Február Vége

Part 10

-Leütöttek?? - Kaptam a szám elé a kezem.

-Igen. Aztán a takarítónak köszönhetően ébredtem fel, hogy azt mondogatja, hogy "Mit keresel itt fiam?" És hasonlók. Lekéstem a versenyt, ami számomra fontos lett volna... És ezt csak Tánya tehette. Ki más?? Rajta kívül senkivel se beszélgettem, csak 1-2 haverral...

-Nem én tettem, fogd már fel! - Érzékenyült el ismét Tánya.

-Akkor ki?? - Fordult hátra dühösen Alex.

-Én. - Hallottuk Szofit, mire mindannyian döbbenten fordultunk felé.

-Micsoda? - Törölgette a szemét Tánya.

-Én voltam. Én küldtem az üzenetet... Tánya. Tavaly utáltalak. Tudod miért? Mert te voltál a tökéletes, az aranyos, a szép... Te tetszettél rögtön a fél osztálynak. És, habár tudom, hogy nem ez volt a célod, sőt, gondolom erről nem is tudtál, de ettől függetlenül irritáltál. Maja kitalálta, hogy így tegyük tönkre a kapcsolatotokat... Én pedig megtettem.

-Te voltál az..? - Csodálkozott.

-Igen.. - Bólintott, mire Alex hirtelen nagyon dühös lett. Egy, nem túl szép jelzővel illette Szofit, majd megmarkolta a felsőjét és magához húzta, hogy lekiabálja a fejét, mire Tánya és én is megijedtünk.

-Hogy képzelted ezt?? Tudod, mennyire bántott, hogy Tánya nem érez irántam semmit, ráadásul még a versenyemre se tudtam elmenni?? Tönkretettél mindent te mocsok! - Kiabált rá, mire Tánya megragadta Alex karját.

-Várj, Alex, nem ez a megoldás, kérlek... - Nézett rá.

-Legalább kérj már bocsánatot! - Nézett rá Szofira, továbbra is fogva a felsőjét, de Szofi halálosan nyugodtnak tűnt.

-Miért kérjek bocsánatot? Semmin sem segít...

-De, legalább tudnánk, hogy sajnálod.

-De ha nem sajnálom, akkor mégis miért?

-Még csak nem is érzed magad szarul miatta? Hogy lehetsz ennyire lelketlen?? Ne akard, hogy beverjem a képed!

-Alex, kontrolláld magad! - Kiabáltam rá, majd megragadtam Szofi karját és elhúztam tőle. Szofi tekintete teljesen üres volt. - Szofi... Nem képes érezni. Így nem tudja őszintén sajnálni, de hidd el, ha tudná, akkor sajnálná! - Néztem a szemébe.

-Mi az, hogy nem képes érezni?

-Az, hogy nem. Felfogod, seggfej? - Nézett rá Szofi. Komolyan, csodálom, hogy milyen bátor mindezek ellenére is.

-Na ide figyelj..!

-Szofi, ne hergeld. - Néztem rá, mire bólintott. -Az egyetlen, akinek itt bocsánatot kell kérnie, az te vagy. Ismerhetnéd Tányát. Nézz rá! Úgy néz ki, mint aki leütne bárkit is? - Kérdeztem, mire Alex Tányára nézett. - Mi az a három szó, ami eszedbe jut, ha ránézel?

-Hogy mi..? Aranyos... Nagylelkű, és... Barátságos.

-Na látod...

-Most már hiszel nekem..? - Kérdezte Tánya.

-Hiszek... Sajnálom. Hogy.. miattam depis voltál, és hasonlók.

-Az életben nem a mellméret a fontos.. - Mondta Szofi összefont karral.

-Tudom.. Sajnálom. Csak mérges voltam. És rád még mindig az vagyok!- Fordult Szofihoz.

-Nem igazán érdekel. - Vonta meg a vállát, mire Alex sóhajtott.