Hogyan tart örökké egy pillanat?

1. Fejezet, 2. rész / A szívek harcai /

Nappal követte nappalt, éj követte éjt. Párnappal később felmerészkedtem facebook-ra, lesokkoltam... 25 olvasatlan üzenet - gondoltam mi a szösz -. Megnyitott 21 tőle 4 pedig osztálytársaimtól, akik a legjobb barátnőim voltak Zsuzska, Mónika és Ketrin. Mi voltunk a négy muskétás, hát mi másként említhetném őket?! Mellettem voltak mindig, igaz sokat veszekedtünk, de a rossz időkben ott voltunk egymásnak. Megnyitottam Márk üzenetét.. Aggódott! Miközben olvastam a szívem egyszerre sírt, s nevetett szerintetek miért?! 5 nap anélkül, hogy beszéltünk volna, de nagyon kellett, mert rendbe kellett tennem magam.. Írtam neki egy sziát, félórát vártam mikor egy egyes jelent meg az üzenet rubrikájában. Dobogott a szívem és féltem mit írhatott.

- Szia! Ne haragudj edzésen voltam, remélem minden oké! Nagyon aggódtam, azt hittem valami történt veled a suliban, esetleg az utcán vagy otthon! - válaszolta.

Akkora gombóc volt a torkomban, hogy nyelni nem tudtam, majd vettem egy nagy levegőt és vissza írtam.

- Nyugi! Semmi baj csak gondolkoznom kellett, sok dolog van a fejemben amikkel el kellett számolnom - válaszoltam.

- Azt hittem már nem beszélünk többet, csak úgy eltűntél, hiszen a meséltek alapján az osztályodról mesélve, azt hittem megint bántottak vagy te magad - válaszolta vissza.

Tudni kell rólam nagyon érzékeny vagyok és érzelmileg labilis mindent magamra veszek, ahogy megvetettek az iskolában, lenéztek ütöttek.. Nem mertem kiállni magamért, mert akkor többen jöttek volna rám, ezt nem akartam elmondani Márknak hiszen nagyon kedvel, de csak barátként, amit el kell fogadnom. Egy nagyon jó barát, aki 13 éveshez koromhoz képest néz valaminek, tekint valakinek. Folyton küldte a vicces képeket magáról, amiken annyira aranyos volt! Mindig szebbé tette a napjaim, még ha mások is próbálták tönkre tenni. Egyszer küldött egy közös képet Levivel aranyosak voltak! Nagyon is! Viszont a szívem csak úgy darabokban hullott a reménytelenség porába.

- Aranyosak vagytok, tényleg össze illetek! - válaszoltam könnyes szemekkel.

- Köszönjük! - írta egy puszis és egy mosolygós emojival.

Kezdett a beszélgetésünk újra helyre állni. Mindent megbeszéltünk, mindent! Egyszer kinyögte azt, hogy adjam meg neki a telefon számom felakar hívni. Épp akkor kaptam meg az első telefonkártyám egyből leírtam neki a telefonszámom. Nagyon izgatott voltam, hogy végre hallhatom a hangját. Megcsörrent a telefonom a szívem hevesebben vert egyre jobban, a pulzusom körülbelül a plafont verte. Fel vettem! Egy olyan gyönyörű lágy, még is erős hang szólt bele a telefonba;

- Szia Ati! Márk vagyok, hallasz? - mondta mosollyal a hangján.

- .... - csak hallgattam és nagyokat nyeltem.

- Nem hallasz?! - válaszolt.

Erőt vettem magamon, egy mély lélegzetet, hiszen még is az a személy hívott, aki fontos számomra. Válaszoltam;

- Szia Márk! Igen itt vagyok csak pakolászom holnapra suliba - az egyik leghülyébb kifogásom volt . Hogy miért?! Hiszen minden este megkérdezte, hogy ,, nem pakolsz be?! " én meg azt írtam neki, hogy majd reggel. Hallottam a halk nevetését, majd válaszolt;

- Levivel nem rég értünk haza táncról, nagyon fáradtak vagyunk - válaszolta azzal a mosolygós hangjával. Közben a háttérből hallottam egy hangot, ami szintén lágy és gyengéd volt, de mégsem annyira férfias, mint Márké. Persze, hogy ő az - gondoltam kicsit megrezzenve magamba -. Igen ő volt, Levente.

- Szia Attila! - hallottam a hangját a háttérből.

- Levi üdvözöl - mondta Márk -. Nagyon sokat meséltem rólad neki, alig várja hogy találkozzunk beszeretném mutatni neked - mondta.

- Persze, szívesen - mondtam, de hallani lehetett a felhangod a beszédemet.

- Na, de mennem kell Márk, holnap korán kelek szép álmokat nektek! - búcsúztam el szomorúan.

