Február Vége

Part 20

-Tippem sincs. - Felelte.

-Mert okos vagy, és becsületes. És.. valószínűleg hűséges is. Mármint nem nézném ki belőled, hogy más csajjal kavarnál a hátam mögött.

-Pedig vagy 4 csajjal is kavar. – Szállt be a szivatásba Lola.

-Jaja, én is láttam múltkor az egyikkel. – Helyeselt Jack, és mindannyian nevettünk.

-E-ez biztos nem igaz! – Jött zavarba Armin.

-Tudjuk.. – Mosolyogtam. – Szóval nem a külsőd fogott meg benned igazán. De ha megnyugtat, szerintem nem vagy ronda. Sőt. Kifejezetten.. Jól nézel ki. – Vörösödtem el.

-Ohó, micsoda bókáradat. – Nézett ránk mosolyogva Viola.

-Tényleg..? – Nézett rám csodálkozva.

-Persze.

-Azta, köszönöm... - Nézett rám. – Nekem csak a te véleményed számít. És ha így vélekedsz rólam, akkor.. Az nagyon jól esik és.. elhiszem. – Nézett rám, mire közelebb hajoltam hozzá, és megcsókoltam.

-Na jó, én idefagyok, szerintem induljunk. – Ugrott le a padról Viola, majd rögtön utána Tánya is.

-Oké, egyet értek. – Állt fel Lola.

-Gyere Szofi. – Néztem Szofira, akinek a feje még mindig a vállamon volt.

-Csipkerózsika! - Hajolt közelebb hozzá Jack.

-Szofi... - Szóltam remegő hanggal és nagyon rossz megérzésem támadt. Feláltam és megfogtam Szofi fejét, majd lefektettem a padra. – Ne, ne, ne, ne, neee... - Kaptam a szám elé a kezem, majd megfogtam Szofi homlokát, aztán az arcát. Jéghideg volt.

-Atyaúristen.. – Hátrált meg Lola.

-Hogy történhetett ez?? Szofi! – Kiabáltam remegő hanggal és megráztam. – Szofi kelj fel! Hallod??! – Szóltam, de nem reagált.. A szemem könnybe lábadt, Tánya térddel a földre zuhant, a többi pedig egyszerűen sokkos állapotba került.

-Meghalt... - Mondta Viola könnyes szemmel, és ezt hallani is rossz volt.

-Szofi! – Kiabált Jack, majd arrébb lökött, és Szofihoz hajolt. – Nem búcsúztunk el tőled, nem mehetsz el! Szofi! Kérlek ébredj fel! – Ütögette nagyon gyengéden az arcát Jack, de semmi. Reménytelen... - Én még annyi mindent el akartam mondani.. – Vékonyodott el a hangja, majd zokogásban tört ki, és Szofira borult. Kirázott a hideg, ahogy ezt láttam... Sose hittem volna, hogy ez valaha is be fog következni.

-Jack... - Néztem rá szomorúan Jackre, és borzasztó volt így látni.

-Szofi kérlek.... – Törölte meg a szemét, majd Szofi felé hajolt. – Szeretlek... - Adott egy gyengéd puszit a szájára, majd feltápászkodott. Nekem hirtelen mindenféle emlék kezdett el beugrani Szofiról. Például amikor a wc-ben sírt, mert az apja elakarta tiltani a zenéléstől... Amikor pizsipartin voltunk, és tök lazán bevallotta, hogy már volt barátja. Vagy az első benyomásaim, amikor azt hittem, hogy egy kőszívű bunkó, de aztán rájöttem, hogy nagyobb szíve van, mint néhány „egészséges" embernek... Amikor megvédte Tányát Alextől... És mostantól ki fog minket nevettetni? Ki fog kiabálni velünk, vagy másokkal, ha valamit elrontunk?... Ezekbe belegondolni is... szörnyű. Főleg hogy Szofi volt az, akinek a kapcsolatomat köszönhetem. Ha nem csúszott volna ki véletlen a száján a titkom, talán Arminnal most nem lennénk egy pár...

-Attól tartok itt a herceg csókja nem fogja megtörni a varázst. – Hajtotta le könnye szemmel a fejét Armin.

-Nem hiszem el, hogy ez történik... - Rázta meg Tánya a fejét, aki csak úgy zokogott.

-De.. Most mit tegyünk? Nem hagyhatjuk itt. – Mondja remegő hanggal Viola.

-Vissza viszem a kórházba, és rájuk hagyom, meg Szofi szüleire... - Mondta Jack.

- Veled me-

-Nem kell. – Szólt rám Jack, majd felkapta Szofit. – Menj haza. – Nézett a szemembe.

-Segíteni akarok...

-Akkor menj haza. – Fordított hátat, és elindult Szofival a karjában a kórház fele. Lehajtott fejjel elköszöntem a többiektől, és haza totyogtam. Amikor hazaértem, anya kiabált rögtön a konyhából.

-Sziasztok! Na, hogy sikerült az előadás? – Hallottam a hangját, mire a lépcső felé indítottam válasz nélkül, de aztán rögtön az első fok előtt megtorpatam. Talán nem jó ötlet hátat fordítani. Talán jobb lenne kipanaszolni valakinek magamat... Így visszafordultam és bementem a konyhába, ahol apa és anya is ott volt.

-Sziasztok. – Erőltettem magamra egy mosoly szerűséget, bár ebben a helyzetben nem volt a legegyszerűbb.

-Na, milyen volt? – Kérdezte apa is.

-Szuper. Szofi is eljött..

-Szofi? De ő kórházban van, nem? – Nézett rám anya.

-Ott volt, de.. Eljött, hogy ne hagyjon cserben minket.. – Mosolyodtam el halványan és a szemem könnybe lábadt.

-Ez nagyon kedves tőle. És hogy van Szofi? – Érdeklődött apa.

-Nagyszerűen.. volt.

-Volt?

-Igen.. – Bólintottam és mindent elmeséltem nekik. A mesélés közben nagyon nehéz volt visszatartani a könnyeimet, próbáltam erősnek látszani. Anyáék vigasztaltak és próbáltak segíteni. Kábé 1 óra múlva Jack is hazaért, de akkor már csak én voltam a konyhában, anyáék már elmentek aludni. A fejem a pultra volt hajtva. Jack egyenesen bejött a konyhába, amikor megpillantott.

-Te még miért nem alszol? – Nézett rám.

-Téged vártalak..

-Nem kellett volna. Menj aludni.. – Jött egyre közelebb felém, én pedig felálltam.

-Maradj erős, oké? Én itt vagyok. Mindannyian szomorúak vagyunk amiatt, ami ma történt.. – Hajtottam le a fejem.

-Nehéz elhinni, hogy ez pont velünk történt meg... - Szomorkodott.

-Tudom. Holnap péntek, csak tarts ki.. És, ne nagyon gondolkodjunk ezen. Most még nehéz lesz, de az idő minden sebet begyógyít.

-De bölcs valaki. – Mosolygott halványan, mire megöleltem.

-Szeretlek. -Szorítottam magamhoz, és egy könnycsepp gördült le az arcomon.

-Én is. – Ölelt magához,és egy puszit nyomott a fejemre. Éreztem, hogy legszívesebben ő is sírna. DeJack nem olyan, aki mások előtt szívesen elsírja magát.. Ő az én bátyám.