Hogyan tart örökké egy pillanat?

1. Fejezet, 9. Rész /Új Nap, ÚJ ÉN/

Már eltelt négy nap és minden este vele feküdtem, keltem, mámorító volt. Egyszerűen megmagyarázhatatlan volt, az, ahogyan minden este átölelt, megcsókolt, beletúrt a hajamba és én pedig elmélyülve a tekintetében aludhattam el, a karjai között, érezve a testének melegét. Minden reggel felkelt és csókot lehelt a homlokomra, amibe beleborzongtam. És fáj bevallanom, de minden nap egyre jobban beleszeretek.

- Törpém! Kész a kávéd, ahogy szereted, két cukor és kevés tej. – szólalt meg.

- Megmondtam már, hogy ne nevezz törpének utálom, ha így neveznek, szóval kérlek fejezd be. Bármi lehetek neked csak törpe ne. - mondtam feszülten, mire ő csak egy pimasz mosolyt és fintort nyomott mellé.

- De te akkor is törpe leszel, ha csak majd megnem nősz, ami lehetetlen.

- Ha ha ha...  Valaki ma tréfa répát evett.

- Na gyere ide! Oda húzott magához, majd szorosan magához ölelt.

- Márk!!! Nem kapok levegőt, kérlek enged el!

- Csak bírd ki még egy kis ideig, utána elengedlek.

Még 5 percet úgy álltunk nekem meg már lilult a fejem. Eleresztett, én pedig kapkodtam az oxigén miatt, hogy ne essek össze ott helyben. Meg kávéztunk, megkajáltunk és fogat mostunk. 10 óra volt anyukám hívott, hogy már úton vannak, így gyorsan felöltözött, majd mutogatott, hogy menjek oda. Oda léptem és azzal a lendülettem azl betegágyra húzott, ahol napokat aludtunk együtt. Megcsókolt. Olyan forró volt és éreztem azt, hogy a számba akar hatolni a nyelvével, mikor behatolt szenvedélyes csókcsatákba kezdtünk. Feleszméltem és kértem, hogy siessen, mert nem akartam, hogy a szüleim meglássák, mert abból biztos, hogy jó nem sült volna ki. Adtam neki egy búcsúcsókot, majd átlépte a küszöböt és hátra pillantott, hogy egy csábos kacsintást véghez vigyen, amibe természetesen beleborzongtam.

Anyukámég megérkeztek és beszédbe elegyedtünk, hogy hogy vagyok már és a többi aggódó szülői szavak. Eltelt egy kis idő körülbelül dél lehetett, mikor az orvos benyitott.

- Szép napot Önöknek! - jött be mosolyogva a doktor.

- Önnek is doktor úr! - köszöntünk vissza egyszerre.

- Szóval, jó hírrel tudok szolgálni. A fiatalúr ma már haza mehet, de előtte még a zárójelentést elkell készítenünk. Addig is menjenek le a kávézóba ebédeljenek meg és közben a cuccokat elpakolhatják. Amint megkapják, szabadon távozhat a fiatal ember. Addig is szép napot! - köszönt el a doktor.

A szüleimmel elmentünk és megkajáltunk. Én melegszendvicset ettem, mert az isteni itt. Anyumék csirke salátát kajáltak, ami szintén gusztának nézett ki.

- Azt hiszem ki kell mennem a mosdóba. - szólaltam meg. - Rendben fiam. - válaszolt anyám.

Elmentem a mosdóba és magamra zártam az ajtót és tárcsáztam Márk számát. Kicsöng..

- Szia Attila. - köszönt Levente. Hallani lehetett a rosszindulatot a hangjában.

- Szia. Márk ott van a közelben? - Kérdeztem, de közben a hajamat birizgáltam mivel zavarban vagyok.

- Igen. Épp zuhanyzik, épp most nyomtunk le egy menetet. - nevetet.

- Mindegy akkor. Mennem kell, szia.