𝐕á𝐦𝐩í𝐫𝐨𝐤 𝐤ö𝐫𝐞 | ✅

• 1 •

《 Veronika 》

Amíóta anyáék meghaltak abban a balesetben, egy teljes roncstelep lettem. Napokig nem beszéltem senkivel csak ültem a szobámba és sírtam, még enni is napi egyszer mentem ki. Nem tudom hogy mondhatni ezt depressziónak, de hogy megviselt az biztos. Igaz már 11 éves voltam de azért nehéz volt felfogni, hogy a szüleid akik eddig minden nap veled voltak és támogattak, bátorítottak, hajtottak mindig előre, hogy jó életed legyen, már nem fognak bejönni azon az ajtón. Csak a nővérem maradt aki mondta, hogy ketten túlvészeljük ezt az időszakot és minden rendben lesz.

A következő sulis éveim nem a legfényesebbek voltak... Volt amikor elkezdtem sírni az osztályban és a többiek ahelyett hogy segítettek volna vagy valamit, kinevettek és csúfoltak.
Nem beszéltem senkivel. Senkivel abból az osztálybol, de még az osztályon kívűl se társalogtam másokkal...

Aztán jött a gimi.

Új osztálytársak,új suli és újabb szar napok... Egy-két ismert személy volt ott a régi osztály "menőbb" feléből akik hamar összebarátkoztak az új osztálytársakkal és így folytatták a pletykákat amik megmaradtak... Továbbra sem barátkoztam senkivel, szintúgy ők is kerülték társaságom. De ez van, nem mindenkinek csillogás-villogás az élete. Így nekem sem...

A temetés után megjelent a nagymamám aki engem sosem szeretett úgy mint az unokáját. Én csupán csak egy második voltam a szemébe. Lucy nálla mindig az első volt... Nem hogy féltékeny lennék rá vagy valami hasonló, csak igazságtalan, hogy ő vele mindig szépen, jól bánik - még így is hogy felnőtt - ,és velem úgy viselkedik mintha egy senki lennék.
Mindig veszekszik velem, semmi nem teszik neki abból amit csinálok és folyton kritizál. Ha nem lenne itt Lucy velem valószínüleg rég elszöktem volna, jó messzire innen.

Ma este szokás szerint,összevesztem a nagyival ezért eljöttem otthonról sétálni egy kicsit, de Lucy utánnam jött, mert hogy félt és nem akarja hogy valami bajom essen. Nem most elsőre történik így hogy összeveszünk én pedig eljövök otthonról. Alíg várom már hogy töltsem be a 18-at és költözzek el tőlle.

- Veronika,hova megyünk? - lépegetett mellettem a nővérem zsebretett kézzel.

- Előre. - mondtam egyszerüen.

- Hé, mi van ott? - nézett a sikátor felé. Valami kaparászás hang hallattszott onnan.

- Állj meg, Lucy ne menj oda! Nem tudod mi az. Lehet egy vadállat kukázik, hisz ott az erdő egy lépésre - mondtam de már hiába. Lucy közelebb ment ahoz a helyhez, majd visítva kezdett el szaladni felém.

- Futás! - kiáltotta és meglökte a vállam, ezzel jelezve hogy meneküljek, de mire észbe kaptam már nem láttam sehol sem. Megrémülve bámultam a sikátor felé.Léptek hangja ütötte meg füleim.

Az a valami közeledik én pedig csak itt állok. Lucy miért rohant el nélkülem? Elvégre miattam jött ki a házból! Kilép egy fiú, arca nem látszik a kapusznijától. Pár lépést halad felém és kapuszniját leveszi fejéről. Jobb volt addig amíg rajta volt. A szájá körül véres. Csuklójával megtörli arcát, majd rám néz.

El kell tünnöm innen.

Megfordultam és elkezdtem szaladni amilyen gyorsan csak bírtam. Bár meg kellett volna néznem az irányt mert az erdőben kötöttem ki... Folyton nézelődök hogy nem-e követ, de eddig nem látom őt. Mi a franc volt ez? Amit láttam soha nem fogom elfelejteni és valószinüleg rémálmaim lesznek. Lucy hol van? Amikor elszaladtam az az izé elöl ő már nem volt ott. Ilyen simán itt hagyott? Lehetséges, hogy egy vámpírt láttam?

