Összetörve ( BEFEJEZETT)

- 1 -

Ismerős érzés fog el megint.

És ez már nem a hiányod vagy egy közös emlék okozza hanem az alkohol hatása a szervezettembe ahogy minden tompul és a gondolataim is messzinek tűnnek.

Még mindig ugyan úgy fáj az árulásod....

Naiv voltam mert hittem neked és abba hogy te vagy a végzetem.

Mindent elvesztettem miattad.... még is nem tudlak elfelejteni.

Túl sokat jellentettél nekem és még most is többet mint amit érdemelnél.

Hogy mondtad egyszer azt hiszem mi örökök vagyunk?

Az hol van most?!

Ha igy lenne akkor nem megint az utcán ülnék egy falnak dőlve és megint ugyan azt választva mint lassan már minden este. Az alkohol és drogok hatása a szervezetmbe már lassan barátként köszönnek rám minden este.

Hogy hogyan is jutottam el ide minden talán akkor kezdődőt igazán amikor megismertlek.

Amikor beléptem első napon a suliba még nem tudtam hogy miket fogok itt át élni de még mindig emlékszem rád amikor elsőnek megláttalak. Rengeteg ember állt körül, túl népszerű voltál. Az első gondolatom az volt hogy te vagy az a ember akit el kell kerülni mert csak problémákat fogsz okozni. Lehajtott fejjel rohantam el melletted nem hittem volna hogy vagyok annyira peches hogy néhány óránk együtt legyen.

Hisz már hallottam rólad... a híred meg előzőt téged.

Sose felejtem el amikor elsőnek belenéztem a szemeidbe. Nem tartottam különlegesnek a barna szemeket de amikor megláttam a tiédet már elvesztem bennük benne és tudtam hogy ez más mint a többi.

Zavarba voltam csak pár pillanat volt de az is több volt mint ami kellet volna, emlékszem lehajtott fejjel néztem magam elé hogy még egy véletlen pillantást se vethess rám.

Bár ekkor még levegőnek néztél talán.... így kellet volna maradnia mindig..

Akkor most nem lennék ilyen állapotba.

Nagy nehezen feltápászkodok a földről és elindulok haza.

A „családom" elhagyott már lassan 1 éve élek egyedül.

Elég pár rossz döntés és már is egyedül maradsz, ennyit jelentene a szeretett?

Ahogy bejutok az ajtón sorba dobálom össze vissza a cuccaimat úgy sem lesz senkinek sem útba. Ahogy haladok felfelé a lépcsőn a falon képek vannak. Az egyiken még gyerek vagyok, a másikon veszekedek a testvéremmel...... ahogy megyek felfelé egyre több képet pillantok meg és egyre több emlék villan be. Látszik hogy az alkohol hatása már kezd eltűnni a szervezettemből és lassan újra megint kezdek érezni.

Még is egy elött megtorpanok. Percekig csak nézem a képet... Fogalmam sincs hogy ki rakta ide és miért van még itt. A képen én és Alex vagyunk. Emlékszem ezután kezdet minden tönkre menni. Itt még boldogan mosolygunk egymást karolva a 18-ik szülinapi bulimon, mögöttünk a család mosolyogva figyel minket. Azt hittem ekkor hogy én vagyok a világ legboldogabb embere hisz minden kerek volt. A boldog család, életem szerelme mégis ez a jó állapot nem tartott sokáig pillanatok alatt tört össze minden.

A képet leszakítva a falról robogok lefelé a lépcsőn, a mosogató felet tartva meggyújtom a képet és bele dobva nézem végig ahogy ez a idilli állapot pillanatok alatt eltűnik.

Hát Nicholas az érzéseidnek is igy kellene eltűnnie mint ennek a képnek. Jegyeztem meg magamnak ezután csak felmentem a szobámba és csak be estem az ágyamba és megint folytatódott az mint mindig ahogy a gondolataim és fáradság kezdenek lassan az álmok világába tolni.