El Dorado - |EXO ff.|

Monster

Halihó!
Annyira nagyon hálás vagyok, hoy ilyen sok kihagyás után még mindig olvastok, és figyelemmmel kíséri tej a történet alakulását, hogy addig addig nyomkodtam a telefonom, hogy lett belőle egy új fejezet! 🤗
Remélem; tetszik, és örömötöket lelitek benne!

🙏🏻Imo🙏🏻

Olyan régóta laktam együtt a fiúkkal, hogy észre sem vettem, mikor fordult meg az én életem.

Laynek hála, minden bűntudat nélkül zúdítottak rá az érzéseimet a többi fiúra is. Ennek Tao őrült a legjobban, mert végre lett egy másik bőgőmasina is a házban, akivel versenyezhetett, ki tudja jobban összekenni takonnyal a másikat.
Egyre nehezebben viseltem az otthonom hiányát, ami meg is látszott rajtam. Mire eljött a születésnapom, június második hetében, szinte már el is felejtettem, hogy negyed évszázada a világon vagyok. Minden kötelező programon megjelentem, és lelkiismeretesen tanítottam a fiúkat, akik egyre kevesebbszer szorultak segítségre. Az első igazi vizsgájuk időpontja is meglett; július 3. Pont egy héttel a nagy visszatérésük előtt, amit csodával határos módon még mindig sikerült eltitkolni a világ elől.
Nekem természetes volt, hogy együtt vannak, de a világ még mindig abban a hitben kelt, és tért nyugovóra, hogy az EXO kilenctagú, Lay éppen a szólókarrierjére koncentrál, Taoból sorozatsztár lesz, Kris meghódítja Hollywoodot, Luhan pedig Kínában töretlen népszerűségnek örvend, és minden héten legalább két nagy márka új arca lesz.

A valóság ennél sokkal szürkébb volt. Az események, amiket az egyszer már kivált tagok nevei mellett említettek, már mind hónapokkal ezelőtt történtek. Mire én a házba érkeztem, már csak élőben jelentek meg, nehogy bárki gyanakodni kezdjen. Kínosan ügyelt mindenre az SM, még Luhan és Lay találkozását egy rendezvényen is szerencsés véletlennek állították be. A cég annyira pontos volt, hogy olyan álhíreket is röptettek, hogy Tao újabb pert vesztett velük szemben, holott a valóságban már rég megegyeztek.

Mind a 12 fiú elfoglalt volt. Fáradtak. Egész nap forgatásokra és próbálta járkáltak, aztán ott voltam én; aki még nyúzta őket három órán keresztül, hogy tanuljanak. Ahogy közeledett a Comeback napja, egyre ritkàbban láttam őket; jóformán csak a tanórákon, vagy amikor nagy ritkán le tudtunk ülni együtt enni.
Erre nagy gondot fordítottam. Beszereztem egy hatalmas naptárat, amit a nappali és a konyha közé tettem a falra. Mindenki kapott egy színt, és felírattam velük a programjaikat, hogy megtalálják azokat a kiskapukat, ahol együtt is tölthetnek egy kis időt; munka nélkül. A vacsorát szinte sosem tudtam beiktatni, az utóbbi időben azzal kísérletezek, hogy összevonom az angol óra egyik felét az evéssel. Ilyenkor általában beszéltetek valakit, amíg a többiek esznek. Chen persze tiltakozott, de rájött, hogy sokkal viccesebb pálcikával a szájában lefelelnie a tananyagból, ami eleinte bosszantott, de legalább beszélt.

Így teltek a napjaink, én meg észre sem vettem, hogy a következő a születésnapom reggele lesz...

*

Az első 24 születésnapomon ugyanaz volt a menetrend.
Már hetekkel előtte megterveztem az egész napomat, amire a négy legjobb barátomnak feltétlenül szabaddá kellett tennie magát, hogy minden percet együtt töltsek velük.
Az éppen aktuális rajongásom volt a téma, amire hetekkel előtte felkészítettem őket, és mivel ez az én napom volt, természetesen elvártam, hogy arra az egy napra mind lelkesedjenek a téma iránt.
Minden évben kikötöttem, hogy ha bármelyikük ajándékot mer venni, akkor szörnyű kínok között fog elhalálozni a kezeim által. Persze, ezt sosem tartották be, így minden évben szembesültem vele, hogy nem is vagyok annyira félelmetes, mint amilyennek gondolom magam. Általában egyébként szuper ajándékokat kaptam. Egyszer példàlul egy életnagyságú képet Orlando Bloomról, ahogy Legolasként pózol. Apám a mai napig sikítófrászt kap, ha a szobámba lép, és találkozik vele. Anyu vagy egy évig azzal szivatta, hogy a lakás legváratlanabb pontjain állította ki Legolast. Anyám, a troll.
Majdnem ennyire örültem a Kabos Gyula összes DVD változatának, vagy amikor egyszerre megkaptam Anne Rice összes kötetét díszcsomagolásban, aminek az utolsó darabját dedikáltatták. Ezenkívül, mivel általánosságban jobban örültem a közös élményeknek, volt; hogy a kötelező családi villásreggeli után egyszerűen elraboltak, és elmentünk valahova, ahova szerettem volna. Voltunk paintball csatázni, eljátszottuk, hogy turisták vagyunk a fővárosban, vagy egyszerűen csak vidámparkoztunk.
Egy szó, mint száz, a születésnapom mindig élmény volt, a karácsony után erre a napra készültem egész évben.