The God's / Az istenek [BTS FF. HUN] ~BEFEJEZETT~

💀3.💀

Két szó hangzott el: YunSeo.
Jimin szorosonan megölelte, majd sorra a többiek is.
- Azt hittem az apádnál vagy ma. - gondolkozott Jungkook.
- Az öregem elment otthonról, így gondoltam, meg nézem ezt a szeréncsétlen lányt, akit ide hurcoltatok. - magyarázta.
- Remélem nem bánjátok, hogy én is itt vagyok... - mondtam, mert nagyon úgy tűnt, elfeletkeztek rólam.
- Bocsi. - csapott a homlokára YunSeo. Nem tűnt nagyon gyilkos alkatnak, akár mennyire is, bőrdzseki, és szaladt farmer volt rajta. Túl kedves volt ahhoz, hogy ezt feltételezzem róla.
- Hagyd csak, nekem is vissza beszélt. - intett Rap Monster.
- Komolyan? Tökös egy csaj lehetsz. Hogy hívnak? - mosolygott. Ezt még nem kérdezték meg tőlem. Lehet nem lenne szerencsés elmondani nekik...de úgy is fogva tartanak, szóval mindegy.
- JiWoo. Kim JiWoo. - suttogtam. Tizenhat lefagyott szempár meredt rám.
- Kim JiWoo?.... - kédezte halkan V.
- Igen, miért? Már találkoztunk valahol? - értetlenkedtem. Nem értem most mi bajuk lett.
- Csak mert... - kezdte volna, de Jin közbe vágott.
- Nem édekes, inkább hozok kaját, oké? - szaladt el, a konyha felé. Jungkook hirtelen megragadta V karját, és elhúzta a ház másik sarkába.

•| TAEHYUNG POV.|•

Jungkook megragadta a karom, és félre húzott. Megdörzsölte az orr nyergét.
- Jesszus atya úr isten, hogy pont neki kellett látnia! - csattant fel.
- Kook, azt hiszem, tényeg ő az... Most mit csináljunk?
- Szerinted tudom, baszki?! - rúgott bele a legközelebb esőbb tárgyba, ami egy kuka volt. - Az egyetlen amit tehetünk, hogy megvédjük... Még jó, hogy elmondta a nevét, mert kinyírtam volna.
- Te megölted volna?! Ő lány!! - kiálltottam.
- Velem te ne kibálj! Én is ideges vagyok! - kiálltott vissza.
- Jólvan, nyugodjunk meg. - könnyű azt mondani. Belűl, mindenem hullámzott, hogy végre megtaláltam, akit éveken kereszűl kerestem, mert olyan fontos a szívemnek. Egy szó lebegett előttem; Megtaláltam!
- Megigéred, hogy nem bántod? - néztem bele a szemébe.
- Meg. De ahhoz az kell, hogy szót fogadjon nekem, amihez az kell, hogy megfélemlítsem.
- Kösz, Jungkook. - öleltem meg, és bár tudom, hogy utálja, megveregedte a hátamat. A nem minden napi dolgot, lihegő Suga szakította meg.
- Ihtt...vahn...Ji-Jirohh... - támaszkodott meg a térdén. - Kérih az adósságot...
- És ide jött? Van vele legalább valaki?
- Öt fickó, akiket életemben nem láttam.
- Amatőrök. - vigyorodott el, majd kibiztosította a fegyverét. - Akkor kezdjük.