Miköben mászkáltam az erdőbe egy másik utat keresve megbotlottam valamiben. Megnéztem, hogy mi az, de jobban jártam volna, ha csak simán tovább megyek. Ez egy nőnek a holtteste. Egy röpke pillanatig azt hittem, hogy Lucy az, de jobban megnéztem az arcát és rájöttem, hogy ő egy tejesen ismeretlen személy számomra. Jobban megnéztem és észrevettem két egymás melletti lyukacskát a nyakán, bal oldalt.

Mostmár száz százalékig biztos vagyok abban, hogy egy vámpírt láttam. És a tudat nagyon megrémített.

- Gyere állj fel, itt nem biztonságos! - megragadta a karom és felhúzott a földröl.

- Honnan tudom, hogy veled biztonságban vagyok? - hátráltam pár lépést. A holdfény megvilágította az arcát ami már nem volt véres.

- Egy szóval sem mondtam, hogy velem biztonságban vagy! De, ha itt maradsz ott végzed te is! - mutatott a földön fekvő hullára. Ágrecsegést hallottunk. Valaki közeledik, ami benne is tudatosult. - El kell tünnünk innen. Most! - felkapott az ölébe és elkezdett szaladni hirtelen nagyon gyorsan. Kiértünk az erdőböl és újra a városban voltunk, vagyis a széle fele ahol "találkoztunk".

- Lucy hol van? - motyogtam magamnak halkan és kétségbeesetten nézelődtem minden irányba, de nem láttam sehol.

- Az a másik lány? - kérdezte. Nem hittem volna hogy meghallja amit mondok...

- Nem! Nagyanyámról beszélek -vágtam rá flegmán és idegesen. - Persze, hogy a másik lány ki más lenne?

- Jolvan már nyugi - mondta. Megfordultam és elindultam, arra amerről jöttünk hátha megtalálom az úton Lucyt. Remélem semmi baja nincs. - Hé, most hova mész? - jött utánnam az ismeretlen vámpírfiú, de nem válaszoltam semmit csak mentem előre. Igazábol még nem fogtam fel, hogy lehetséges, hogy ő egy vámpír, ezért nem voltam megrémülve tölle. Annyira. - Hallod?

- Megkeresem a nővérem. -válaszoltam. Megálltam és elővettem telefonom, megkerestem Lucy számját és a harmadik csöngés után felvette, de nem szolt bele senki...

- Lucy? Itt vagy? - kérdeztem pár másodperc múlva.

- Veronika - hallottam meg a nővérem remegő hangját - Vigyázz magadra.

- Mi? Hol vagy? Mi történt? - szemem kezdett könnyezni.

- Szia Veronika! - szólt bele egy férfi - Lucyval most fogok játszani egy kicsit, ügyes lány.

- Hagyd békén! - üvöltöttem a telefonba - Hozzá ne merj nyúlni!

És kinyomta. Teljesen ledermedtem. Nem tudom ki volt az az ember de Lucy... A gondolataim a legrosszabb fele jártak... Ő átkarol én pedig hagytam. Vagyis tehetetlen voltam. Nem tudom miért elöntött a biztonság érzése és kezdtem megnyugodni. Hirtelen elsötétül minden.

...

Megébredek, körülnézek és megállapíthatom hogy a világoskékre festett szobámban vagyok. Lassan felűlök. Felveszem a papucsom és elcsoszogok az ajtóig.

- Lucy! - megtorpantam amint a kilincsre tettem a kezem. Arra emlékszem, hogy egy férfi szólt bele a telefonjába...

Kinyitom az ajtót és berontok a mellettem lévő ajtón. Lucy szobájába. Megkönyebbülten elmosolyodok, mert Lucy ott fekszik az ágyában és alszik. Inkább hagyom aludni és nekifogok készülődni az iskolára. Úgyérzem egy újabb csodás nap vár rám.

_________

Sziasztok!

Elsőnek!!! 13-14 évesen írtam, nézzétek el a hülye történetet és a fogalmazást 😂🤔

Aki észrevette (vagy aki nem), ez a könyv egy jó darabig privátba volt téve, szóval nem volt publikálva.

Helyenként átírva, hibák kijavítva, újra publikálva. ✔

A részek lassacskán fel lesznek töltve. A könyv 16 részből áll, a részek tartalmasak (szerintem), aki olvasta az pedig nagyjábol tudja mi a menet. Vagy nem, mert rég olvasta és elfelejtette, amit teljesen megértek. Velem is megesett már xd

Nos, köszönöm ha (újra) elolvastad ezt a részt.😊

További szép estét! 🌹 (vagy amikor elolvasod😂)