The God's / Az istenek [BTS FF. HUN] ~BEFEJEZETT~

💀8.💀

Hali, mindenkiii! First; nagyon köszönöm, a kommenteket, nagyon aranyosak vagytok, és baromi boldoggá tesztek vele♥ A második, hogy már 200+ vagyuuuunk! Annyira örülöök! Köszönöm, hogy olvassátok a sztorit♥
Csapjunk bele a kövi részbe c: ↓

– Mutasd a kezed! – kérte, mire oda nyujtottam. – Otthon bekötjük, rendben?
– Oké... – suttogtam.
– Jól van, semmi baj, gyere – ölelt meg, és kezdett el vigasztalni – most már vége...

– De fi-iúk – dadogtam.
– Hmm? – néztek rám pár pillanatra.
– Látták az arcotokat... – kémleltem őlet aggódva.
– Bassza meg! – esett le Jungkook-nak amit mondtam.
– Mi lesz most Kook? – kérdezte Jimin.
– Fogalmam sincs. De én voltam a hülye, nem gondoltam arra, hogy találkozhat az ismerőseivel. – rázta meg a fejét. – Máskor otthon maradsz.
– Ez így oké, de kik voltak? – dobta fel Nam, és mindenki rám nézett.
– YoungAe a barátnőm. HoHwang pedig, az exem. – sütöttem le a szemem.
– Hogy jöttél össze ekkora barommal? – kérdezte Yoongi.
– Nem tudtam, hogy ekkora seggfej, ameddig meg nem csalt, a saját háló szobámban. – tettem karba a kezem, és amilyen hirtelen mozdítottam meg a karomat, olyan gyorsan szisszentem fel.
– Mondtam, hogy ne erőltesd meg te hülye! – forgadta a szemét Jungkook, és újra megfogta a kezem.
– Ne kiabáljatok, vezetek! – rivalt rá a legfiatalabra Jin.
– Ja, ez volt az a srác akiről meséltél? – fordúlt hátra Tae.
– Ahham. – bólintottam.
– Kook, te felismerted? – nézett rá.
– Nem, csak akkor jöttem rá, amikor beszélgettek. Ti is figyelhettetek volna. – vonta meg a vállát. A srácok megadóan biccentettek, ezzel le leplezve magukat, hogy nem nagyon érdekelte őket a volt barátommal tartott beszélgetés.
– Attól még, durva, hogy így bánik veled. – jegyezte meg HoSeok.
– Hát...ilyet dobott a gép... Mindegy, hadjuk ezt a témát, oké? Nem akaror róla beszélni. Inkább az a kérdés, hogy mi lesz veletek? – pillantottam körbe rajtuk.
– Első sorban, befestjük a hajunkat más színre, így is nehezítjük a dolgukat.  – magyarázta Jungkook.
– De csak ennyi nem fog segíteni. – gondolkoztam el.
– Egyenlőre elég. Ha meg megtalálnak, te ideiglenesen vissza költözöl a lakásodba, ameddig mi keresünk egy új helyet.
– És akkor mi van, ha pont ezt akarják majd elérni? – szólalt meg Jimin.
– Mármint? – nézett rá JeongGuk.
– Hogy JiWoo vissza menjen a lakásába, és őt keresik helyettünk, hogy kikérdezzék. De mivel tizennyolc, be is zárhatják, mert a bűn társunk volt...
– Erre nem gondoltam. – vallotta be.
– Nem akarok börtönbe kerülni! Semmit nem csináltam! Akkor inkább veletek bújkálok! – hadartam ilyedten.
– Nyugodj már le, nem fogsz börtönbe kerülni! De mi az, hogy "akkor inkább"? Ennyire szőrnyűek mi sem vagyunk! – háborodott fel, én meg felnevettem. Arra kaptuk fel a fejünket, hogy NamJoon rákiállt Jinre:
– Fékezz már!
– Várjál már! Még én vezetek! Ott hátul, mindenki kapaszkodjon bele az övébe! – órdította. Nem tétováztam, hallgattam a legidősebbre. Jungkook hátra nézett, és elkerekedtek a szemei. Vissza pillantott az útra, ahol egy baleset miatt áltak az autók. Felém fordította a fejét, és ennyit mondott.
