♢One Shot's♢

Csak ő és én

Exo - Lay

- Engedj el ez fáj! - sikítottam fájdalmasan. JongWoon bordáimat markolászta. Pupillája ki volt tágulva, bőre verejtékben úszott. Nem volt magánál. Pólom elszakadt, de ez érdekelt a legkevésbé. Szabadúlni akartam. Tőle és ettől az élettől is. A büdös, dohos épületektől. A rakatnyi ismeretlen szerzettől, akik jó barátainknak mondják magukat. A tömérdek italtól és kábítószertől. Szabadúlni és végre félelem nélkül élni. Körülöttünk ültek, s feküdtek. Ki beállva, ki józanul. Senki se tett semmit csak élvezték az előadást.
- Maradj nyugton ribanc. Mit mondtam, ha rossz leszel mit teszek? Mond el nekem. - marta bőröm egyre csak erősebben, s erősebben. Könnyeim arcomon futottak versenyt.
- Keményen megbaszol. - suttogtam szemébe nézve. Nyakára simítottam kezem, hátha lenyugszik majd.
- Hangosabban! - markolt most már fenekemre. Fájt mindenem. Halkan felzokogtam, mire ajkán kaján mosoly jelent meg. Élevezte kiszolgáltatottságomat.
- Megbaszol! Keményen! - kiabáltam a lehető leghangosabban. Hangosan felkacagva elengedte bordámat. Fenekemre még azért rácsapott majd ellépett mellőlem.
- Jól van. Nem kapsz büntetést. Megengedem, hogy élvezd. Hogy a nevemet nyögd. Rendben, édes kis ribancom? - csücsörített szájával. Nagyokat bólogatva engedelmeskedtem. Mert, ha nem tenném a pokol még égetőbb lenne.
- Elég lesz. Nem gondolod JongWoon? - szólt a mélyhangú reményem. Ajkam remegni kezdett. Megmenekültem.
- Nicsak, kit látnak szemeim. Vissza tértél Kínából testvér? Milyen rég is volt, ugye? - tárta ki karjait az előttem álló fiú.
- Az a ribanc mióta a ribancod? - közeledett felénk a hang tulajdosonosa. Léptei zaja töltötte be a teret. Csak álltam, s vártam.
- Amióta elmentél. Itthagytad. Egyedül. Én pedig megmondtam. Ha lelépsz minden, ami a te tulajdonodban állt az enyém lesz. Nem? Tudod, hogy mindig tartom a szavam. - vigyorgott eszelősen. Már nyúlt volna újra értem. Mintha az idő lelassúlt volna. Megmentőm magához rántott, s háta mögé taszított. Kezét felemelte, tenyerét ökölbe szorította, s nagyerővel JongWoon járomcsontjába csapta. A fiú ennek hatására egyensúlyát elvesztve, földre esett. A földön ült, tenyerét az arcára szorította. Megmentőm közelebb lépett hozzá majd mellkason rúgva kiterítette a betonra.
- Ez a ribanc az én ribancom. A legszilárdabb érzésekkel. Elveheted, megbaszhatod, de akkor is engem szeret. De ha megmerted baszni, én magam foglak megkínozni. Olyan lassan, ahogy a rozsda megeszi a vasat. - hajolt le hozzá. Polója gallérját megmarkolta majd fejét a földbe verte. JongWoon elájúlt, s fejéből vér kezdett szivárogni. Lay lassan felállt mellőle. Amilyen lassan állt fel, olyan lassan fordúlt felém. A gyermekarcú fiú, aki hónapokkal ezelőtt eltűnt férfiként tért vissza. Haja felnyírva, s félre volt söpörve. Bőrdzsekije és farmerja helyett, fekete ing volt rajta, ami könyökig fel volt tűrve, fekete feszülős farmer és ugyanilyen színű bakancs volt rajta. Hozzá képest én is változtam. Emberi kinézetem helyett, egy lerobbant csontos lény állt előtte.
- Indulj. - biccentett az ajtó felé. A nyílászáró irányába fordúlva kislisszoltam a vizslató tekintetek elől. Ahogy kiértem ölelő karok fogtak közre. A hirtelen érintéstől megrezdűlve összehúztam magam.
- Érted elvennék egy életet. - lehelte fültövemre. Jobbra balra dülöngéltünk.
- Azt hittem soha nem jössz vissza. Ez a pár hónap, mintha egy évszázad lett volna. - simúltam hozzá. Végre érezhettem.
- Megesküdtem. Mi volt az a három szent mondat, amit megígértem neked? - fordított szembe magával. Az a lágy mosolya legalább megmaradt.
- Mond el újra. Hallani akarom. - tettem karjaimat nyakába. Mély levegőt vett majd elmosolyodott. Homlokomhoz hajolt, s apró csókot hintve rá íriszeimbe nézett.
- Hűséges leszek, sosem hazudok, de a legfontosabb az, hogy együtt halunk meg. - válaszolt kérésemre. Boldogságomban könnyeim újra eleredtek. Ádámcsutkájához dugtam arcom, s magamba szívtam azt a rég érzett illatot.
- Ez az! Igen! - kiáltottam hangosan. Elnevettem magam. Hófehér bőrömnek újra lett színe. Mintha a mindennapos fáradság és kín elszállt volna.
- Tényleg itt vagy, az ígéretek is igazak? - fogtam meg arcát majd homlokától kezdve végigsimítottam a mellkasáig.
- A szerelmemnek sosem hazudnék. - csókolta meg ajkaimat. Párnait óvatosan mozgatta. Fakó hajamba túrva mélyítette el a pillanatot. Ahogy a kezdetekben is csak ő és én voltunk, úgy a végén is így maradtunk. Csak ő és én.