Szívvarázs

6. fejezet

A titkos mese és egy cseppnyi kísértés

Vivien hirtelen riad fel, a pillanat törtrészéig azt hiszi, rosszat álmodott, de aztán képek derengenek fel benne a műhelyről és Erikről, és az éjszaka megtelik ábrándos, könnyű színekkel. Ha Erikről álmodott, az nem lehetett rossz, de akkor mégis mi ez a komoran rá nehezedő, nyomasztó érzés?

Hát persze! Hiszen nem akart elaludni. Kábán felül, és körbenéz. Odakint sötét van, tehát még benne járnak az éjszakában. Mennyit aludhatott vajon? Felkapja az éjjeliszekrényéről a mobilját, és rögtön elszontyolodik. Mindjárt hat óra.

Dühösen felszusszant. Mégis hogy a fenébe aludhatott el? Erik megígérte, hogy még átjön, és sosem szegi meg az ígéreteit. Biztos, hogy itt volt, csak éppen ő akkor már aludt, így nem találkozhatott vele. Csalódottság nyújtózkodik kéjesen a szívében, és Vivien nagyon pocsékul érzi magát. Nem tudja, miért várta annyira a férfit, nyilván nem azért, mert azt reméli, varázsütésre szerelmet vall neki, de... nos, egyszerűen csak jó lett volna vele lenni. A tegnap délután mindkettejük számára nehéz volt, megnyugtató lett volna, ha még beszélgethetnek kicsit.

Vivien visszafekszik, felhúzva a lábát magzatpózba gömbölyödik, és szomorúan bámul bele a sötétségbe. Nem hiszi, hogy vissza tudna most aludni, ahhoz túlságosan haragszik magára. Talán ki kellene másznia az ágyból és lemenni kávézni. Az talán segít, hogy összeszedje magát, és ha úgy dönt, utána még mindig visszafekhet (általában két kávé kell ahhoz, hogy elfogadható állapotba kerüljön, úgyhogy ha csak egyet iszik, attól még simán vissza tud aludni).

A lány lerúgja magáról a takarót, felkapja a tegnap este földön hagyott melegítőjét, belebújik, aztán lebattyog az emeletről, de amint leér, megtorpan. A nappaliból halvány fény szitál az előszobába. Megy a tévé, márpedig az szinte teljesen kizárt, hogy bárki fent legyen ennyire korán.

Vivien szíve rögtön meglódul, és szélesen mosolyogva les be a nappaliba.

Erik.

A férfi a kanapén alszik, bár megint nem húzta ki magának, és meg sem ágyazott rendesen, pedig Vivien direkt neki készített az ágyneműtartóba lepedőt, paplant és párnát. Arra is ügyel, hogy mindig tiszta és jó illatú legyen mindegyik, de Erik rendszerint csak egy gyapjúpléddel takarózik be, és párnának is megteszi számára az a kispárna, ami mindig a kanapén van. Ha Viv tudja, hogy Erik náluk alszik, mindig előre megágyaz a férfinak, mert nem szeretné, hogy kényelmetlenül aludjon. A kanapé egyértelműen kicsi neki, és olykor elalussza a nyakát – bár ez utóbbit Vivien annyira nem bánja, mert ilyenkor kávézás közben mindig megmasszírozza kicsit a férfi nyakát és vállát, és imádja hallgatni Erik elhaló hümmögését, arról már nem is beszélve, hogy ez az érintés egészen másmilyen, mint amikor például barátian oldalba böki.

Vivien nem megy beljebb, bár nagy a kísértés, hogy a fotelbe kucorodjon és figyelje, ahogy Erik alszik, de tudja, hogy Eriknek jól fog esni, ha kávéval ébreszti, ezért inkább halk léptekkel a konyhába oson. Behajtja az ajtót, mert nem szeretné idő előtt felkelteni Eriket, aztán felteszi a kávét. A konyhapultra ül, és szórakozottan a lábát lóbázza, míg várja, hogy lefőjön, és közben úgy vigyorog, mint egy ütődött, és ezt tudja is. De most nem látja senki, úgyhogy senki sem kérdezhet rá a kora reggeli szokatlan jókedve okára.

A lány egész lelke túlcsordul a boldogságtól. Vajon azért aludt itt Erik, mert tudta, hogy mennyire örülni fog neki reggel? Vagy csak fáradt volt már hazamenni? Vagy lehet, hogy neki is hiányzott, hogy beszélgessenek, ezért inkább itt maradt? Viv nem tudja, de mindegy is, mert nagyon boldog, hogy Erik itt van, és csak ez számít.