Február Vége

Part 1

-Hé, Nina! – Hallottam a hangját, én pedig elbújtam egy kisebb fal mögé, ami mellett a próbafülkék voltak. Hogy hogyan is kerültem én üldözésbe egy ruhaboltba boltba, és kivel? Nem, igazából nem kerültem üldözésbe, hanem megláttam egy bizonyos embert, mire a szívem vadul feldobbant és amikor köszönt elfutottam. Röviden és tömören ennyi.

-Kisasszony, jól van? – Kérdezte az eladó, aki felvont szemöldökkel nézett rám.

-É-én teljesen jól vagyok! – mentem el, majd ijedten körbe néztem. Sehol sincs. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd nyugodtan sétáltam tovább. Hogy fiú elől bujkálok-e? Dehogy. A tesi tanárom elől. Oké, tudom, ez furán jött ki, de... Mivel Augusztus 31.-e van, holnap elkezdem az első napomat az új gimimbe. A 10. évemet. Eddig Angliában, Londonban éltem születésem óta, de ettől függetlenül a családom magyar. És igen, innen származik az angol nevem, Nina Clark. És hogy miért bujkálok a tesi tanárom elől? Egyszerű: Tegnap összefutott anyukámmal, és elkezdett vele traccspartizni, én meg mellette voltam, és nyafogtam anyának, hogy menjünk már, és anya szíve szerint jött volna velem, mert még rengeteg dolgot be kellett volna vásárolnunk, de nem, a tesi tanár alig fogta be. Végül úgy sikerült lekoptatnunk, hogy eljátszottam, hogy apa felhívott, és hogy éppen levágta az ujját, szóval mennünk kell. Oké, ez elég fura így, de ha a tesi tanár bevette, akkor csak nem lehetett annyira hihetetlen... Nem? Mindenesetre így tudtam tovább nézelődni a ruha boltban, és lenyugodtam, hogy most már hátha nem fogunk „egymásra találni". Amikor hazaértem a nagy vásárolgatásból, anya már az egyenruhámmal várt haza.

-Nina! Gyere, nézd, micsoda egyenruhád van! – Kiabált anya a nappaliból, mire mosolyogva sóhajtottam, leráztam a lábamról a cipőt és oda mentem anyához.

-Na micsoda? – Sétáltam oda hozzá, majd vidáman felém tartotta az egyenruhát.

-Hát nem szuper? Olyan, mint amilyen Londonban is volt, nagyon menő! – Mondta, és azt hiszem, neki jobban tetszett azegyenruhám, mint nekem. Anya letette a kanapéra, én pedig leguggoltam és megnéztem. A zakó kék volt, rajta az iskola logójával, ami „I B gimnázium" volt, természetesen a „gimnázium" apró betűkkel, ami csak annyit akart jelenteni, hogy „Isaac Barrow Gimnázium". Járt hozzá még egy sima hosszú ujjú ing, meg egy rövid ujjú is a melegebb időkre, egy piszkos fehér szoknya volt mellette, meg persze egy egyszerű, zárt, fekete cipő, hozzá kék térdzoknival. Mit ne mondjak, biztos nagyon jól fogok benne kinézni...– Nézd csak, adtak sálat, és nyakkendőt is. – Vette ki a táskájából anya a cuccokat. A sál sima kék volt, a végén ismét csak a suli logója belevarrva, a nyakkendő pedig sima vörös volt, természetesen rajt a logóval a végén. Anya elmesélte, hogy nagyon rendes volt az osztályfőnök és mindenki szimpatikus volt neki (a tesi tanáron kívül, khmkhm), szóval valószínűleg imádni fogok oda járni. Hát, nagyon remélem, hogy így lesz. A kis beszámoló után felmentem a szobámba és bekapcsoltam a laptopom, majd be akartam nyomni magamnak valami jó kis számot, amikor észrevettem, hogy a fülhallgatóm nincs az asztalon. Idegesen mentem a bátyám szobája felé, majd berontottam, mire eldobta, amit éppen olvasgatott.

-Jack! Az az én fülhallgatóm! – Néztem rá.

-Csak kölcsönvettem, mert fogalmam sincs, hol van az enyém!

-Már 2 hete fogalmad sincs róla, és folyamatosan az enyémet használod. – Fontam össze a karom.

-Nem tehetek róla, nincs zsebpénzem, de gyűjtök sajátra és akkor befejezem a fülhallgatód állandó elvételét.

-Azt megköszönném. – Bólintottam, majd megfordultam, aztán kettőt léptem, majd megfordulás nélkül hátráltam vissza. – Mit olvastál?

