The God's / Az istenek [BTS FF. HUN] ~BEFEJEZETT~

💀15.💀

~∆ 2 évvel később ∆~

Szinte futottam, hogy beérjek a munkába, mert tudtam, ha még egyszer kések, a főnököm tuti betesz éjszakásnak, és nekem semmi kedvem nincs kitenni este tíz után a lábam. Amint megérkeztem, az óra mutatója rálépett az egészre. Pont, hogy beértem.
– Épp csak, JiWoo, épp csak! – jött oda hozzám a főnököm.
– Pontosan. Még nem késtem. – mosolyogtam rá, amitől megforgatta a szemét, és ment tovább. Leültem a helyemre, és még csak be se kapcsoltam a számító gépet, Luna oda gördült hozzám a székével. Olasz barátnőm megint formában volt.
– Úrsiten, JiWoo! Ugye láttad? – tapsikolt mint egy ovódás.
– Nem, mit kellett volna látnom? – nevettem el magam.
– Jajj, az új alkalmazottat! Olyan helyes! – mutatott egy húsz körüli srácra, miközben szinte elolvadt.
– Beszéltél már vele?
– Ch, persze! – húzta ki magát. Elnevettem magam, mert tudtam, hogy amit Luna akar, azt megkap, legyen az tárgy, vagy egy fiú.
– Mi ez itt? – lépett hozzánk Mr. Lee.
– Már megyek is! – húzott el Luna, amint meghallodta a főnököt.
– Kim kisasszony, tudom, hogy miért pont ezt az állást választotta, és azt is, hogy miért nem szeretne éjszaka dolgozni – bólintott megértően, mire kínosan lesütöttem a szemem. – , de ha ezt csinálja a munka idejében, attól még túlóráznia kell. Úgyhogy, kérem ma maradjom bent este fél tizenegyig.
– Persze... – egyeztem bele, bár nem mintha lett volna bármi választásom. Enyhén meghajolt, és elment.
Az egész napot szinte át szenvedtem, de a pénz nem terem fán, szóval nem lazsálhattam. Mire be esteledett, alig voltunk az irodában. Hulla fáradtan nyomogattan a betűket, a számítógépbe. 
Jött a váltás, ami azt jelentette, hogy végeztem, így gyorsan össze pakoltam a cuccaimat, és elindultam haza. Kiléptem az épületből, és egyből összébb húztam magamon a dzsekimet. A mostani ősz, hidegebb volt mint a tavalyi, ez meg is látszott a járó kelőkön. Végig sétálva az utcán, elmenten egy elektronikus üzlet elött, ahol a TV-ben a híreket adták. Kifejezetten sokan álltak ott. Oda furakodtam, megnézni mi lehet olyan érdekes. Amint megláttam a képet, a képernyő sarkában, hogy kikről is van szó, elkapott valami féle félelem, és remény. A nő arról beszélt, hogy ma reggel vették észre, a rabok hiányoztak a létszám ellenőrzésnél. Tehát megszöktek. Gyorsan eljöttem onnan, és szinte futottam hazáig, mert tudtam, bármikor újra megtalálhatnak. Az ajtó elött villám sebességel vettem elő a kulcsom, és nyitottam ki a zárat, majd mikor már bent voltam, újra bezártam. Felkapcsoltam a lámpákat, levettem a kabátom, és a cipőmet, utánna pedig bele bújtam a papucsomba. Kezembe vettem a telefonom, miközben leültem a kanapéra.
– YunSeo! – kiálltottam, ahogy felvette.
– Jézusom, JiWoo, tizenegy óra van! Ne kiabálj!
– Te tudtad, hogy meg fognak szökni?
– Persze, Jimin elmondta. – nem láttam, de érzetem, hogy megvonta a vállát.
– És mit akarnak csinálni?... – kérdeztem félve.
– Hm... Amikor bent voltam, csak annyit mondtak, hogy ki fognak jutni.
Már pont lélegeztem volna fel, mikor hozzá tette;
– Oh! És Taehyung, meg Jungkook üzeni, hogy úton vannak!
– Ezt akkor mondták? Rácsok mögött? – hitetlenkedtem.
– Nem. Most mondták. – válaszolta úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
– Ott vannak nálad?... – suttogtam.
– Igen, és ki vagy hangosítva, nem kell halkan beszélni. Várj csak...azt hiszem most átadlak! – gondolta meg magát hirtelen.
– Mi van? Ne merd! Hall– akartam befejezni.
– De meri. – vágott közbe, egy ismerős hang.
– Leteszem. – jelentettem ki.
–

