Hogyan tart örökké egy pillanat?

Bónusz rész /Az első csók! (Lütyő)/

Hajnalban felriadtam álmomból, a függönyömet egy pár másodpercre kék fény ragyogta be. Kikószálódtam az ágyamból és elhúztam a sötétítőt és függönyt, hogy kinézzek az ablakon keresztül. Feketeség volt, hatalmas felhők közeledtek a szomszéd város felől, amik úgy néztek ki mintha elkezdődött volna az Armageddon,de nem csak egy kis felhőszakadás volt. Visszafeküdtem az ágyikómba lehajtottam a fejem a pihe-puha párnámra és betekarózva elaludtam.

Délelőtt tíz óra lehetett mikor kinyújtozkodva felültem az ágyamon. A hajam és a szemöldököm összekócolódva én meg az izzadságtól dideregtem. Kimásztam az ágyamból kínéztem az ablakon, de még mindig szakadt, dörgött és villámlott. Így az egésznapomat a szobámban töltve xbox-ozással töltöttem el. Imádom a verekedős játékokat a kedvencem a Tekken Tag Tourament, Mortal Kombat és a Dead Or Alive. Dél körül az anyukám a konyhából kiabálva hívott ki ebédelni. Nem nagyon szokott a család együtt ebédelni, mivel az apukám szombaton, sőt van még hogy vasárnap is dolgozik. Igazából nem is nagyon érdekel. Soha sem volt apukám, könnyen beletörődtem, ha kellett valami általában mindig megkaptam. Azt hiszi, hogy engem ezzel megtud venni. Nem, nem. Az volt a legfájóbb dolog, amikor hallottam, hogy az egyik kiskori barátjával beszélgetnek, aki Budapesten lakik. Épp söprögettem és hallottam, ahogy rólunk beszélgetnek (rólam és a férfi fiáról, akivel kb. egy időssek vagyunk). A férfi neve László, de mindenki csak Lüszinek hívja. A fia egy évvel és egy hónappal idősebb nálam, az ő neve is László csak a beceneve Lütyő. Szóval beszélgetnek.

- Te büszke lehetsz a fiadra! - mondja Lüszi apámnak - tanul, besegít a háztartásban, bárcsak az én fiam is segítene, de csak egész nap a konzolt nyomja hajnalig, majd elalszik és délbe kel fel.

- Nehogy azt hidd, hogy ő nem azt csinálja. Sokkal jobban besegít az anyjának, mint a húga. Néha elgondolkozom azon, hogy szerintem mind a ketten rossz testbe születtek.

- Nem hiszem.. Bár ha az én fiam lenne buzi, felakasztanám. - mondja Lüszi.
- Én felakasztanám vagy kitagadnám. - mondja apám.

Attól a pillanattól fogva megutáltam apám. Sajnáltam Lütyőt nagyon, mivel mind a ketten melegek vagyunk és tudom milyen nehéz.

xxx

Egy évvel ezelőtt:

Október volt és esős. Az unokatesómmal Györgyikével úton vagyok Pestre. Ha minden igaz Helga néniékhez megyünk (aki igazából nem a nagy nénim, mert a Györgyike anyukájának csak anyáról testvére és az Györgyi nénikém apukája, apukám anyukájával édes tesók, ezért a rokonjaink. Tudom bonyolult! 😅) és alig várom, hogy láthassam Lütyőt, annyi idő eltelt már. Igazából Györgyike csak is azért hozott magával mivel asthmás vagyok, és így a kettőn utazási költsége SOKKAL olcsóbb. A Puskáshoz érve felszálltunk egy trolli buszra és egy 20 perc alatt odaértünk.

- Hányas számú háztömböt keressem? - kérdeztem megszeppenve.

- A 23-as számút.

Nézegettem, keresgéltem, de mindegyik háztömb ugyan úgy nézett ki. Gyönyörű, de régi. Helga is azt mondta, hogy egy régi stílusú háztömböt keressünk, de hát itt csak az van. Habár valamelyik piszkos, némelyiket renoválják, de akkor is gyönyörűek. Apukám kőműves, sok épületet épített, amiket láttam, de ha belegondol a "gyerek" az akkori világban nem volt ilyen fejlett a technológia, de az emberek még is képesek voltak kiadni ilyen mester műveket a kezükből. Ezért tisztelen őket. Keresgéltem a házat, de közben gyönyörködtem, mikor hirtelen Györgyike megragadta a karomat és felkiált; - Meg van! - Elkezdünk sietni. Felkapuzott, de még kicsöng, mikor egy kisfiú vette fel.