Meant to be yours

24.

Próbáltam lenyugodni. Nagy levegőt vettem. Akárki is írta, nagyon gyáva lehet. Ha valakinek valami problémája van velem, az mondja a szemembe! Igen, komolyan ezzel próbáltam nyugtatni magam. Egyáltalán honnan tudták meg?

A jegyzetfüzetemmel együtt kifutottam a teremből. Nem érdekel!

-Megvagy? – kérdezte Sora, amikor visszaértem.

-Igen, mehetünk – erőltettem egy mosolyt az arcomra.

A hazafele út szótlanul telt. Teljesen belemerültem a gondolataimba. Sora próbálkozott, de csak tőszavakban válaszoltam neki. Hamar elértünk a házunkhoz.

-Nem jössz be? – lepődött meg Sora, amikor megtorpantam a kapunknál.

-Gyors átugrok a szomszédba – mutattam a szomszédos házra – Elkérem a matek házit, mert órán nem másoltam le – kamuztam.

-Ja, igen, itt lakik az osztálytársad, nem? Ne maradj sokáig – nyomott egy puszit az arcomra, és bement a házba.

Zavartan néztem körül. Szerencsére az utcán egy árva lélek sem volt. Átsétáltam a szomszédba, és becsöngettem. Taiga anyukája nyitott ajtót.

-Szervusz Wataru, mi járatban vagy? – nézett rám kedvesen.

-Csókolom, Taigát keresem. Itthon van?

-Persze, fent van a szobájában. Gyere be, mindjárt szólok neki – invitált beljebb.

Levettem a cipőmet és a kabátomat. Pár perc múlva megjelent Taiga.

-Wataru? Mit keresel itt? – csodálkozott.

-Tudnánk beszélni?

Csak bólintott, és intett, hogy kövessem. A szobájába vezetett, majd becsukta mögöttünk az ajtót.

-Miről lenne szó? – ült le az ágyára.

-Te mondtad el?

-Mit? – nézett rám kérdőn.

-Egyedül te tudtál róla! Azt hittem megbízhatok benned! – néztem rá dühösen.

-Az Isten szerelmére! Nyugodj már le! Azt se tudom, miről van szó! – fakadt ki idegesen.

-Ne tettesd a hülyét! Nagyon is jól tudod, miről van szó!

Taiga megragadta a karom, és letepert az ágyra. Ellenkezni próbáltam, de túl erősen szorította a kezeimet.

-Eressz el!

-Majd, ha elmondod, mi ütött beléd – nézett rám mérgesen – Idejössz kiabálni velem, és fingom sincs, miről van szó. Szóval most szépen nyugodj meg, és mondd el, hogy mi az, amit én követtem el, de tudtom szerint mégsem.

Zavartan elfordítottam a fejem. Ez a pozíció elég zavarbaejtő.

-A többiek megtudták, hogy meleg vagyok – suttogtam – Ezért dobáltak galacsinokkal is. Egyedül te tudtál róla, szóval csak te mondhattad el...

-Wataru – ragadta meg az állam, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek – Nem én voltam. Megígértem, hogy nem mondom el senkinek.

Nem úgy tűnt, mintha hazudna.

-De ha nem te voltál, akkor ki volt?

Tanácstalanul nézett, majd az arca elkomorult.

-Ezt nem hiszem el... - motyogta.

-Mit?

-Lehet, hogy mégsem egyedül voltunk az öltözőben...

-Ezt nem hiszem el! – akadtam ki.