- Persze remélem, holnap is beszélünk, mellesleg nagyon édes a hangod - mondta nevetve.

A szívem kiakart ugrani a helyéből, annyira jól esett az a bók, de közben már lerakta, hogy én is válaszoljak hogy neked is nagyon kellemes.

Másnap felkeltem nagy küszködésekkel, de felkeltem! Szokásos rutin arcmosás, fogmosás, öltözés és bepakolás. Szerdai nap volt Mónival és Zsuzskával egy utcában laktunk így én már 7:10-kor kint álltam a kapuban és vártam Zsuzskát, ahogy mindig időben jött, szóval mentünk egyenesen Mónikához ott ittunk egy kis teát, majd 7:20-kor elindultunk a suliba. Meséltem nekik róla, igen ő róla, de ők csak nevettek.

- Hogy lehetnél szerelmes, hiszen csak 12 évesek vagyunk ő 20 ez lehetetlen - mondták arrogánsan.

Beértünk a suliba csak rá gondoltam még órákon is a bársonyos, mégis erős hangját hallottam a fülemben, ahogy a nevemet mondja. Tízórai szünetben is vártam mikor ír, hát írt hogy hogy vagyok mi újság, hát küldtünk neki képet, persze hátsó kamerával, mert azokon a telefonokon még nem volt első kamera. Az egyik fiú elvette a telefonom és elkezdte olvasgatni, az üzeneteimet, ideges lettem neki rohantam, hogy adja oda, ő egy nemmel válaszolt.

- Ha kiderül, hogy meleg vagyok megfogok halni - gondoltam.

Erőt vettem magamon és neki rontottam várható volt, hogy a haverjai is közbe lépnek, hát mit is mondtam kaptam egy keveset.. A szám szétszakadt, a szemem bedagadt ahogy a gyomrom is fájt. Haza mentem anyám megkérdezte, hogy mi történt én csak a szobámba bementem, becsaptam az ajtót és sírtam.

- Hogy lehetek ilyen nyomorék? - kérdeztem magamtól. Mindenki nekem támadt, egy senkinek éreztem magam..

Tudjátok, azért mert valaki 12 éves még gondolkozhat azon hogy eldobja az életét én is ezt tettem.. Csak néztem magam elé, hogy milyen szarul festek és hogy egyáltalán minek élek. Volt a szobámba borotva fej, tudjátok az az ősrégi aminek egy feje van és az is kurva éles. Persze a bátyámé volt. Gondolkoztam azon és még sem tettem meg, hiszen önzőség.. Sokan lenézik a kicsiket, pedig ők a legérzékenyebbek és a legsebezhetőbbek. A társai alakítják meg az életét a természetét. Én már ekkor maszkot húztam magamra és megjátszottam azt, aki vagyok.Csörög a telefon, Ő az.. Gondolkoztam felvegyem vagy ne?! Hiszen nem vagyok olyan állapotban.. De ha nem veszem fel már az a furcsa, de ha a hangom meghallja akkor egyből kérdezősködni kezd. Felvettem:

- Szia Attila! - mondta az ő bársonyos hangjával. Hogy vagy? Mit csinálsz? - kérdezgetett tovább.

- ... - némaság szűrődött át a telefon vonalán.

- Itt vagy?! Hallasz?! - kérdezte.

Ekkor nyeltem egy nagyot és nagy levegőt véve beleszóltam;

- Szia Márk! Igen itt. - a síros hangomat így sem fedte az erőltetett mosolyhangom -. Jól vagyok, épp tanulok! - válaszoltam. De nem tanultam csak zenét hallgattam.

- Mi a baj? - kérdezte komoly hanggal -. Bántott valaki? Mond el nyugodtan - mondta kicsit kétségbe esve.

Rám tört a sírás és ezt hallotta is.

- Mondd el mi a baj! Kérlek! - mondta elszomorodva.

- Mindegy! - válaszoltam sírós hanggal.

- Az Isten szerelmére válaszolj, erre a rohadt kérdésre! - idegesen mondta már.

- Megvertek, így már jobb? - mondtam sírva.

Mikor mondani szerette volna a mondandóját kinyomtam. Lefeküdtem zenét hallgatva és sírtam, kellett az hogy egyedül legyek. Közben rezgett a telefon Ő hívott nem is egyszer, de vagy hagytam vagy kinyomtam. 14 nem fogadott hívás Márk 8 facebook üzenet, tőle Márk. Gondolkoztam.. Azon, hogy nagyon szeretem, de vajon ő mit érezhet?! Lehet én is többet jelentek neki, mint barát, mint hinném? Megválaszolhatatlan kérdésekkel bombáztam magam. Én, a lelkem az agyam és a szívem is besokallt, így inkább lefeküdtem, majd álomba sírtam magam.