Hogyan tart örökké egy pillanat?

1. Fejezet, 3. rész / Talán még is megtörténhet? / (Folytatás)

Egy papírral a kezében, amire a nevem volt ráírva egy szívecskével.Ekkor pillangók repdestek a gyomromban és egyszerűen elment az étvágyam csak a képet néztem, az a mosoly az arcán mindent megért.

- Köszönöm a képet! Nagyon aranyos vagy rajta! Nem, nem haragszom csak kérlek legközelebb ne bántsd magad, miattam nem éri meg. És a mondat végére egy szívecskét írtam, kicsit megszeppentem, de elküldtem. Látta - írta ki a facebook az üzenet alján. Remegtem, a feszültséget szinte lehetett látni az arcomon. Vajon mit ír vissza?! Hogyan reagálja le ezt a szívet?! Egyáltalán miért küldtem el neki?! Ezekkel a kérdésekkel bombáztam magam, mikor egyet pittyegett a telefonom..

- Igazán nincs mit! Köszönöm a bókot és még egyszer ne haragudj! és a végére egy szívecske emojit írt, egy kibaszott szívecskét. Elvörösödtem, de szerintem ezt mindenki látta az infó tanárom meg is kérdezte, Attila nincs melege?

Közben telt az idő, nagyon is gyorsan, de csak rá tudtam gondolni csak rá és arra, ha hazaérek alig várom hogy halhassam a hangját. Kicsengettek az utolsó órámról elköszöntem a tanártól és felöltöztem, ahogy kiértem a suli szippantottam egy nagyot a friss őszi szélből és mosollyal az arcomon sétáltam, ha kaptam egy SMS-t. Anya írt, hogy siessek haza, mert húgom rosszul van megfogtam magam és hazáig futottam, szegény húgom épp a WC kagylót ölelte megkérdeztem; - Cuni, hozzak valamit a boltból vagy van itthon minden? Húgom nem szolt csak ölelte tovább a kagylót. Hát oké... - mondtam magamnak - miközben a szekrényben és a hűtőben nézegettem, hogy mit hozzak neki a boltból. Fogtam egy papír fecnit és elkezdtem írni ropi, háztartási keksz, kréker és kóla, na megvan felkaptam a kabátom és a cipőt és elindultam.Futottam, hogy mihamarabb hazaérjek hozzá, mikor hallok egy hangot;

- Szia tesóm, hova szaladsz? - hátra fordultam Mónika volt.

- Szia Moncsi sietek, mert Kíra beteg hány és rosszul van, szóval veszek neki kólát és rákcsát.

- Ja elkísérlek szívesen - mondta nevetve -, de jó most hallgathatom a hülyeségét egész úton, bár ők is az enyémet egész nap ennyit csak kibírok.

- És mizu a hős szerelmessel?

- Semmi, beszélgetünk - kicsit idegesen mondtam. Majd csörög a telefonom, ő csak néz rám azokkal az óriási szemekkel. Igen megint ő, de az időzítése nem a legjobb, közben Moncsi lökdösött, hogy na vedd már fel. Felvettem, Moncsi azzal a hülye mosollyal az arcán bámult és beleszóltam.

- Szia Márk, de ő is pont akkor és felnevetett én meg elmosolyodtam. Moncsi szólongat halkan, na mi az? Én meg ellegyezem a fejét a közelemből.

- Szia Atis! Azt akartam megkérdezni valamikor nem-e akarsz találkozni? És kimondta egy hónapja beszélünk és ő kérdezte meg, én szokásomhoz hívően csak mosolyogtam mint a tejbe tök.

- Persze hogy szeretnék, mikor? - nagy boldogsággal mondva.

- 2 nap múlva?!

- Nem jó énekkarom lesz. De hallotta ő is, hogy szomorúan mondtam.

- Rendben akkor, majd más időpontot keresünk! - nevetett.

- Na de mennem kell Márk boltba indultam, mert húgom beteg és neki kell bevásárolnom.

- A jó bátyus, rendben majd még írok nekem is edzésem lesz, felkészítés, amint végeztem írok, szia!

- Rendben! Vigyázz magadra! - én hercegem - gondoltam.

Na Moncsival belehúztunk gyorsan bevásároltunk, mert, ha anyám megtudja, hogy egyedül hagytam a húgom otthon halál fia leszek! Haza értem végre és húgomat kerestem, megtaláltam leültettem a konyhába és öntöttem neki egy kis kólát és amellett beszélgettem vele. Anya hazaért megkérdezte, hogy milyen volt a suli és azt is, hogy mitől lett ilyen jó kedvem. Nem mondtam semmit neki, bementem a szobámba és vártam mikor ír. Annyira vártam, hogy bealudtam..