Beyond the words

Szerelmed szeretném • Yoonseok

Sziasztok!
Ez a oneshot egy versenyre íródott.
Minimum 2500 szavas történetet kellett írni, ezért lett ilyen hosszú. :)
Ez volt az első verseny, amiben részt vettem, és nagyon nagyon élveztem.
Remélem tetszik majd nektek. ;)
UI: készülőben van már egy Namjin oneshot. :D

●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●●

- Szóval azt mondod, senki sem tudja, hogy kerültünk ide? - kétségbeesett suttogás a fehér falak börtönében.

Hoseok az idősödő nőre pillantott, aki kíváncsi és ijedt tekintettel kémlelte a kórház nyüzsgő folyosóját. Mellette, valószínűleg a lánya próbálta meg a szenilisként viselkedő anyját vissza rántani a realitás talajára.
Már eléggé ingerültnek tűnt a melírozott hajú, műkörmeivel telefont nyomkodó lány, aki mintha alig várta volna, hogy elhagyhassa a kórház területét.

Ezt Hoseok abból szűrte le, hogy a vele szemben ülő fiatal megforgatta a szemeit, ahogy sikerült a szülőjét elhallgattatnia.

Hoseok az asszonyt is jobban megfigyelte volna - nem tehetett róla, érdekelte, hogy vajon mi történhetett vele, amiért most a sürgősségin várakozik - de egy fehér ruhás nővér megállt mellette, és megkérte, hogy kövesse.
Leállítva a telefonján szóló zenét indult meg utána.

A sürgősségi osztályon elhaladva Hoseok pillantása akaratlanul is a várakozó betegekre tévedt, akik mintha még inkább elszívták volna megmaradt reményét is. Inkább a földet kezdte bámulni, mert úgy érezte, hogy ha még többet lát a világnak ennek a szeletéből, szabadjára engedi első könnycseppjét, ami már órák óta feszíti szemét.

Az aggodalom és félelem a várakozás alatt már megbénította az izmait, és ez csak egyre beljebb hatolt a csontjaiba, ahogy válaszokat várt a még fel nem tett kérdéseire, de következő mondatával a nővér sem igazán tudta lenyugtatni.

- Mr. Hwang még pár percig lesz eszméleténél a gyógyszerek miatt, utána sokáig altatásban tartjuk, de holnap mindenképpen be kell jönnie - kinyitotta neki az ajtót, majd mielőtt Hoseok megszólalhatott volna, már el is tűnt a betegek és az ide-oda rohangáló orvosok forgataga között.

Válaszokat és egy kis megnyugvást szeretett volna, mielőtt bemegy a férfihez, de mivel semmilyen tájékoztatást nem kapott Mr. Hwang állapotáról, még idegesebb lett.
Vett egy mély, lelkét megkönnyítő levegőt, mert tudta, hogy tartania kell magát. Mr. Hwang-nak most erőre és támogatásra van szüksége, és Hoseok ezt nem tudja megadni neki, ha előtte sír.

Belépett az egy ágyas szobába, amit most csak egyetlen lámpa borított be halvány fényével.
A sápasztó fehér falakat és a férfi testéből kivezető csöveket elnézve Hoseoknak émelyegni kezdett a gyomra. Annak reményében hunyta le a szemét, hogy össze tudja szedni magát, de mikor a fertőtlenítő szag szaglószervébe került, a múltban történtek betörtek a gondolataiba.

Mintha újra élte volna minden sanyargó pillanatát.

- Hoseok?

Egy erőtlen hang átverekedte magát a Hoseok elméjére telepedett komor ködön. Egy hang, ami most a fiú lábait mozgásra kényszerítette.

- Mr. Hwang? - Hoseok a kezébe vette a férfi csontos kezét. Vénáiban mintha megfehéredett volna a vér.

- Már mondtam, hogy nyugodtan tegezhetsz - Mr. Hwang ajkain fájdalmasan halvány mosoly bújkált. Pilláit csukva tartotta; szervezete csak pihenésre vágyott.

- Tudja, hogy nem fogom - Hoseok könnyfátyolos tekintetével figyelte, ahogy a férfi felé fordítja az arcát. - Minden rendben lesz.

- Az én dolgom ezt neked mondani - utolsó ébren töltött pillanataiban is csak törődést próbált Hoseok felé sugározni. Igaz, hogy ő szorul ellátásra, mégis ő volt az, aki többet akart adni, mert tudja, hogy Hoseoknak több erőre van szüksége, mint neki.