Hogyan tart örökké egy pillanat?

1. Fejezet, 10. rész /Miért mindig ÉN?/

Mindig is azon gondolkodtam milyen lehet heteroszexuálisnak lenni, beleszeretni egy csodálatos lányba, gondját viselni, megvédeni és családot alapítani vele. De homoszexuális vagyok... Egy párkapcsolatban én vagyok a passzív fél, de ne úgy képzeljetek el, mint egy lányos fiút, hanem mint egy visszahúzódó és érzékeny fiút.

December van, nagy pelyhekben hull a hó. Ahogy mindig, most is bátyámmal és húgommal elmentünk szánkózni. Csúszkáltunk, hó csatáztunk és a bátyám megfürdetett minket. Hazaérve csurom vizesen anyukám, mint mindig most is kiabált bátyánkkal, hogy betegek leszünk, de nem izgatott. Bátyám volt az a személy, akire felnéztem. Nehéz gyerekkora volt, hiszen csak féltesók vagyunk, anyukám egyedül nevelte őt és a legidősebb bátyámat. Tiszteltem és becsültem anyukámat, hogy ennyi mindent megadott a fiainak, majd összejött apukámmal, aki kidobta legidősebb bátyámat mikor 16 éves volt. Mindegy is. Apámmal sosem volt meg az az igazi apa-fia kapcsolat, pedig már 14 éves vagyok és nagyon el sem visz magával sehova. Szóval nem is nagyon vagyok oda érte. 

Egy hónap eltelt és próbáltam Márkot kizárni az életemből. Napokat sírtam miatta... Sírással keltem és feküdtem. Borzasztóan rossz érzés volt mintha egy kis részt téptek volna ki a szívemből, mintha elvesztettem volna a részemből egy darabot. Üresnek éreztem magam, a karácsony is valami borzalmasan telt el. Egy kis családi perpatvar volt és ez teljesen tönkre tette az egyik kedvenc ünnepemet. Márk már nem tudott elérni sehogyan, letiltottam facebookról és a számát is fekete listára tettem, ahogy Leviét. Kikaptuk a félévi bizonyítványunkat, mint ahogy mindig most is kitűnő lettem. Célom az volt, hogy felvegyenek a városba a gazdasági középiskolába, turisztikai szakirányba. Elmentem a nyílt napra és nagyon megtetszett, volt 3 lány, akik körbevezettek az iskolában, ami megtetszett az még az 5 osztályos, ahol egy teljes évig angolt tanulsz, majd szakosodhatsz. 

Szerda van, mint mindig most is végig ültem az iskolában az órákat és hallgattam a sok hülye beszólásait, de leszartam és inkább próbáltam a Mónikáékkal elhülyéskedni. Beszélgettünk, nevetgéltünk és játszottunk. Az egyik lány osztálytársam, akit Dominikának hívnak odacsapódott hozzánk. Mónikáék befogadták, ahogy én is. Dominika más volt mint ők, általában fekete ruhát viselt imádta az animéket és K-POP-ot hallgatott, amit én ki sem állhattam. Az animéket és is szeretem ott van Naruto és a Dragon Ball Z, könnyen összebarátkoztunk. Hetedik osztályig mindig piszkáltuk a lányokkal, mert szegények és előfordult, hogy kellemetlen szaguk volt a tesójával. Persze, az hogy piszkáltam köszönhető volt a felszínességemnek és a könnyű befolyásolhatóságomnak, de 14 évesen rájöttem, hogy a külsőségek nem számítanak csak is a belső értékek. Dominika sokkal jobb barát volt, mint Mónikáék és ez be is bizonyosodott, ő vele sohasem veszekedtem, hogy őszinte legyek anya csak őt engedte át hozzánk a többiek sohasem jöhettek át. Az utolsó óráról is kicsöngettek és elmentünk ebédelni. Mindenhol hatos asztalok voltak és annyira jó volt, hogy végre öten voltunk és így csak egy gyökeret kellett magunkhoz hívnunk, aki Lacika volt. Én Dominika mellett ültem, ahogy általában elnevetgéltünk, hülyéskedtünk és beszélgettünk. A lányok észrevették, hogy Dominikával már sokkal jobban kijövök, mint velük és ez zavarta őket. Végeztünk az ebéddel elpakoltunk, majd felvettük a kabátjainkat, sapkáinkat, kesztyűinket és siettünk haza. Én különösen siettnem haza, mert fél kettőkor énekkaron kellene lennem. Hazaugortam, lepakoltam és siettem, de előtte még anyától kértem útiköltségre pénzt, majd megpuszilt és sprinteltem a buszhoz, hogy elérjem.

Az énekkar... Ugyanolyan szar, mint mindig. Most is az ezeréves templomi énekeket énekeljük, amik ravatalra meg temetésre valóak. Én az elején úgy képzeltem el, mint a Glee - Sztárok leszünk című sorozatban. Annyira más a sorozatban - na azt szívesen csinálnám. Bár, hogy őszinte legyek... Nem mindenkinek van jó hangja az énekkarban, de élvezni próbálják, amit Kati néni a 70 éves énektanár megutáltat.