The God's / Az istenek [BTS FF. HUN] ~BEFEJEZETT~

💀9.💀

Ekkor, a mentő hangja zavart meg minket.

– El kell tünnűnk! – pattant fel.
– De miért?
– Kiderítik a szeméj azonoságunkat, és nekünk annyi! Letartóztatnak! – hadarta. Rázogatta a fiúkat, akik ugyan olyan sebeket szereztek mint Jungkook, így gyorsan ki tudtunk szabadulni az autóból. HoSeok hátra szaladt a csomag tartóhoz - amit még épp, hogy ki lehetett nyitni -, majd a maszkokkal tért vissza, sőt! Még egy plusz is volt a kezében.
– Hobi, az kinek lesz? – mutattam a darabra.
– Neked. Most már téged sem lenne jó, ha felismernének. – nyújtotta át. A macska formájú maszknak, a mintája arannyal volt festve, az alapja pedig fekete volt. Mindkét füléről egy-egy fülbevaló lógott. Imádtam. Lassan, megragadtam a gumit, és ráhúztam a fejemre, utánna, megnéztem magam a vissza pillantó tükörben, amelyik nem tört szét. Hát, nem fogok hazudni, jól állt.
– Hű, ezt hol szereztétek? Baromi menő! – fordulok hozzájuk szájtátva.
– Ennyire tetszik? Nem is volt drága. – rázta meg a fejét Tae.
– Fizetetek érte? – ámultam el jobban.
– Persze, ez egyedi darab, úgy csináltattuk, a Gagnamban lévő készítővel. – bólogatott hevesen Jimin.
– Pofa be! – kiáltott Jungkook. – Mostantól semmi NamJoon, meg Yoongi! Henem RM, és Suga, értem?
– Persze! De... – gondolkoztam el.
– Mi van még? – furdult hátra.
– Engem, hogy fogtok hívni, ha nem a saját nevemen? – kérdeztem. Itt volt az a bizonyos kínos csend, amit muszály volt valakinek megtörni.
– Legyen, Cat. Ha már egy macska takarja az arcod. – néz rám Jin.
– Na, megbeszéltük! – bólint Kook. – Figyeljetek, a terv a következő; látjátok azt az autót? Hét személyes, és el fogjuk vinni. De ahhoz az kell, hogy eltereljük a rendőrök figyelmét, a csali pedig JiWoo lesz...
– Mint mindig... – forgattam meg a szemem.
– ...én meg megyek vele, mert tutifix, hogy bele keveredik valamibe, mint mindig. Amikor eljátszuk, a sérűlt pár szerepét, Suga, és J-Hope lemennek, a házaspárhoz, akiké az autó, hogy külföldiek, és segístenek. Eközben majd elveszitek a kulcsokat, és lepasszoljátok Vnek, RMnek, és Jiminnek, akik tovább adják Jinek. Jiminék, majd fedezik Jint miközben feltöri a járgányt, oké?
– Oké – bólintottunk egyszerre. A srácok szét széledtek, én meg Jungkook vállára támaszkodva, bicegve mentünk a rendőrökhöz.
– Elnézést biztos úr, a lánynak nagyon fáj a lába, nem tudja mi lehet vele a gond? – beszélt udvariasan.
– Kisfiam, rendőr vagyok, nem pedig orvos. Menjetek a mentősökhöz, ők tudnak segíteni! – legyezgette maga előtt a levegőt.
– Onnan küldtek ide, mert sokan megsérültek, és mondták, hogy ide jöjjünk, hisz itt van első segéj, ugye? – nézett körbe a biztos urakon.
– Ez akkor sem a mi dolgunk, keressetek mást, és vegyétek le ezeket az idióta szarságokat! – parancsolta. Ekkora tahót még életemben nem láttam! Ahogy felpillantottam Kookra, láthatólag ő sem bírta, ahogy beszélnek vele, úgyhogy, megszólaltam.
– Maga komolyan így bánik egy sérült emberrel?! – csattantam fel, mire mind rám nézett. – Itt állok, sérült végtagokkal, és maguk csak feszítenek a jelmezükben! Nem csodálom, hogy a főnökük ide küldte önöket, ha már egy tinédzser lányt sem bírnak ellátni! – kaptam fel az orrom.
– Na ide figyelj te kis....
