The God's / Az istenek [BTS FF. HUN] ~BEFEJEZETT~

💀1.💀

Ha azt hiszed, volt már részed félelemben, akkor tévedsz. Nem tudod milyen az, amikor fegyvert fognak a fejedhez, amikor kést tartanak a nyakadhoz, vagy amikor túszul ejtenek, mert szemtanúja voltál egy gyilkosságnak... Nem tudod milyen az, igaz? Soha nem is tapasztaltad, milyen érzés, egy olyanba bele szeretni, aki egy gyilkos. Én viszont, tapasztalatból tudom. Azért vagyok itt, hogy elmeséljem a történetem, azután, hogy már két éve volt. Hallgasd figyelmesen, mert ez, olyan információ amit most mondani fogok, hogy ezelőtt még senki nem hallotta...

Egy nyári estén, békésen sétálgadtam az utcán, boltból haza felé jövet. Mindenhol sötét volt, mintha én lennék az egyetlen ember. Szerettem egyedül lenni. Valahol mégis úgy éreztem, társaságom van, nem is egy. Nem foglalkozva vele, tovább mentem, amíg egy üvöltés be nem töltötte az éjszaka csendjét. Hátra kaptam a fejem, ahol az egyik házsarokban árnyékok mozgolódtak. Lassan, és halkan oda lopóztam, majd belestem a ház mögé. A szemeim kikerekedtek, a lábam pedig remegett, és a szám elé kaptam a kezem, nehogy felsikítsak. Hét fekete alak, maszkban, és mindegyik kezében pisztoly. Elkezdtem hátrálni, de a lábammal belerúgtam egy kisebb kőbe. Megfodúltam, majd úgy futottam mint akit kergetnek... Hát kergettek is. Mögüllem lépéseket hallottam, amik egyre közelebb érnek. Egy kar elkapta a hajamat, és a földre rántott. Hét maszkos srác hajolt fölém.
- Egy lány. - mondta az egyik.
- Azt mondtad hapsit láttál, baszki! - csattant fel, a süti maszkos.
- Sötét van, oké? És ettől a szartól semmit nem látok! - vette le a fejéről, a harmadik, az álarcot.
- Jesszusom, te teljesen bolond vagy? Látja az arcodat! - órdította a koalával eltakart fiú.
- Úgyis elvisszük magunkal, nem? Ott meg látni fog minket maszk nélkül... - védte magát.
- Menj arréb V, hadd nézzem én is. - szólalt meg az, aki csendben hallgatta a káoszt. V, kikerült az útjából, és oda jött hozzám, majd ő is levette magáról, a nyulas maszkot. Még a lélegzetem is elakadt. Ilyen helyes gyilkost rég láttam már...bár, ez az első, hogy látok egy gyilkost...
- Mit láttál? - kérdezte.
- Se-semmit... - dadogtam.
- Mit láttál? - vonta fel a szemöldökét.
- Nem tudom... - nyeltem egy nagyot.
- Akkor utoljára kérdezem meg... - vett elő egy fegyvert, és a halántékomhoz nyomta. - Mit láttal az előbb?
- Ti-titeket... - válaszoltam halkan. A fiú leeresztette a fegyvert, és elvigyorodott.
- Jó kislány - paskolta meg a fejem.
- Jungkook... - nézett a távolba az egyik fiú.
- Igen? - fordult oda hozzá.
- Itt vannak a zsaruk... - hebegte.
- Az a jó rohadt... - nézett hol rám, hol pedig az egyre közelebb érő, sziréna irányába. - Huzzúnk innen. - mondtaki végűl. Már épp megnyugodtam volna, amikor leguggolt hozzám, és az államnál fogva, maga felé fordított, majd ezt mondta; Érted még vissza jövünk! És kacsintott egyett, utánna pedig elfutott. Még mindig a sokk hatása alatt voltam, amikor kiértek a rendőrök.
- Kisasszony, jól van? - lengedte meg a kezét előttem az egyik.
- Igen, persze, csak elestem. - álltam fel a földről.
- Látott valami furcsát? Azt mondják, nagy volt itt a kiabálás. - kérdezett, és finoman utal arra, hogy tanúskodjak. Jó lenne elárúlni az előbb látott személyeket? Azt mondta megtalál.. amiben én erősen kétlek, de ha mégis? Azt is említette, hogy magukkal visznek...talán ott megölnek engem is?! Azt hiszem jobb lenne csendben maradni, az egy jó pont lenne náluk...
- Semmi furcsát nem láttam. - válaszoltam végül.
- Akkor vaklárma volt, gyerünk skacok, menjünk! - kiáltott fel, ott hagyva engem. Leporoltam a kiszakadt nadrágom, és végre haza indultam. Felbaktattam a nagy panel ház lépcsőjén, amikor pedig oda értem az ajtómhoz, bedugtam a kulcsot. Éppen azon gondolkoztam, milyen jó lesz, és a barátom, HoHwang meg nyugtat, hogy nem kell féljek, mert itt van velem, és megvéd bármitől. Aha, persze. Úgy gondolta az élet, hogy a másik oldalról is pofon vág, mert túl unalmas lett volna neki, ha kihagya az alkalmat. Belépve a ki lakásba, HoHwang cipőin kívűl, egy női tűsarkú ékeskedett. Beljebb menve, a badlón szétszort ruha darabok, egészen a hálóig. Udvariasságból bekopoktam a saját szobámba hátha zavarok.
- Ki az? - Handgzott a férfi hang.
- A barátnőd, te seggfej! - órdítottam. Az ajtó kivágódott, és megjelent benne két alak, amiből az egyiket nagyon jól ismertem.
- Meg tudom magyarázni! - kezdett mentegetőzni. De sajna ez a szöveg nálam nem jön be.
- Nekem nem kell a magyarázatod, csak szedd a ruháidat, és menj a büdös francba... - néztem a szemébe.
- Hova menjek? - tárta szét a karját.
- Az új otthonodba... - mutattam, a mellette álló lányra. Dühösen mentek el, mégcsak nem is kértek bocsánatot. Ez jobban sokkol mint, hogy szemtanúja voltam egy gyilkosságnak...

~Két nappal később~

Épp tettem-vettem a konyhában, közben pedig ment a tévé, és telefonáltam is.
- Úgy gondolod? Nekem a bordó jobban tetszett... - a barátnőm bele vágott a szavamba, merthogy a fekete jobban illik hozzám. Nevetve hagytam rá a dolgot, egyrész mert vele nem lehet vitázni, másrészt pedig, csöngettek.
- Majd vissza hívlak, szia! - raktam le, és mentem ajtót nyitni. A kis folyosóra, hét fiú préselődött be (ami nem lehetett könnyű, főleg, hogy irtó keskeny ez a folyosó), mindegyik a földet páztázta. Egyszer az egyik felnézett, én meg reflexből hátráltam. Felismertem az arcot.
- Megvagy. - csak ennyit mondott, Jungkook...