-M-mi közöd van hozzá, törpe?? – Nézett rám idegesen, mire vigyorogva bementem a szobájába és közelítettem az ágya felé. – Ne, nincs hozzá semmi közöd, menj innen! – Kapott gyorsan a magazin felé, aminek megláttam a hátulját.

-Aha, értem én... – Vontam fel a szemöldököm, mert hát... Egy igen bájos nőt láttam kevés ruhával magán.

-Cs-csak tanulmányozom, de nem kell, tessék, vidd is ki, nem vagyok rászorulva! – Dobta oda nekem, mire elkaptam.

-Hogyne... – Ráztam meg a fejem.

-Amúgy... – Kezdte, mire ránéztem. – Milyen volt a sulink? Örülsz, hogy velem egy osztályba fogsz járni?

-Hogy őszinte legyek... Igen. Legalább lesz valaki, akit ismerek. Csak félek, hogy nem fognak kedveli. Tudod, hogy sose kedveltek engem, főleg a fiúk... Barátokra is csak tavaly találtam gimibe, de persze, akkor kell elköltöznünk, amikor végre találok valakiket, akik foglalkoznak velem... – Forgattam a szemem.

-Most, hogy menő bátyád van, biztos, hogy te is az leszel. – Borzolta össze a hajam barátságosan. – Mellesleg, a lányok és a srácok is nagyon szimpatikusak lesznek majd, mert rendesek. Nem vagyunk annyira sokan egy osztályba, veled együtt leszünk tizenöten. Na igen. Jack ebbe a gimibe jár 9.-óta  és kollégista volt, szóval csak havonta járt haza hozzánk Londonba. Most viszont hogy mi is Pestre jöttünk, hazaköltözött hozzánk és nem kell kolisnak lennie.

-Tudsz mutatni képet a leendő osztálytársaimról? – Néztem rá csillogó szemekkel.

-Persze. – Vette el az ágyról a telóját, én pedig mellé csusszantam és felé hajoltam. Amikor mutatott egy osztályképet, teljesen ledöbbentem. Mindenki nagyon szimpatikus volt.

-Mutasd be kérlek őket! – Néztem rá.

-Rendben van. Ő itt Maja. – Bökött rá egy fekete hajú lányra, aki unottan nézett a kamerába. – Ő itt mellette a legjobb fiúbarátja, Erik. Mellette itt van Szofi. Aztán itt vagyok én, mellettem pedig Viola, a kis félénk lány, aki sose mert beszélni. Mellette Tánya van, aki egy valódi zabagép. Mint te. – Jegyezte meg.

-Hé! – Löktem meg enyhén.

-Ez az igazság. – Nevetett. – Folytatom. Ő itt Lola. – Bökött rá egy kék szemű, szőke hajú lányra. – Ő meg itt Alex, a nyomulós srác, vele vigyázz. – Mondta, aztán tovább mutatta a többieket.

-Ő ki? – Böktem egy szőke hajú, zöld szemű fiúra, aki Erik mögött volt.

-Ármin. Ő is jó fej, csak elég önbizalomhiányos. – Mondta, majd lezárolt a telója képernyőjét.

-Nos, akkor köszönöm... – Bólintottam, majd megfogtam az újságot és kimentem vele a szobából. Egyenesen le akartam vinni a kukába, de a lépcsőn lefelé jövet beleolvastam. Nagyon.. Érdekes képeket láttam... Amikor leértem, apa megállított.

-Állj! – Szólt rám, mire megálltam, és ledermedtem. – Tolat. Ide hozzám. – Utasított, mire hátrébb léptem pár lépést, az újságot a hátam mögé dugtam és apához mentem. – Mi van a hátad mögött?

-Csak egy régi magazin, már ki akartam dobni... – Mondtam rejtélyesen, mire hirtelen kitépték a kezemből, én pedig ijedten fordultam hátra.

-Anya, ne, ne nézd meg! – Néztem rá, de túl késő volt.

-Nina... Te... Én nem is tudtam... Ezt... Én nem bántam volna, ha nem így tudom meg! – Tartotta fel anya dühösen az újságot, mire döbbenten néztem rá.

-V-várj, félreérted, ez nem az enyém! – Tartottam fel a kezem mentegetőzés képp.

-Akkor?

-Jacké! Én csak kidobtam neki! – Mondtam.

-Azt hiszem itt lesz az ideje elbeszélgetnünk Jackkel... – Sóhajtott apa.

-Oké... Ezt hagyd csak nálam, jó kezekben lesz. – Mondta anya, mire bólintottam és visszamentem a szobámba. Őrült nap. Remélem a holnapi nap sikerül végre igaz barátokra is szert tennem, és nem csak olyanokra, akik kihasználnak...