Szerelembe esni olyan, mintha bepillantást kapnál a Mennyországba. Mégis pokolként éled meg. Minden olyan, mint egy mese, aminek te és én vagyunk a főszereplője. Mint egy forgató könyv. Minden előre megírva. Eljátsszuk, mindenki gyönyörűnek látja, s irigylik. Mégis mikor senki nem lát, maszkod megreped majd lehull. Az idill elillan. Szabadságomat elveszed, bebörtönözöl. Erőszakos leszel, gúnyos mivoltod darabokra szaggat. Kiölöd az érzelmeket csak a mocskod hagyod magad után. Most is ezt tetted. Üres szobánkban ülök üresen. Üres tekintettel, üres testtel. Szívem szerelmünkkel távozott. Az ajtón lépett ki. Hangtalanul.
- Ne legyek bolond, ne bízzak benned. Igazad volt. Ezek ellenére is. Nem tudok rád haragudni. - szipogtam csendesen. Parkettáról felállva, köntösödet magamra terítve, elhagytam a házat. Szabadságra volt szükségem.
- Fájdalmat kell okoznom magamnak. Valaki mássá kell válnom. - csoszogtam végig a kihalt utcákon. Minden olyan szép volt. Valaha azt hittem szerelmünk mindent legyőz. Mert ezt éreztem, mikor karjaiddal magadhoz láncoltál. Azt hittem, olyan lesz, mint az örökké valóság. Azt hittem, ha zuhanok elkapsz, s kitöltesz, ha űr tátong kietlen lelkemben.
- Valaki mássá kell válnom. Olyanná, kinek nem szorul el a torka, ha neved hallja. Kinek szíve nem üt félre, ha két gyönyörű íriszedre gondol, s ismerős illatodra nem rázza a hideg. - remegett meg ajkam. Zsibbadni kezdett minden végtagom. E változás nem következik be életemben.
- Nem válhatsz mássá. - hallottam meg hátam mögül bársonyos hangod.
- Ezt kell tennem. Muszáj. Értsd meg. - fordultam meg, hogy szembe nézhessek veled.
- Nem akarom látni, ahogy elmész. Mellettem kell lenned. Ez a világ rendje. - kezdted ujjaid tördelni.
- Bolond voltam. Vagyok és leszek, ha a szívemnek engedek. Nem adsz biztonságot, s védelmet. Rácsok közé zársz, és azt mondod ezt csak értem teszed. Ha értem teszed, mért török egyre apróbb darabokra. Miért? - fájt ezt kimondanom. Könnyeim cseppekben simogatták rózsa orcámat.
- Mert ilyen vagyok. Egy szörnyeteg. A sötétség mindenhol körbe vesz minket. Egybe olvadok vele, ha nem vagy velem. Segíts szabadulnom tőle. Ne magadat változtasd meg. Hanem engem. - kezdtél el felém sétálni. Szívem egyre, s egyre gyorsabb ütemet diktált. Csontjaim, mintha parázzsal dörzsölnék. Közelségedtől ismét szenvedni kezdtem.
- Ami nekünk volt, attól kellene úgy éreznünk, mintha újra életre kelnénk. - simítottál végig kihűlt ajkamon. Szemeid láng csóvaként adott fényességet. Ismét elgyengítesz. És én hagyom neked. Hogy mért? Mert boldog vagyok, még akkor, ha szenvednem kell. Miattad.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