– Ne mozdulj! – azzal, tenyereit ráfektette a tarkómra, és a fejemre. A mellettünk lévő kamion, elkezdett indexelni felénk, hátúlról bedig egy ökör kétszázzal jött, hisz az autó páján amin voltunk nem volt sebesség korlátozás. A fekete FIAT, ott jött mögöttünk, a teher autó pedig vészesen közeledett felénk, leszorítva minket az útról. Jin bele lépett a gázba, majd gyorsan behajtott a elé, de eközben, a FIAT észrevette, hogy áll a dugó, így ő is kerülni akart. Viszont amint elrántotta a kormányt, úgy csúszott a kerék is. Becsapódott a korlátnak, onnan forogva haladt tovább, de kitört a hátsó kereke, amitől megint irány váltott, így hát, már felénk tartott. Jinnek ideje sem volt reagálni, mert mielőtt kettőt pisloghatott volna, belénk hajtott, és neki csapodtunk a kőfalnak. A furgon bal oldalára eső ablakok mind kitőrtek, bele húlva az őlembe, és karcolva a karomat. Ezután, még egy hatalmas robaj volt, majd elcsendesült minden, csak az emberek láb dobogását lehetett hallani. Óvatosan kinyitottam a szemem, és megróbáltam elhúzodni Kooktól. Még mindig erősen tartott, viszont pár másodperc múlva elengedett. Felnéztem rá. Az arcán karcolások, és kisebb horzsolások voltak, viszont az egyik seb jobban vérzett a keleténél. Ahogy körbe pillantottam, a tőbbieknél is ezt láttam, én is megtöröltem az arcom, de amikor elvettem a tenyeremet, ugyan olyan maradt. Inkább a lábamon, és karomon voltak sebek. És megértettem. Azért fogtam meg a tarkóm, és a fejem, hogy a szilánkok ne álljanak bele. De akkor...
– Mutasd a kezed! – parancsoltam rá.
– Minek? Ugysem fogok rád hallgatni, inkább neked kéne rám... – fordúlt el.
– Jungkook, add ide a kezed! – kiálltottam. Ez ellen inkább nem elenkezett, és felemelte őket. Mindkét kézfejéről csöpögött a vér, mintha nem szilánkok, hanem kés vágta volna meg.
– Jézusom.... – mondtam, de nem várta meg, amíg befejezem, hanem megfordúlt, és kirugta a másik ablakot is. Reflexből hátráltam, így megtámaszkodtam a pohártartónál, ahol ugye bár, tele volt üvegel, én meg bele tenyereltem.
– Ááh – kaptam el a kezem. Jungkook vissza fordúlt, majd oda jött hozzám.
– Minden oké? – vizslatott. Óvatosan megráztam a fejem, hogy lássa, már nem csak az ő keze vérzik. Pár ideig gondolkozott.
– Ki húzom, oké? Utánna bekötöm ezzel – mutatott fel egy sálat, amit az előbb talált. – Nem hazudok, hogy nem fog fájni.
– Jól tudsz bíztatni – forgattam meg a szemem. Megfogta a szilánkot, mielőtt bármit is csinálhatott volna, neki döntöttem a fejem az elöttem lévő fejtámasztójához. Szép lassan húzta, de akkor is fájt mint a rosseb. A könnyeim is utat törtek közben maguknak, mialatt teljesen kiszedte. Azt hallottam, hogy eltépi a ruha anyagott, és megköti a kezemet.
– Kész, most már felnézhetsz. – indult el.
– Várj! – levettem a cipőmet, utánna pedig a tértig érő zoknimat. – még jó, hogy ezt vettem fel. Na, add a kezed!
Sóhajtva oda nyújtotta, és én gyorsan bekötöttem mindkettőt.
– Megvan. – mosolyogtam rá. Bele nézett a szemembe, és halvány fel görbűlt a szája.
– Kösz.
– Nincs mit. Most már fifti-fifti. –vontam meg a vállam. Ekkor, a mentő hangja zavart meg minket.

FONTOS! Az autó baleset, igaz, megtörtént események alapján íródott!