Szívvarázs

7. fejezet

Egy aprócska probléma és szikrák minden mennyiségben

Vivien nem érzi az arcát maró hideg szelet, nem érzi a szemerkélő esőcseppek szúrását és nem hallja a forgalom zaját. Már órák teltek el, mégsem képes kiszabadulni a rá zuhant kábulatból. Delejes, varázsos kábulat, ami beszivárgott lénye minden eldugott zugába. Még mindig érzi Erik csókjának ízét, még mindig érzi, ahogy forró keze végigsimít az oldalán, ahogy tenyerébe zárja a mellét. Erik minden érintése őszinte és tiszta csodálat volt, néma imádat és odaadó rajongás. Soha senki nem érintette így. Mintha tökéletes lenne, mintha istennő lenne. Az a vágy, amit az érintések ébresztettek benne, olyan elemi erejű, amit még sosem tapasztalt, nem, még csak hasonlót sem. És érezte, hogy a férfi mennyire kívánja. Érezte az öléhez nyomódó merevedését, és ha csak visszagondol rá, máris kínzó sajgás gyötri, olyan fájó üresség, amit csak Erik tölthetne be.

Vivien már a gondolatba is beleszédül. Erik kívánja őt, és bármennyire is hadakozik magával, le akar vele feküdni. Az az éhség, ahogyan csókolta, az a végtelennek tetsző szenvedély – mintha Viv egész teste reszketne, ahogy felidézi. Azt hitte, tudja, mi a vágy, de be kell látnia, hogy fogalma sem volt róla addig, míg Erik meg nem érintette. Olyan érzékeny most a teste, hogy talán a legapróbb érintésre is szilánkokra törne. Fogalma sincs, hogy fogja kibírni, hogy ne vesse magát a férfira, ha legközelebb találkoznak, hogy miként lesz képes úgy tenni, mintha semmi sem történt volna.

Nem érti, Erik hogy tudta ezt olyan könnyen kezelni. Megette a szendvicseket, aztán előásott egy pólót a neki meghagyott polcról, elrejtette csodásan izmos testét, elköszönt tőle, és elindult dolgozni, pontosan úgy, ahogyan bármikor máskor is tette volna. Ehhez képest Viv visszabújt az ágyba, behunyta a szemét, és felidézett mindent, ami történt. Nem aludt vissza, pedig nem állítaná, hogy friss, de ennyi zsibongó érzéssel a szívében egyszerűen nem volt képes megnyugodni. Tulajdonképpen még most sem nyugodt. Nemcsak az érintések, Erik szavai is kísértik.

Viv beleborzong az emlékekbe. Ahogy Erik nézett rá, ahogy azt mondta, rá vágyott, ahogy beismerte, hogy már az is felkavarja, ha megjelenik – ezerszer is megismétli magában a szavakat, és élvezi, hogy könnyű, édes bizsergést csalnak a gyomrába. De aztán eszébe jut, hogy Erik azt szeretné, ha semmi se változna közöttük, hogy ha le is fekszenek egymással, maradjon minden a régiben. Nem tudja, mire vélje ezt. Ha úgy van, ahogy Vanda gondolja, és Erik tényleg szereti, akkor ennek pont az ellenkezőjét kellene akarnia. Vagy ez is csak arról szól, hogy félti a barátságukat? Esetleg attól tart, hogy rájön, szerelmes belé, és akkor nem akar majd vele lenni? Vagy Vanda mégis téved? Akárhogy is, Viv megérti Eriket, és egy pillanatig sem hibáztatja. Ő is fél, és ő sem őszinte, még az is lehet, pontosan ugyanazokból az okokból, mint Erik. Jó lenne, ha tudná, hogyan vághatja át ezt a szörnyen bosszantó gordiuszi csomót, de halvány fogalma sincs róla.

Keserű sóhaj szakad ki a lányból, és önkéntelenül megrázza a fejét. Abban bízik, ha szeretkezni fognak, akkor tudni fogja, mit érez Erik. Ha szerelmes belé, azt szeretkezés közben nem rejtheti el – vagy legalábbis Viv nem hiszi, hogy képes lenne rá. Mindig úgy képzelte, hogy szeretkezés közben az ember nem tudja eltitkolni, hogy mit érez igazán. Sem azt, ha pusztán csak vágyról van szó, sem azt, ha annál többről. Szeretkezés közben nem lehet hazudni, olyankor az ember nyersen és tisztán önmaga.

Persze nem tudja, hogy tényleg így van-e, az is lehet, hogy túlmisztifikálja az egészet, végül is sosem szeretkezett még senkivel, és mi tagadás, fél is egy picit, bár, hogy pontosan mitől, azt nem tudja. Aggasztja a fájdalom, igen, de hát kit nem aggaszt, aki még szűz? Nem, valami másról van szó, de ezt nem tudja kibogozni magában. Mindig volt valami, ami visszatartotta attól, hogy bármelyik fiújával is ágyba bújjon, és egy idő után ezt egyszerűen a félelemmel azonosította. Lehet, hogy másról van szó, lehet, csak a szerelem hiánya tartotta vissza, de hiába, most már akkor is ott lapul benne alattomosan és makacsul. De talán Erik mellett eltűnik majd, végül is ma reggel sem érzett semmit, ami akár csak nyomokban is félelemre emlékeztetett volna. Ha Erik nem bírt volna magával, ő aztán nem tiltakozott volna, sőt.