El Dorado - |EXO ff.|

Jinx

Halihó!
Hatalmas kihagyás után íme az új fejezet.
Nem tudom elégszer megköszönni nektek a szűnni nem akaró fiyelmet, ami az előző feltöltés óta is töretlenül övezi a történetet!
Hálás vagyok minden csillagért, megtekintésért, és hozzászólásért, mostmár igazán igyekszem, az egészségetekre a kedvenc bubi teámmal; egy nagy adag csokis teával tele tápiókával koccintok!
Fogadjátok sok szeretettel ezt a fejezetet is! 😊

🙏🏻Imo

- Nyugi, még vacsorázik, de Suho biztosan szólt neki az óráról - mosolygott önelégülten Jongdae.

- Nem tudom miről beszélsz... - ráztam a fejem. Összerendeztem a cuccaim, ahogy Chen is.

- Hagylak, hadd készülj a következő órára - teljesen figyelmen kívül hagyta a tiltakozásom.

Chen idétlen vigyorral az arcán a szobájába vonult.

Pánik. Valaki megnyomta a pánikgombot bennem. Sosem hagytak még egyedül Minseokkal. Mármint, együtt néztük a Showtime epizódokat, de az más volt. Akkor még nem tudtam, hogy mindenki más rajtunk kívül dormban arra licitál, hogy mikor vallok szerelmet neki.

- Semmi baj, csak csinálj úgy, mintha a többiek is ott lennének..

- Minden oké? - dugta be a fejét Kris az ajtón. - Az erkélyen voltam, és hallottam, hogy csapkodsz, meg magadban beszélsz. Igaz, azt nem értettem, mit... - persze, hogy nem, magyarul káromkodtam végig.

- Minden oké! - vágtam rá gyorsan, és felnyaláboltam a cuccaimat.

- Minseok a szobában van, azt üzeni, csak gyorsan lezuhanyzik, és megy a stúdióba. Odaadtam neki a jegyzeteket, ha fáradt vagy, csak fussátok át.

- Hagyján, hogy fáradt vagyok, de milyen fáradt lehet Minseok... Nem hiszem, hogy elhúzom ezt az órát - igyekeztem nagyon együtt érzőnek tűnni, aminek az lett az eredménye, hogy Krisből felbukott egy öblös kacaj. Mit kacaj, majdnem kifolytak a könnyei, annyira röhögött rajtam. - Mi van? - kérdeztem koreaiul sértődötten.

- Ne haragudj... - megállt, hogy letörölje a könnyeit. - De még sosem hantáztál ekkorát, és mivel volt szerencsém megismerni ebben a pár hónapban, látom, ha félsz. És te most rettegsz, hogy együtt hagyunk Xiuminnal.

- Ez nem igaz! Értékelném, ha nem hangoztatnál hülyeségeket fennhangon, mert nem vagyok benne biztos, hogy a falak hangszigeteltek, és nem kell mindenkinek összeesküvés elméletekkel traktálnia. Éppen elég volt Jongdae az előbb!

- Szóval igaz? Persze, hogy igaz. Nem sűrűn fordul elő, hogy tévednék - húzta ki magát büszkén Kris.

- Nincs igazad! És ha most megbocsátasz, megyek, és előkészülök az órámra - sarkon fordultam, és a szobámban hagytam az orra alatt kuncogó fiút. - Megállj csak Yifan, egyszer még visszakapod.

Magyarul morogtam az orrom alatt, és anélkül, hogy bárkire is figyeltem volna, a stúdióba vonultam. Hangosan fújtam ki a megkönnyebbülés sóhaját, aztán elszámoltam tízig és hálát adtam az égnek, hogy itt viszont már hangszigetelt falak vesznek körül, így még egy rövid sikítást is megengedtem magamnak.

Komótosan pakoltam elő a cuccokat, és még az is megfordult a fejemben, hogy betolom a táblát, amit a közös órákhoz használunk. Simán befért volna. Míg vártam Xiuminra, körülnéztem. Még sosem jártam a stúdiószobában. Igazából sok olyan helyiség volt a házban, ahova nem mentem. Nem szívesen léptem át a komfortzónám, és nem is volt rá szükségem, hogy akár a konditermet, vagy a játékszobaként emlegetett alagsori helyet felfedezzem magamnak. Lustán jártam körbe a szobát, ami tulajdonképpen egy tipikus stúdiószoba volt. Semmi giccs, semmi maszlag, itt a munka volt a díszítőelem. A hatalmas íróasztaltól jobbra állt a vezérlőpult, vele szemben mindennek a színhelye, ahol a fiúk zenéje születik. Balra kényelmes fotelek, a karamell színű falakon polcokon roskadoztak a díjak, vagy éppen félkész, összefirkált kották, amik a szoba teljes területén rendezetlen kupacban fellelhetőek voltak itt-ott. A kuka körül üres vizes palackok, ramenes poharak és gyűrött fecnik alkottak csendéletet. Nemcsak a nappaliban, itt is állt zongora, sőt, rögtön kettő is. Az egyik sarokban egy dobfelszerelés, más ütős hangszerek, egy újabb falon csak gitárok. Otthon néhány hangszerrel megismerkedtem, ugyanis anyám a fejébe vette, hogy unatkozom az iskolában, hát elküldött zeneiskolába. Csak azzal nem számolt, hogy néhány évente megunom a hangszereket. Bár igaz, ami igaz, szinten tartottam mindet, már amennyire időm engedte a későbbiekben. Annyira elfoglalt a sok újdonság, hogy el is felejtettem Minseokra várni, aztán már csak azt vettem észre, hogy a forgós székben ülök, és sután pengetek egy teljesen összevissza akkordmenetet, amit éppen akkor találtam ki. Még gyerekdalnak is béna lett volna, de amióta Koreába érkeztem, hangszert még csak képről sem láttam, ami nagyon hiányzott. Ahogy a macskám is, de ez most nem fontos. Csukott szemmel, hátradőlve pengettem az gitáron, fel sem tűnt, mikor jött meg Xiumin, csak akkor vettem észre, amikor már mellettem ült, és a kezeimet figyelte, ahogy játszom.