Szívvarázs

3. fejezet

A múlt árnyai

Viviennek muszáj elfordulnia, képtelen most Erik szemébe nézni. Hiszen végre, végre megcsókolja, és egyszerűen tökéletes, aztán meg fogja magát, és bocsánatot kér. Lehetne-e bármi megalázóbb? Ezek után már csak az hiányozna, ha Erik rájönne, hogy ő nagyon is akarta a csókot, hogy bármit megadna azért, ha még egyszer megcsókolná. Soha senki nem csókolta még így, ennyi szenvedéllyel és vággyal, soha senki nem ébresztett benne ennyi emésztő és felkavaró érzést.

A szíve még most is úgy kalapál a mellkasában, mintha keresné a helyét, és forrónak érzi az egész testét. Olyan forróság ez, amit csak Erik enyhíthetne. Erik, akit megdöbbentett a saját reakciója, és aki máris bánja, hogy megcsókolta. De vajon miért tette egyáltalán? Soha máskor nem esett kísértésbe, miért most? Viv azt se hitte volna, hogy vonzódik hozzá, erre úgy esik neki, mintha ki lenne rá éhezve. Vajon jelent ez bármit is? Vagy félreérti az egészet, mert annyira szeretné, ha Erik akarná őt?

– Semmi baj, csak egy csók volt, nem tragédia – mondja halkan Vivien, mert valamit mondani kell, és nincs jobb ötlete.

– Viv, jól vagy? – kérdi Erik, és érezni a hangján a gyötrődést.

Nem, nincs jól. Mégis mi ütött belé, hogy puszit adott Erik szájára? Komolyan, hát teljesen elment a józan esze? Tényleg azt akarja, hogy Erik rájöjjön az érzéseire?

– Persze – súgja Viv, de még mindig nem mer Erik felé fordulni.

– Megijesztettelek? – Erik most már kétségbeesett, és Vivien tudja, hogy nem hagyhatja tovább, hogy még a férfi érezze magát kényelmetlenül. Bármi is történt, végül is ő kezdeményezett, szóval csak magát okolhatja. Eriket valószínűleg csak elkapta a lendület – végül is milyen pasi utasítana vissza egy csókot? Vagy egy csóknak egy lehetőségét – vagy legalábbis valami ilyesmi. De mi van, ha nem erről van szó? Ha Erik mégis vonzódik hozzá? Lehetséges lenne?

– Annyira azért nem csókolsz rémesen – enged meg magának Viv egy gúnyos félmosolyt, és ezúttal végre Erikre néz.

– Ezt jó tudni – mosolyodik el Erik is, aztán megfogja Viv kezét. – Biztos, hogy minden rendben?

– Igen, ne aggódj – bólint Vivien, aztán mielőtt tovább veséznék ezt a témát, gyorsan megszólal. – Erik, mi lenne, ha hazamennénk?

– Még nem mondtam el mindent – húzza össze a szemét gyanakodva a férfi.

– Tudom, de elárulok egy megrendítő titkot: pisilnem kell.

Ez tényleg igaz, bár ettől függetlenül tény, hogy egy gyáva nyúl. Nem kellene annyiban hagynia azt a csókot, de annyira fél, hogy mindent tönkretesz. A kapcsolatuk most így is elég ingatag, nem hiányzik, hogy ezzel még bonyolultabbá tegye a helyzetet.

– Most csak az időt akarod húzni, igaz?

– Nem – mosolyodik el Viv –, de mi tagadás, kapóra jön, hogy pisilnem kell. És egészségtelen visszatartani, szóval...

– Jó, oké – adja meg magát nevetve Erik, aztán viszont elkomorodik a tekintete. – Bánnád, ha hozzám mennénk? Ott nyugodtabban beszélhetnénk.

Vivien meglepődik, Erik ilyesmit ritkán ajánl fel. Néha egy-egy hosszabbra nyúlt buli után előfordult már, hogy Eriknél aludtak, de többnyire inkább náluk töltik az időt. Viv ezt soha nem értette, de mindig úgy volt vele, hogy ha Erik jobban érzi magát náluk, akkor ő nem fog ragaszkodni ahhoz, hogy a férfinál legyenek.