𝐕á𝐦𝐩í𝐫𝐨𝐤 𝐤ö𝐫𝐞 | ✅

• 10 •

Másnap reggel nem éreztem magam valami jól, ezért megkértem mamát, hogy igazolja a mai napomat. Hosszas könyörgés után bele is egyezett, én pedig viszavonultam a szobámba. Befeküdtem a meleg ágyba és próbáltam még aludni, ugyanis rettenetesen fáradtnak éreztem magam, de nem sikerült viszaaludnom. Ráadásul a fejem is hasogatott. Bevettem egy fájdalom csillapítót, hátha elmúlik, és a plafont bámúlva feküdtem az ágyon, néha telefonoztam és így eltelt a nap. Egész nap feküdtem az ágyba, egyszer sikerült aludnom körül belül fél órára, és semmit nem ettem. Nem volt étvágyam.

Tegnap délután Keven hazakísért azzal a dumával, hogy " ilyen állapotban nem mehetsz egyedül haza ", pedig már teljesen jól voltam. Vagyis...Majdnem, de legalább már nem sírtam. Amikor hazaértem Lucy már nem volt itthon, amitől kicsit megkönnyebbültem, de ugyanakkor zaklatott a büntudatom, mert nem tudtuk megbeszélni a dolgokat, miattam. Az ajtó kinyilt és a nagyi nézett be rajta.

- Jösz vacsorázni? - kérdezte.

- Nem. - ráztam meg fejem. - Nincs étvágyam. - tettem hozzá utánna, pedig becsukta az ajtót.

Pár perccel később a telefonom jelezte, hogy érkezett egy üzenetem. Odanyúltam az éjjeliszekrényhez és elvettem a telefont, majd felnyitottam.

"Szia:) Csak azt szeretném kérdezni miért nem jöttél ma suliba?" - olvastam el és a feladó Melanie.

"Szia. Nem éreztem jól magam.." - küldtem el a választ.

"Otthon vagy?"-kérdezte.

"Szerinted hol máshol lennék?"-miután elküldtem vártam, hogy hátha reagál rá valamit, de nem.

A telefont viszaraktam a helyére és inkább bekapcsoltam a tévét. A csatornákat nézegetve arra vártam, hogy találjak egy jó programot és ne unatkozzak. De ez nem jött össze. Minden csatornát átnéztem, és a 90-ból 70 csatornán reklám volt, a maradékon pedig vagy hírek vagy spanyol szappan operák. Ahogy bekapcsoltam a tévét úgy is kapcsoltam ki, majd folytattam az eddigi tevékenységem: fekvés plusz a plafonnal farkasszemet játszani.
A kintröl beszűrődő hangok alapján arra a következtetésre jutottam, hogy valaki jött. De ki jönne ilyen későn? Soha nem jön senki. Nagyi beszélget valakivel, de a valaki hangját nagyon, nagyon halványan hallom.
Felálltam és az ajtóhoz sétáltam. Ki akartam nyitni, de az pont akkor nyilt ki előttem.

- Mit csinálsz itt? - kérdeztem az előttem álló személyt.

- Gondoltam meglátogatlak. Megnézem hogy érzed magad, meg ilyesmi - mondta lazán és mellettem besétált a szobába, majd helyet foglalt az ágyon.

- Igazán kedves tölled, de épp aludni készültem szóval...Majd beszélünk holnap.- adtam finoman a tudtára, hogy nem kívánom jelenlétét. De ez őt nem nagyon érdekelte, mivel meg sem mozdult.

- Jajj, ne nevettes már! - nézett rám nevetve - Tudom, hogy csak a plafont bámúltad..

- De az ágyba feküdtem, ami azt jelenti, hogy aludhattam volna! - feltartott mutatóújjal magyaráztam neki.

- Legyen, ahogy óhajtod.. - sóhajtott, majd felállt. Elindult felém és megállt előttem.

Nem néztem fel rá, csak valahol a nyakán álapodott meg a tekintetem. Jobb kezével hátam mögé nyúlt és kilincsre tette, ezzel a mozdulatával nagyon közel hajolt hozzám, de egy lépéssel megoldottam a problémát ezzel megszakítva a furcsa szituációt. Akarom én hogy elmenjen? - tettem fel a kérdést magamnak. Megráztam fejem, és mielőtt kilépett volna a szobábol megragadtam a kezét, mire értetlenül fordult felém. Szemembe nézett amitöl teljesen zavarba jöttem. A szivem hevesebben kezdte el járni ritmusát és a gyomromban újra előtört az a kellemes bizsergő érzés, de eközben féltem is ettől az érzéstől..

- Igen? - kérdezte felvont szemöldökkel, és oldalra döntötte kicsit a fejét. Jézusom, miért nem hagytam, hogy elmenjen? - Hahó - hajolt kissé közelebb és arcomat vizslatta. Hoppá, kicsit megbámúlhattam...

- Semmi, csak... - lehunytam szemeim, és átgondoltam miért is fogtam visza, majd kinyitottam és megráztam a fejem. - Semmi.

Megvonta a vállát és elhagyta a szobát. Még beszélt pár szót mamával utánna nem hallottam már hangját. Miért vagyok ilyen idióta? Ő csak aggódott értem, vagy franc is tudja miért jött. Én meg? Elküldöm. Pedig valahol belül örültem annak, hogy jött. Becsuktam az ajtót, odasétáltam az ágyhoz és elterültem rajta. Behunytam szemem abban reménykedve, hogy legalább elalszom, és nem potyára szabadultam meg tölle...

...

Megébredtem, mert kiszáradt a torkom és elkezdtem köhögni. Kimentem a konyhába, hogy igyak egy pohár vizet, még mielőtt megfulladnék a levegővel. Miközben ittam felpillantottam az órára mely a falon csüngött. 3:17. Na szép... Legalább aludtam pár órát. Viszamentem a szobámba és kinyitottam az ablakot, hogy járja át a friss levegő a kis helységet. Visszafeküdtem az ágyba és próbáltam újra elaludni.

Majdnem fél órát csak forgolódtam és hallgattam a kintröl behallattszó baglyok hangját, amikor eldöntöttem, hogy inkább megyek sétálok egy kicsit. Ilyenkor úgy sincs senki az utcán. Ameddig felöltöztem és elindultam otthonról 3:42 volt, de nem nagyon érdekelt. Csak sétáltam a fehér lámpák által megvilágított utcán. Olyan furcsa érzésem volt egész úton, mintha valaki figyelne. Többször is visszanéztem, de nem láttam senkit, így csak folytattam az utam azzal, hogy "csak beképzelem magamnak." Bár így lett volna...