásan felkészítettél. Nélküled nem sikerült volna - rám mosolygott, és olyan szorosan ölelt meg, hogy minimum négy bordám beleállt valamelyik létfontosságú szervembe.

- Ügyes voltál, gratulálok! - visszaöleltem, aztán kezeim közé fogtam az arcát és egy nagy, cuppanós puszit nyomtam rá.

- Ti erkölcstelen európaiak... - nevetett a magas fiú, aztán elhallgattunk.