lucifer 👿

A pokolban 6: Rei szülei

- Értem már. Köszönöm, hogy elmondtad ezt nekünk, így már értem, hogy miért is volt belőle olyan nagy felhajtás.

- Ugyan, én köszönöm, hogy meghallgatattok. De most már aludj te is egy kicsit.

- Én is? - pislogott Luciferre.

- Nézz oldalra. - mosolyodott el Lucifer majd Max oldalra nézett és látta, hogy testvére már alszik is. Elmosolyodott és megsimította testvére arcát, majd vissza nézett királyára.

- Rendben, akkor én is alszok egy keveset.

- Akkor, jó pihenést. Rei menjünk.

- Köszönöm, Nagyuram.

Ezzel el is köszöntek egymástól. Max lefeküdt testvére mellé. Rei és Lucifer kimentek a szobából, és egy másik szobába mentek.

- Lucifer...

- Igen Rei?

- Akkor elmeséled nekem?

- Persze. De előtte menjünk egy nyugodtabb helyre.

- Rendben.

- Mondjuk a szobám jó lesz. - közölte Rei-el és elindultak az uralkodó lakosztálya felé.

- Ülj le, Rei. - úgy tett, ahogy a király kérte és az egyik fekete fotelban helyet foglalt.

- Igen is.

- Ahogy már mondtam Saitonak hívták, és nagyon sokáig volt a legjobb barátom. Mindig mindenben számíthatott rám, ahogy én is ő rá. - leült Rei-el szemben.

- Egyszer pont úgy, mint most mi ketten, leültünk egymás elé és elmesélte nekem, hogy volt egy lány, akibe nagyon beleszeretett és szeretné az áldásomat kérni abban, hogy összeházasodjanak és, hogy lehessen gyermekük. Mivel ő volt a legjobb barátom ezért áldásom adtam rájuk. Nagyon örült neki, el is ment, hogy elújságolja Annának. Mint várható volt ő is nagyon örült a hírnek, így már akkor elkezdték a készülődést és rá egy hétre össze is házasodtak. A házasságuk után bejelentette nekem, hogy Anna várandós. Szívből örültem neki, Meg is ajándékoztam őket egy kis házzal a palota mellett nem messze. Elfogadta tőlem és be is költöztek még aznap. Mikor már esedékes volt Anna, vagyis édesanyád szülésének akkor parancsba adtam a palota legjobb orvosainak, hogy folyamatosan figyeljék és ne csak Saitonak szóljanak de nekem is. Az orvosok így is tettek. Mikor megszülettél én is ott voltam. Saito azt kérte tőlem, hogy ha már ő nem lesz, akkor védjelek meg. Én persze megígértem neki és úgy is tettem. Mikor bekövetkezett a háború Saito nagyon féltett téged is és édesanyádat is. Egy erdő mélyére vitt titeket, a gyerekek oda nem mentek, sőt... csak olyan helyre mentek ahol többen voltak a démonok és a pokolbéli angyalok is. Így az erdők szóba se jöhettek, hogy oda menjenek. Én is jó ötletnek találtam, így segítettem neki odavinni téged és anyukádat is.

- Akkor te már születésem óta ismersz engem?

- Igen. Később még mondok ezzel kapcsolatban pár dolgot de előbb had fejezzem be ezt, jó?

- Ooo... rendben.

- Mikor odavittünk titeket akkor el is rejtettünk mind a kettőtöket. Majd mikor megvoltunk haza igyekeztünk, hogy tudjunk segíteni a többieknek. Mire haza értünk addigra még többen lettek és már a palotába is bejutottak, ezért is volt az, hogy nem a palotába vittünk titeket.

Mikor vége lett a háborúnak csalódottan néztem szét, hogy hány gyerek fekszik holtan, hány szülő sír, és hogy hányan haltak meg alig egy nap leforgása alatt. Mégis az esett a legrosszabbul mikor észrevettem, hogy Saito nincsen már mellettem. Megijedtem, "hol lehet?", "meg halt volna?". Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben. Vissza indultam, hogy megkeressem, de mikor megláttam hatalmas kő esett le a szívemről, hogy még mindig él.