Február Vége

Part 7

-Igen? – Néztem rá az asztalon könyökölve.

-Tudod, csak... Szerettem volna elmondani neked valamit, mert segítettél nekem, így benned is bízom meg a legjobban..

-Hallgatlak. – Bólintottam.

-Oké, de kérlek ne ítélj el... – Mondta lehajtott fejjel, én pedig kíváncsian néztem rá, és ez után a mondat után minden megfordult a fejemben. – Én... Nem érzek semmit. – Bökte ki, én pedig csodálkozva meredtem rá, és egyben értetlenül.

-Nem..? Akkor jó, mert én sem. – Néztem rá.

-Nem a szagokra gondoltam! – Rázta meg a fejét halvány mosollyal, mire elnevettem magam.

-Gondoltam, tudom. – Mosolyogtam. – Nem érzel semmit...? Mármint..

-Érzéseket. Igen. – Bólintott.

-De... hogy?

-Nem tudom. Tudod, így születtem. Talán épp ezért nem veszem észre, ha valami sértőt mondok vagy hasonló... Nem vagyok képes érezni a szavak súlyát. Épp ezért nem is vagyok képes senkit tiszta szívemből szeretni és utálni se. Üres vagyok. – Mondta szomorúan.

-Ez... Biztos borzasztó lehet... – Néztem rá együttérzően. – Mármint... Van előnye, például nem érzed, ha esetleg megbántanak, mert egyszerűen lepereg rólad, de az, hogy nem vagy képes szeretni, és hasonlók... Ez.. Tényleg szörnyű– Mondtam.

-Tudtam, hogy te megértesz. Köszönöm.. – Mosolygott. – Ezért nem voltak általánosban sem barátaim. Folyton egyedül voltam, mert nem tudtam barátkozni. Szerencsére itt barátokra leltem, de hogy miért pont rosszakra, azt nem tudom.. De... Ettől függetlenül tényleg hálás vagyok, amiért segítettél. A zene az egyetlen, amivel kapcsolatban mindent érzek. Boldogságot, szomorúságot, csalódást, dühöt.... Mindent. De mással kapcsolatban nem.

-Sajnálom, hogy nem tudsz szeretni egyikünket se igazán.. De megértem. – Néztem rá. – Viszont akkor honnan tudtál annyit a szerelemről, amikor erről beszéltünk tegnap?

-Azért, mert szoktam oldalakat böngészgetni, ahol ezeket leírják. De személyes tapasztalatom nincs és nem is lesz. – Mesélte. - Csak tudod, az a legrosszabb, hogy így barátom se lehet sose. Mi lesz, ha elmondom neki, hogy semmit nem érzek, mert nem tudok? Csak az ürességet fogja látni bennem és máris lemond rólam. Sajnos ez a hülye betegségem, vagy mim tönkreteszi az egész életemet. – Rázta meg a fejét szomorúan.

-Ne gondolj ilyenekre! Én tudom, hogy van olyan fiú, aki szeret téged feltétel nélkül. Nem érdekelné, ha üres vagy... – Mondtam.

-Tudod..? Ismered ezt a srácot? – Nézett fel rám csillogó szemekkel.

-Talán... – Mondtam sejtelmesen. – De majd te is meg fogod ismerni, ez biztos.

-Az jó lenne. De nem szeretném, ha kényszerből lenne velem...

-Emiatt ne aggódj. – Mosolyogtam. – Szofi, nem szeretnéd elmondani ezt a banda többi tagjának is? Azért jó, ha tudják. Mégiscsak egy csapat vagyunk, ráadásul mindannyiunk megbízható. Tánya és Lola száz százalékosan, Armin is, és Jack meg... Szerintem ő is ,de ha nem, akkor meg legfeljebb itt vagyok én, hogy figyeljek rá. – Vakartam meg a fejem.

-Igazad van... Majd hétfőn kitálalok nekik is. – Bólintott. – Ezért nem akartam én a dalszerző lenni. Mert nem tudnék nektek mit írni Mit írjak a szerelemről, ha azt se tudom milyen? A szeretetről, ha nem tudom milyen. Vagy bármiről... Érted.