Miért nem jöttél? – tette fel a kérdést.
– Komolyan, Kook? – nevettem fel hisztérikusan. – Mind azok után, amit tettél, elvértad volna, hogy látni akarjalak?
– Miattad csináltam! – próbálta menteni a helyzetet.
– Pedig, szóltam! Szóltam, hogy akkor inkább veletek megyek, nem? De te mégis ezt csináltad... – már nem lepleztem, mennyire csalódótt vagyok, és ezt ő is érezte.
– Sajnálom, oké? De akkor sem várhattam volna el tőled azt, hogy te is dutyiba kerülj, mikor semmit nem csináltál! – csattant fel.
– Attól még nem biztos, hogy el akartalak veszíteni titeket, te hülye gyerek! – akadtam ki. A vonal másik végén síri csend volt. Már azt hittem megszakadt, mire újra bele szólt.
– Nekem most mennem kell. YunSeo apja haza felé tart, és ha meglát minket, felnyom a rendőrségnek.
– Gyertek hozzám. Jobb mint az utcán éjszakázni. – dobtam fel az ötletet.
– A srácok benne vannak. Hol vagy?
– Ne tedd a bolondot, tudom, már lenyomoztátok a mobilom. Szóval hozzátok ide a seggeteket! – azzal leraktam. Fel tápászkodtam az ágyról, és oda mentem az egyik fiókomhoz. Kihúztam, és elővettem a Barettát, ami még mindig megvolt. Képtelen lettem volna kidobni, mert teljesen bele szerettem, és túl sok emléket örzött. A csengő megszólalt, amitől véletlen elsütöttem a fegyvert. Már megszoktam, mekkora hangja van, de szerintem kilőtte a falat. Vissza tettem a helyére, majd kinyitottam az ajtót. De nem az állt előtte, akire számítottam.
– Mit akarsz YoungAe? – fintorogtam.
– Óh. Itt laksz? – vonta fel a szemöldökét. A rendőr jelvénye konkrétan kinyomta a szemem.
– Nem, dehogy. – szinte csöpögött a cinizmus. – De miért is vagy itt? – tettem fel megint a kérdés.
– Járőrözés van a szökés miatt, de ahogy látom itt minden rendben...nem mintha érdekelne. – forgatta meg a szemeit, és firkált valamit a lapjára. Unottan bólogattam a kérdéseire, csak akkor kaptam fel a fejem, mikor az utcában feltűnt hét kapucnis alak.
– Hú, bassza meg..
– Mi az? – nézett hátra YoungAe. Rá pillantottam, és rájöttem, hogy ezt nem csak gondolatban mondtam ki.
– Öhm...azt hiszem most menned kéne, mert úgy túnik vissza jön a kimcsi amit vacsoráztám! – improvizáltam, miközben be löktem az autójába.
– De még nem végeztünk! – akart volna kiszálni.
– Akkor sajna végig kell nézned ahogy kihányok mindent! – tártam szét a karom.
– Fúj! Semmit nem változtál! – húzta el a száját, és elhajtott.
Intettem a fiúknak, jöhetnek, ők pedig behúztak a házba. Bementem én is, majd magunkra zártam az ajtót. Vettem egy mély levegőt és feléjük fordúltam...