Meant to be yours

8.

-Tessék?

Elvörösödtem.

-Én nem úgy értettem, vagyis – makogtam össze-vissza – Mármint szeretlek, mint bátyámat.

-És ezért van akkor egyes teljes rajzgyűjteményed a bátyádról?

Lefagytam. Az nem lehet.

-Miről beszélsz?

Nagyon száraznak éreztem a torkom. A szavakat alig bírtam kipréselni magamból.

Sora felment az emeletre, majd visszatért kezében... a ,,Sora füzetemmel".

-Mit keres ez nálad? – kérdeztem remegő hangon.

-Emlékszel, amikor hétfőn reggel megkértél, hogy hozzak neked egy üres rajztömböt? A fiókban találtam...

Én marha! Nem tudhatta, melyik üres, így érthető, ha belenézett.

-Figyelj Wataru, én... - kezdte, de beléfojtottam a szót.

-Igen, szerelmes vagyok beléd – hajtottam le a fejem – De nem várom el, hogy viszonozd az érzéseimet. Mi testvérek vagyunk, ráadásul mindketten férfiak! – kiabáltam.

-Wataru!

-Nem is értem, hogy szerethettem bele a saját bátyámba – nevettem fel kínosan – Ez olyan undorító, mi? Tudom, hogy ezt gondolod!

-WATARU!!!

Ijedten kaptam fel a fejemet.

-Hagynád, hogy befejezzem a mondatot?! – emelte fel a hangját.

-Nem érdekel! Tudom, hogy mit akarsz mondani! – folyt végig egy könnycsepp az arcomon – Hogy lehettem ennyire idióta? – suttogtam.

Hirtelen felrántottam a bejárati ajtót, és szaladni kezdtem.

-Wataru, állj meg! – rohant utánam Sora.

Csak futottam, mint az őrült. A város szélén álló erdő felé vettem az irányt. A fák között kacskaringóztam, majd amikor úgy éreztem, hogy leráztam Sorát, megálltam, és leültem egy bokor takarásába. Kapkodva vettem a levegőt. Még sosem futottam ilyen gyorsan, pláne nem ennyi ideig. Meglepődtem, hogy Sora nem ért utol, de rájöttem, hogy valószínűleg a náthája miatt. Elszégyelltem magam. Most komolyan elfutottam? Tudom a válaszát, akkor mégis miért félek az ő szájából hallani?

Sokáig ültem ott, és a könnyeimmel küszködtem. Időközben még az eső is esni kezdett. Úgy éreztem magam, mint valami shoujo mangában. Ha ez igaz, akkor Sora hamarosan felbukkan, és minden happy end lesz. Igen, komolyan elhittem.

Már besötétedett, mikor felkeltem, és botladozva megindultam. A ruhám koszos volt, és teljesen átázott. Rohadtul fáztam, és csak reméltem, hogy a megfelelő irányba megyek.

Nem tudom, mióta bolyonghattam, de feladtam. A lábaim összerogytak, nem bírták tovább. Bágyadtan tekintettem fel az éjszakai égboltra. Komolyan ennyi lett volna? Itt a vég? Megráztam a fejemet. Nem, az nem lehet. Gondolkozzunk racionálisan. 3 napig kibírom étel, ital nélkül, addig csak kijutok innen. Az eső sem esik már. Egyedül a hideg miatt kell aggódnom. De talán nem megy le annyira a hőmérséklet, hogy megfagyjak.

Ezekből a gondolatokból valamennyire sikerült erőt merítenem. Nem fogok egy kibaszott erdőben megdögleni!

Felálltam, és újra nekiindultam. Hirtelen egy erős fény világított a szemembe.

-Wataru!

Pár másodpercig nem tudtam, kihez tartozik a hang, de akkor megpillantottam Ayatot. Egy zseblámpával a kezében sietett felém.

-Wataru, jól vagy? – nézett rám aggódva.

Több kérdés is kavargott bennem. Mit keres itt Ayato? És hol van Sora?

Magamhoz tértem a bambulásból. Ayato a telefonján beszélt valakivel.

-Igen, megtaláltam. Oké, akkor a bejáratnál – tette le a készüléket, és felém fordult – Akarod, hogy vigyelek?

Megráztam a fejemet.

-Menjünk – indult el, én pedig követtem. Pár percen belül sikeresen kiértünk az erdőből. Ami nekem nem jött össze ki tudja mennyi idő után, neki sikerült 5 perc alatt.

Felkaptam a fejem. Sora sietett felénk. Amint hozzám ért, rögtön a karjai közé zárt.

-Köszönöm Istenem! Úgy örülök, hogy semmi bajod! – szorított ki belőlem a szuszt is.

-Sora?

Könnyek gyűltek a szemembe.

-Menjünk haza – nézett rám mosolyogva.

Csak bólogattam, közben folytak a könnyeim. Sora elindult mellette Ayatoval. Mentem volna utánuk, de nem bírtam mozdítani a lábaimat. Mintha földbe gyökereztek volna. Sora hátrafordult, de látta, hogy nem tudok jönni. Visszajött értem, és szó nélkül az ölébe kapott. Átkaroltam a nyakát, és a fejemet a nyakába fúrtam.

-Szeretlek! Szeretlek...

Csak ezt az egy szót tudtam ismételgetni megállás nélkül.

-Én is.