•| JIWOO POV.|•

Amint végre kiengedtek a cellámból, egy idegen férfi lépett be a raktár ajtaján. Lassan körbe nézett, és amikor meglátott engem, perverz vigyor jelent meg az arcán. Ilyedten néztem rá YunSeo-ra, aki cseppet sem barátságosan méregedte a jövevényt.
- Azt hiszem Jiro nem adja fel. Pedig jó lenne, mert ha jók a számításaim, akkor ma öt ember meg fog halni. - szólalt meg.
- Miért? - néztem rá, kikerekedett szemekkel.
- Nem rég, Jungkook kért tőle pénzt, amit még nem fizetett vissza. Most pedig Jiro eljött érte, de még nem járt le a határ idő. Kook utálja, ha valaki nem képes várni.
- De nem pont a határ idő utolsó napján kell leadni. Lehet előbb is.
- Jungkook soha nem adja oda előbb. Kivárja ameddig az ember idegei nem birják tovább, és aztán eljönnek érte. Aki viszont vár, azzal békét köt.
- Szóval, aki előbb jön, azt...
- Igen, megöli.
Össze szorúlt a gyomrom, még a szótól is. Az emlékeim beugrottak, mire egy könny csepp szánkázott végig az arcomon. Megráztam a fejem. Most erősnek kell lennem! Nem törhetek össze, előttük! Túl nagy örömöt okoznák nekik. Gondoltam.
- Yah, agdang*! - kiálltottam, és Jiro felém pillantott, miközben mosolygott. A reakciója meglepett, és elkezdtem remegni, de úgy rendesen. A hab a tortán meg az volt, hogy Jungkook pont akkor ért oda, és szépen végig nézte, ahogy össze fosom magam a félelemtől. Azt hittem, legalább valaki oda jön, és elcibál onnan, de a szerencsém világgá ment idő közben, és Jiro megragadta a kezem, és úgy magához rántott, hogy háttal voltam neki. Ez még nem lett volna elég, nem. A karját, rárakta a vállamra, ami így a nyakamat is keresztezte, majd egy aranyos pisztolyt nyomott a halántékomhoz. És mégcsak reggel tizenegy volt. A házban senki nem mozdult, csak a levegő vétel hangját lehetett hallani. Egyszer csak, Jungkook elnevette magát, mint egy őrűlt. Már a szemét törölgette, amikor, az ő lőszere is előkerült.
- Remélem tudod, hogy most a halálodba rohantál. - húzta fel a fegyvert, és rászegezdte. Mielőtt lőtt volna, még vigyorgott is. Azt hittem, pontosan a fogva tartómra lő, de a golyó elsüvített mellette.
- Igen, látom. Meg is vagyok rémülve. - röhögte ki gúnyosan Jiro. - Azt hittem megölsz, de mégsem találtál el.
Jungkook megindult felénk, és amikor ide ért, kicsavarta a kezét, amivel tartott, majd fejbe kólintotta a fegyverével, amitől kiterült. Megragadta a csuklómat, és elvitt onnan.
- Csak miatta nem öltelek meg, te seggfej! A pénzedet meg, nem fogod többet látni! Tünj el a picsába! - órdította. - Ha pedig vissza jössz, és bántani mersz valakit, akkor a családod bánja!
Mintha beléjük csíptek volna, úgy slisszoltak el. Pár percig néma csend volt.
- Srácok, elmennétek? Meg kell beszéljek vele valamit... - nézett rám szúrósan. A fiúk, és YunSeo bementek egy szobába, és Jungkook bele kezdett a leszidásomba.
- Te ezt most, hogy gondoltad?! A kiabálásodtól majd megijednek, vagy mi?! Tudod te, hogy mit tettél?! Ránk haragítottál el gyilkos alakulatot! Miért csináltad?!
- Nem tudom... Már magam sem tudom... - mondtam halkan. Kínosan kuncogott egyet, és két kezét mellém csapta a falra.
- Mi az, hogy nem tudod?! Te őrűlt barom! Mit kezdjek most veled? - nézett fel drámaian. Amikor végre bele nézett a szemembe, a vicsor lefagyott az arcáról, helyette a baba arcát csodáltam. Telt ajkait, kedvem lett volna lecsókólni, de inkább nem mozdultam, csak néztem a gyönyörű íriszeit, amik kivűl egy picit világosak voltam, majd egyre sötétebbé váltak, végül egybe vált a pupilájával. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de mintha észbe kapott volna, elkapta a tekintetét, és bosszúsan elsétált.

•| JUNGKOOK POV.|•

A szó, majdnem kicsűszott a számon, és ha nem jut eszembe, miért is kell megvédenem, akkor kimondtam volna. Gyönyörű. A szívem könnyebűlne meg, ha el tudnám mondani...

*Hé, gazember