Beyond the words

Első • Namjin • 2

Seokjin kezdett ideges lenni, ami miatt fészkelődni kezdett a törtfehér bőrkanapén.
Egyrészt, Namjoon már legalább tíz perce ment ki a konyhába, azzal a szándékkal, hogy tölt egy-egy pohárba a legfinomabb borából, mintegy hangulatoldásként, másrészt, az utat, amíg a kávézóból Namjoon lakásáig tettek meg, néma csend övezte.

Leszámítva azt a párbeszédet, amiben Seokjin igencsak hezitálva, de megbocsátotta Joonnak a késését, és igent mondott az eleve megtervezett estére.
Ekkor, amiért Jin nem mondta le a programot, Namjoon egy hálás és megkönnyebbült mosolyt villantott a másik fiúra.

Ezután elindultak, és Jinre már az első percben rátört a kellemetlen érzés. Csak mentek egymás mellett, és Jin hiába nézett a mellette lévőre, aki minduntalan csak a földet volt hajlandó bámulni, Namjoon nem szólalt meg.
Pedig Seokjin volt az, akit megvárakoztattak két órán keresztül, és a belsője azt diktálta, hogy az volna a helyes, ha Namjoon törné magát azért, hogy kárpótolja Jint.
De nem igazán tűnt úgy, mintha Namjoonnak lelkiismeretfurdalása lenne.

Namjoon lakása igazán letisztult, minimalista és egyszerű volt, legalábbis Jin ezt gondolta, ahogy megérkeztek. Szinte minden fehérben úszott; a falak, a bútorok, de még a személyes tárgyai is.
Ha Seokjin újra berendezhetné, vinne bele egy kis pasztell színt, vagy esetleg visszafogottabb sötét színeket; ám el kellett ismernie, hogy minél több percet töltött el a fehérségben, annál inkább megtetszett neki ez a kivitelezés.
Annál is inkább, mivel Namjoonnak is fehérre volt festve a haja, ez pedig igencsak imponált Jinnek.

Vonzónak találta Namjoont, külsőleg. Az online beszélgetéseik alatt pedig kiderült számára az is, hogy Joon egy értelmes emberi lény, remek személyiséggel. Ám élőben mintha kicserélték volna. Legalábbis Seokjin még nem látta viszont azt a Namjoont, akire számított.

Az említett fiú vissza is érkezett a borospoharakkal megrakott ezüst tálcával. Lerakta őket a fehér faasztalra, Jin elé, majd helyet is foglalt vendége mellett.
Rákönyökölt a térdeire, miközben Jinre egy pillantást se vetett. Úgy tűnt, mintha törné a fejét valamin, ami így is volt, de ebből Jin csak annyit látott, hogy egyáltalán nem is foglalkozik vele.

Seokjin egyszerre érezte magát megbántottnak és meglepődöttnek.
A menekülési lehetőségeit kezdte számba venni, mert Namjoon vagy ennyire ideges az este miatt vagy egy pszichopata; és ha az utóbbi, nos akkor jobb lenne minél előbb elhagyni a lakást.

Várt pár percet, hátha végre Namjoonnak feltűnik, hogy vendége van, aki épp mellette ül, de mivel a pislogáson és lélegzésen kívül nem igazán csinált bármit is, Jin megelégelte a várakozást.

- Öhm, khm, khm - köhécselt párat, de mivel ez sem rántotta vissza Joont a valóságba, kénytelen volt más eszközökhöz folyamodni.

Fogta az egyik borospoharat, mélyen elgondolkodva bele nézett, majd Namjoonra emelte a tekintetét.
Ha ez nem válik be, akkor a következő lépése az lesz, hogy bele üvölt a fülébe.

A következő másodpercben Namjoon fején és pólóján landolt a vörösbor.

- Remélem tudod, hogy ez nehezen jön ki - Namjoon végre megszólalt, sőt Jinre is nézett, aki nagyra nyílt szemekkel pislogott vissza rá. - Ezt miért csináltad?

- Öhm, talán, hogy észrevegyél?

Namjoon egy sóhajtással fojtotta magába a mérgét, majd közölte Jinnel, hogy átöltözik.
Nem egész öt perc múlva visszatért egy szinte ugyanolyan pólóban, mint amiben volt.

Ezúttal Seokjinnel szemben foglalt helyet.

- Én nem ezt nem tudom megtenni veled - közölte Namjoon, üveges szemekkel; mintha még mindig a gondolataiban lebegne.