Összetörve ( BEFEJEZETT)

- 15 -

Amikor reggel kinyitottam a szemem Ethant pillantottam meg magam mellet ahogy szorosan ölel engem még mindig.

Ezen a látványon elnyomtam magamban egy mosolyt.

Végig beszélgetük az egész estét.

Elmeséltem minden dolgot az életelemről hogy menyire érzem magam selejtesnek, hogy mik történtek velem az elmúlt időszakba, hogy tettek egyre jobban tönkre. Ő végig hallgatva a hátamat simogatva nyugtatót amikor egy-egy pillanatba elsírtam magam újra. Rengeteg mindent megtudtam róla is. Elmondta hogy van egy mostoha tesója. Aki az egyik legjobb barátja is. Megtudtam hogy ő is orvosnak készül és szeretne életeket menteni.

- Miért nem alszol még?- pillantott fel rám álmosan és motyogva.

- Hát aludnék én de olyan erősen szorítottál hogy nem kaptam levegőt.- nyújtottam ki rá a nyelvemet.

- Hát valamivel pótolnom kellet a macimat.- nézet rám mosolyogva amitől a szívem kihagyott egy ütemet.

- ó értem szóval én csak egy maci pótlék vagyok neked.- szomorodtam el.

- Szívesebben aludnék veled nap mint nap.- csipet bele az arcomba

Zavarban voltam kerültem a pillantását hogy ne lássa hogy el pirultam.

- Jóreggelt Nick!- jött be a kórterembe az apukája aki egy kicsit megdöbbent hogy a fiával talált egy ágyba.- Nos már értem miért mondta tegnap anyád hogy nem vagy otthon.- Érdekes volt látni ahogy Ethan is zavarba jön.- Nick egy utolsó vizsgálat vár rád és ha minden rendbe lesz akkor ma haza mehetsz. Ethan kérlek kifáradnál hogy elvégezem ezeket.

Miután a vizsgálatok eredményei jók lettek és megesketett Dr Gray hogy még egyszer ilyen őrültséget nem fogok csinálni és ha baj van akkor hívjam fel öt. Ethan haza vitt a koliba és be kísért a szobámig.

- Hol a szoba társad?- kérdezte hirtelen.

- Elment.- feleltem halkan

Csendbe figyeltük egymást. Ethan közelebb lépet hozzám, éreztem a lehetét az arcomon amikor egy kivágódó ajtó zavart meg minket. Ella állt az ajtóba és érdeklődve figyelt minket.

- Bocs nem akartam rátok törni.- kezdet el szabadkozni.- Miért nem jöttél át hozzám tegnap? Vártalak hogy bocsánatot kérj hogy a bulin történtek miatt.- tört hirtelen rám.

- Miért kellet volna bocsánatot kérnem te hagytál ott engem. Amikor tudtad hogy szükségem lett volna rád.

- Önző vagy Nick- nézet rám szomorúan Ella.- Mi nekünk mindig ott kell lenünk és támogatni téged még úgy is hogy darabokra törőd a szívünket. De mi van velünk? Tönkre tetted Christ. Ő őszintén szeret évek óta míg te csak Alex nevét ismételgeted folyamatosan mert nem tudod őt elengedni. Miért Nick,,,, Miért jó neked ez a élet? Miért akarsz a múltba élni?! Miért akarsz Alex hiányában és emlékében kapaszkodni még mindig! Nem volt neked elég ennyi szenvedés?! Enged már el, egy olyan ember mint ő nem érdemeli meg hogy szeressék.

- Elég- a kiáltásomra megfagyot a szobában a levegő- Mert te soha nem fogod megérteni azt a kapcsolatot ami köztünk volt. Sőt senki sem. És el lehet menni innen.- Néztem dühösen az előttem álló lányra. Az ajtóban megtorpant és vissza fordult.

- Tudod.. ha darabokra akarsz törni napról napra akkor csináld nem érdekel.De engem ne keress- úgy vágta be az ajtót maga után hogy bele remegett az egész.

Amikor Ethanre néztem szomorúan nézet rám.

- Miatta vagy ilyen?- kérdezte meg hirtelen.

- részben.- feleltem halkan

- Valamit nagyon tudhatott az a srác ha még ennyi idő után is csak ő.- percekig szótlanul néztem magam elé.

- Igazából nem. Csak én láttam a dolgokba és benne is többet. Azt hiszem az elengedés fáj azok a érzések amik meg maradtak még utána. Félek hogy egyszer el felejtem őt egyik napról a másikra és elvesztem azt magamba hogy őszintén tudjak szeretni. Mert talán az emléke hiányába vesztem el én is a szívemet.- Ismertem be őszintén.

- Ennyire erős volt köztetek ez? Ő is igy érzet irántad?

- Nem- mosolyodtam el szomorkásan.- Tudod ő elég érdekes egy ember. Még úgy is hogy mellette voltam azt hangoztatta hogy nem hisz a szerelembe és az érzésekben mert ezek csak felszínes dolgok amik elmúlnak, eltörnek. De tudod bár menyiszer ezt mondta én láttam rajta. Láttam azt benne amit más nem. Azt hogy hiába mondja ezt a szíve mélyén még is tud szeretni és hinni. Mert benne is megvolt csak mélyen. Gyakran el akartam hinni hogy én leszek az a személy az életében aki megmutatja hogy ezek milyen szépek és értékesek és hogy valósok.- hirtelen egy könnycsepp hullót a kezemre.

- Tudod szerintem nem tudta milyen kincs volt a közelében és a kezében.- szorította meg a kezemet Ethan- Hisz tudod Nick milyenek az emberek. Addig nem veszik észre hogy milyen értékes dolog van a birtokukba vagy a közelükben míg el nem vesztik.

- köszönöm hogy rám találtál akkor...- motyogtam el halkan.- Azt is hogy meghallgatsz és hogy te megérted az érzéseimet.- Erre csak sunyin el mosolyodott.

- Talán nem véletlen volt a mi megismerkedésünk is.- kacsintott rám, amire egy kicsit bele pirultam ezt ő is észrevette és szélesebben kezdet el mosolyogni.- Jaj de kis cukikák vagyunk, csak nem zavarba jövünk ennyitől? És még nem láttál mindent.- kezdte el bökdösni az arcomat. Amire én elkezdtem el ütögetni a kezét ebből persze egy spontán harc alakult ki.

Arra viszont nem számítottam hogy felém kerekedik és az ágynak szegezi a kezeimet. Az arca nagyon közel volt az enyémhez egy pillanatra elhittem amikor közelebb hajolt hogy meg fog csókolni. Már szinte éreztem az ajkait az enyémen amikor egyszerű nemességgel finoman arcon harapott és elengedte a kezeimet és el távolodott tőlem. Amikor felültem és rám nézet el nevette magát. Sejtettem hogy az arcom a vörös összes árnyalatát mutatja.

- látod én mondtam hogy még nem láttál mindent.- felelte szórakozottan.

Erre a mondatára csak megforgattam a szememet.

Már ekkor tudtam hogy Ethannel nem lesz egyszerű dolgom... talán azért mert már ekkor is vágytam rá egy kicsikét és arra hogy az a csók tényleg megtörténjen.