El Dorado - |EXO ff.|

Forever&Always

Halihó!
Köszönöm az eddigi érdeklődést, a saját szülinapom előtt két nappal jön a szülinapos trilógia befejező része.
Kicsit hatásvadász, bevallom. De mikor legyek az, ha nem most? 😉
Remélem ez a fejezet is elnyeri a tetszésetek!

🙏🏻Imo🙏🏻

- Gyere már ki, Flóra... - sóhajtott fáradtan Luhan az ajtóm előtt. Lejárt a fél órás csendespihenő, de én nem voltam hajlandó kilépni a szobámból. Nagyon egyszerű oka volt; felpróbáltam a fürdőruhát.

- Nem megyek... - a hatás kedvéért összefontam a kezeimet a mellkasom előtt, és egy picit dobbantottam a lábammal, amin ott virított a fekete strandpapucsom.

- Minden bizonnyal tökéletesen áll rajtad a ruha, kérlek! - még kopogott is.

- Luhan nem híres a türelméről, inkább sietnék a helyedben - dugta be a fejét a teraszomról Kris.

- Hogy kéküljön meg a lovad! - annyira összeszartam magam, hogy nagy izgalmamban magyarul káromkodtam, és akkorát sikítottam mellé, hogy Luhan feltépte az ajtót, és a szobámba rohant.

- Jól vagy? - kérdezte a kisebbik.

- Majdnem infarktust kaptam! Miatta! - egy pillanatra azt is elfelejtettem, hogy majdnem egy szál semmiben vagyok előttük. A fülemben ott zubogott az adrenalin, Yifan már könnyesre nevette a szemeit a teraszon, Luhan pedig rosszallóan nézett társára, de a szája sarkában ott bújkált egy öblös kacaj kezdete.

- Rám hoztad a szívbajt - szólalt meg Luhan, és kihasználva, hogy sebezhető vagyok, a vállára kapott, és elindult a lépcső felé.

- Hé! Engedj el! Hallod! Még a törölközőm sincs nálam! - nem mertem nagyot ütni a hátára, amivel szemeztem, csak óvatosan csapkodtam, de ő mintha csak egy kiló kenyér lennék, vonult velem a kertbe. - Na és a naptej? Könyv? Magazin? Úszógumi?

- Kris mindent utánunk hoz, hallom hogy mögöttünk jön - nevetett Luhan.

- Ez mind a te hibád - mutattam rá a mögöttünk haladó Krisre, aki valami borzasztó érdekeset talált a falakon, mert mindenhova nézett, csak rám nem. Persze hogy nem, mert különben megint kiröhögne. Beletörődve a sorsomba egyik kezemmel Luhan vállára könyököltem, a másik kezem mutatóujját viszont nem voltam hajlandó leereszteni a törölközőkkel megpakolt Krisről.

Egyébként minden tökéletes volt a mai napon, egészen eddig a pillanatig. Kyungsoo majdnem olyan finoman főzött mindent, mint otthon nagyanyám, a Dobos torta pedig tényleg olyan volt, mint az eredeti. Hála a boci szemeimnek, hajlandó volt elárulni, hogy addig kutattak a szociális médián, amig meg nem találták a cukrászdát, ahol dolgoztam. Egyszerűen felhívták őket, és elkérték a receptet. Tudtommal nem szabadott volna megkapniuk, de nem tartom kizártnak, hogy elmondták kicsodák, és hogy nem azért kell a recept, hogy versenyre lépjenek. Ennek ellenére meglep, hogy megkapták. Ezek szerint jobban szerettek ott, mint amennyire mutatták. Ez is megmelengette a szívem. Éppen a születésnapomon megtudni, hogy a munkahely, amit igazából mindenféle nyomós indok nélkül hagytam ott; még kedvel. Tudtam, hogy amikor ott voltam, szerettek, de mégiscsak leléptem; mint céda a díványról. Összesen annyi indokom volt, hogy fiatal vagyok, és vagy most megyek, vagy olyan lehetőséget szalasztok el, ami csak egyszer jön egy életben. Ez utóbbi mondjuk igaz volt. Most komolyan... 12 idollal élek együtt, akik ráadásul az EXO, a nagybetűs csodagépezet. Ja, és én vagyok talán a világon az egyetlen az ügynökségen kívül, aki tudja hogy újra összeállnak, mint a Backstreet Boys, ami lássuk be, minden második ember álma ezen a Földön. Így belegondolva azért mégis egész jó indokaim voltak... Csak éppen akkor még ennek a tört részéről volt fogalmam. Bár arról nem volt szó, hogy a munkaidőn 0-24-ben tart.
Az utóbbi időben megszaporodott a hajnali veszekedések száma, ami már nem csak a kivált tagokra vonatkozott. Képesek voltak egymásnak ugrani hajnal 2-kor, ha éppen akkor estek haza a próbáról. Legtöbbször egymás hibáin problémáztak, de volt; hogy Chen beszólt Baekhyunnak, hogy túlságosan elvicceli az ének részeit, vagy Kai Sehun tánctudását méltatta. A kedvencem az volt, mikor azért kellett szétválasztanom Krist és Suhot, mert előbbi rossz helyről rendelt vacsorát. Innen persze egyenes út vezetett a vádaskodáshoz, hogy kinek milyen hibái vezettek a kilépéshez, és hogy kinek kellett volna keresni másikat. Suho egyébként is maga alatt volt.
Egy reggel elmesélte, hogy soha nem volt még annyira boldog, mint mikor megmondták nekik, hogy a három elveszett bárány visszajön hozzájuk, és Yixing kínai tevékenységeit is lecsökkentik, hogy újra teljes legyen az EXO. A többiek is hasonló lelkesedéssel fogadták az ötletet, de ő azért is örült különösen, mert így visszakapja a leader társát, és nem kell minden terhet magának cipelnie. Itt tettünk egy kis kitekintő gyorstalpalót, mivel fogalmam sem volt róla, mit jelent a leader szó az ő szótárukban. Mint megtudtam, eleinte két csapatra osztódtak, hatan Kínában, hatan Koreában promóztak. Suho a koreai hatos leadere; vagyis vezetője, míg Kris a kínaié. A számaik is a közös munkát szimbolizálják, Kris a 00, Jumnyeon az 1, együtt pedig egy egészet alkotnak. Szomorú volt hallgatni. Annyira szeretné, hogy minden a régi legyen. Hogy újra 12 felhőtlen nagy gyerek legyenek, akik együtt meghódítják az egész világot. Ennek ellenére sosem volt még szélesebb szakadék közöttük, a belső konfliktusoknak hála, már már mind egymás ellen fordultak. Suho pedig tehetetlen. Krisre nyilvánvalóan nem hallgatnak úgy, mint rá.
Kris fura figura. Amikor először láttam, pontosan olyan embernek láttam, akivel sosem elenyednék szóba. Rideg és elérhetetlen. Rád néz a hideg tekintetével, és amellett, hogy Alaszkában érzed magad, nagy valószínűséggel össze is csinálod a gatyád. Aztán eltöltöttem vele egy, kettő, három napot, és szépen lassan megnyílt. Vidám és barátságos, csak éppen nem olyan az arcszerkezete, hogy ezt lássák benne először az emberek. Szépen lassan ő lett a bizalmasom. Egy meleg májusi napon, miután megültük Tao születésnapját rájöttem; ő a legsebezhetőbb mindannyiunk közül.