– Nem, TE figyelj ide! Engem csak ne tegezzen, ha nem engedem meg! Ennyi erővel, én is beszélhetnék informálisan! Ch, nonszensz, hogy hogyan beszélnek az emberrel... – forgadtam meg a szemem. Ahogy rá pillantottam az előttem állókra, mindenhol meglepődött tekinteteket kaptam. A rendőrök egymásra néztek, majd nagy nehezen, oda jöttek hozzám.
– Üljön le... – szólt, most már formálisan. Óvatosan leültem, és a rendőr elkezdte vizsgálni a lábam.
– Nem látok sebet... Esetleg csak fáj? – kérdezte.
– Ühüm. – bólíntottam. Egyszer meg nyomta egy helyen, én pedig felszisszentem.
– Adok be fájdalom csíllapítót, attól jobb lesz.
Rémülten néztem fel, Kookra, merthogy ez az egész színészet, és ha kapok inyekciót, nem lehet majd tudni, hogy mi lesz a mellék hatása.
– Nem, arra semmi szükség! – ugrott hozzám gyorsan.
– Nem? – méregette.
– Nem, elég ha beköti, és előtte ken rá valamien kenőcsöt. Nem olyan vészes az eset, hogy belé szúrjunk egy tűt, ugye?
– Ha maguk akarják, akkor bekenem. – legyintett, amolyan nekem-tök-mindegy üzenettel. Amint vissza tért, gyorsan ellátott,majd az utunkra engedett. Addig még be nem értünk az autókhoz, és nem lehetett már minket látni, rögtön ráálltam a lábamra.
– Most legalább, nem kerültél bajba, ahonnan ki kell mentselek... – forgatta meg a szemét Jungkook.
– Mi az, hogy "ahonnan ki kell mentselek"? Nem mindig kellett meg menteni! – szálltam vitába vele.
– Figyelj, ezt majd máskor, itt vannak Jinék. – furdúlt az út irányába. Követtem a tekintetét, ahol valóban azzal a hét személyes kocsival, közeledtek, amit kinéztünk magunknak. Amint közel értek hozzánk, Kook belökött hátúlra, saját maga pedig a földre ült.
– Mehetünk!
A haza út, nyugisan telt, nem volt benne semmi izgalom, hanem olyan volt az egész mint ha normális életem lenne. Bele kell törődnöm, hogy most már a legmesszebb sincs normális életem, és hát... Nem is nagyon bánom. Hisz találkoztam a bátyámmal, amit soha nem gondoltam volna, hogy egyszer meg fog történni. Aztán ott vannak még a srácok. Picit több mint három napja vagyok itt, mégis mintha már hónapok óta ismerném őket. Na meg persze a sereg hajtó. Hjajj Jungkook! Soha nem fordúlt volna meg a fejemben, hogy így fog velem viselkedni. Mintha....nem bánna, hogy itt vagyok velük. Elmosolyodtam, és tudtam, hogy örülök ennek az abnormális életnek, amibe bele csöppentem.
– Taehyung...neki meg mi baja van? – szólalt meg a mellettem ülö Jimin.
– Miért? Mit csinál? – fordúlt hátra Tae.
– Magában mosolyog, pedig semmit nem mondtunk.
– Hadjátok már, gondolkozik! – intette őket csendre NamJoon.
– Min gondolkozol, húgi? – döntötte oldalra a fejét, V.
– Csak... Mindenen. – vontam meg a vállamat.
– Na jó, de min? – nyafogott, mint egy öt éves.
– Fejezzétek be, már az utcában vagyunk! – horkolta le őket Jin. Mindenki befogta, és csöndben voltak, ameddig meg nem álltunk. De az nem a mi házunk előtt volt.
– Most hova jöttünk? – néztem körbe, amikor kiszálltam.
– Ha loptuk a kocsit, nem parkolhatunk le vele mert akkor meg találnak. – magyarázta Yoongi.
– Ja! Ez logikusan hangzik. Viszont kérdezhetek valamit? – néztem hátra.
– Persze. – bólintott HoSeok.
– Az baj, ha ők követtek? – mutattam egy fekete autóra, akik már az autópályán is ott voltak.
– A rohadt életbe! – követte a tekintetem Jungkook. – Nehogy levedd a maszkot, és semmiképp ne nézz hátra! –utasított.
– Miért, ezek kik? – pislogtam értetlenül.
– Hát kicsi szívem, ezek Jiro emberei, akik nem sütit osztani jöttek ide!...