𝐕á𝐦𝐩í𝐫𝐨𝐤 𝐤ö𝐫𝐞 | ✅

• 5 •

- Nem ülsz le? - kérdezi Melanie furcsán nézve rám. Tettem pár lépést az asztal felé, leraktam a tálcám majd leültem a székre.

Olyan kellemetlenül érzem magam a jelenlétébe.

- Veronika, akkor bemutatom a báttyám, Keven Arreaga. - mutatott a mellette ülőre. Ránéztem aztán Melanie-ra és kedztem észrevenni a hasonlóságot az arcukon. De szerintem Keven festette a hajába a vöröst, mert így születni, elég abszúrd lenne. Bár ki tudja hány éves lehet... Melanie megköszörülte a torkát majd megszólalt.- Én most megyek, addig beszéljetek kicsit.

Melanie elment én pedig kettesben maradtam az asztalnál Keven-nel. Felálltam elvettem a táskám és szépen elsétáltam én is. Mentem a szekrényemhez, ami a másodikon van. Olyan szarul van megoldva ez a suli! Mire felértem becsengettek. Na most meg menjek le az elsőre biológiára. Szupeer. Épp mentem volna le a lépcsőn amikor nem tudom honnan megjelent Keven. Közeledni kezdett felém nagy léptekkel én pedig automatikusan hátrálni kezdtem, de a lépcső korlátja utamba állt. Késő lenne leugorni? Nem is esnék sokat, max olyan 5-6 métert. És ha szerencsém van talpra esek.

- Mi az hogy a hugommal barátkozol? Őt hagyd ki ebből és semmit ne említs neki erről az egészről! - kezdte előrehajolva, suttogva, de mégis mérgesen.

- Franc se tudta, hogy Melanie a hugod! - förmedtem rá. Semmi joga nincs így egyből letámadni. Főleg hogy le is ugorhatnék! De aztán visza kell másznom az elsőre... Keven csak állt közvetlenül előttem és nézett. Hol a szemem, hol az arcom, hol a szám...- M..Mennem kell ó..órára.-lehajtottam a fejem, kicsit arráb löktem, hogy tudjak eljönni tőlle és lementem a lépcsőn az elsőre, megkerestem a biológia termet és két kopogás után bementem.

- Elnézést a késésért csak... - kezdtem bele , de a tanár félbeszakított.

- Csak ülj le Veronika. - leintett sóhajtva,  majd az osztály felé fordulva folytatta a magyarázást, közben pedig leültem a helyemre.

...

Melanie-t nem láttam a nap többi részén, amikor azt mondta, hogy "én most megyek"nem gondoltam volna, hogy teljesen elmegy. Vagyis, hogy egész napra.

Épp haza felé megyek, miközben próbálok küzdeni az agyammal, hogy hagyja abba az idióta gondolkozást, mert a végén elbőgöm magam az utca kellős közepén.

De hát hiába is...Csak folytatja az emlékek forgatását.

2009.július 19.
Apa elől szaladok, hogy ne kapjon el. A tengerparti kellemes szellő simogatja bőrőmet, és a langyos víz egyre jobban ellepi lábamat. Már térdig benne vagyok, amikor apa hátulról felkap, megpörget, szorosan magához ölel.

2010.augusztus 29.
- Anyaa. Én fel akarok menni arra a forgó nagy kerékre! - húztam kezét abba az irányba, ugyanis egy vidámparkban voltunk. Másik kezemben hűségesen fogtam a vattacukrom és néha számhoz emeltem, hogy leharapjak belőlle egy darabkát, míg rá nem olvad teljesen a kezemre.
- Jolvan, megeszed a vattacukrot és felmegyünk rá. Szivem - szólt apának - Lucy - intett a nővéremnek, hogy jöjjenek ide. - Gyertek csináljunk egy képet! Elnézést - leszólitott egy idegent - Készítene rólunk egy fotót?
- Persze - válaszolta mosolyogva az idegen nő. - Lássam azt a mosolyt. - tartotta fel a kamerát . Én és Lucy egymás mellé álltunk, anya az én oldalamra, apa pedig Lucy oldalára. Mielőtt villant volna a blicc előre nyújtottam a kezem amelyben tartottam a vattacukrot és vigyorogni kezdtem.